Az emberek gondolkodásában a fenntarthatóságnak központi helyet kell elfoglalnia. Ehhez jelentős segítséget adhatnak a nemzetek környezetvédelemért hozott intézkedései – ebben is egyetértett Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese és Hans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója azon a kétoldalú egyeztetésen, amelyen a két fél a kapcsolatok erősítéséről és az együttműködés további lehetőségeiről tárgyalt Budapesten.

Magyarország a környezetvédelem terén az utóbbi években számos eredményt ért el, de még sok teendőnk van a környezeti állapot javítása érdekében – fogalmazott Farkas Sándor a kétoldalú találkozót követően az Európai Környezeti Információs és Megfigyelő Hálózat (EIONET) magyar szakembereinek fórumán. Mára a környezeti gondok túlnőttek Európa határain, például az éghajlati krízis aligha oldható meg az unión belül. Globálisan kell gondolkodnunk, hiszen bolygónk erőforrásai végesek – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Kép letöltéseFotó:Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az átfogó gondolkodás mellett a nemzeti, helyi elképzelések és tettek nélkülözhetetlenek. Sikeres magyar kezdeményezésként említette Farkas Sándor a Termelői Piacok létesítését, a „Fűts Okosan!” kampányt, az Iskolakertek létrejöttének és fejlesztésének támogatását, vagy éppen a „Maradék nélkül” elnevezésű, élelmiszerpazarlás elleni NÉBIH programot.

Kép letöltéseFotó:Krasznai-Nehrebeczky Mária


A szakmai eseményen kiemelt téma volt a most készülő, és az év végén megjelenő átfogó európai Környezeti Állapot Jelentés (SOER 2020) is. Ez a jelentés ötévente készül, és folyamatában elemzi a környezeti mutatók változását, annak gazdasági és társadalmi összefüggéseit. Ennek kidolgozásában a magyar szakértői hálózat tagjai folyamatosan részt vesznek. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szakemberei korábban elmondták, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy az európai szintű elvekhez, célokhoz az egyes országok a maguk problémáival és megoldási lehetőségeivel kapcsolódjanak.

(AM Sajtóiroda)