Génmódosítás-mentes (GMO-mentes) tej, hús és tojás előállítására készül Magyarország, az ehhez szükséges első lépéseket a tej esetében már meg is tették - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Mezőfalvai Zrt.-nél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Nagy István hangsúlyozta: Brüsszelben eldőlt, hogy a tagországok szabadon dönthetnek a génmódosított növények tiltásáról, korlátozásáról, ezért Magyarország új célokat fogalmazott meg. Mivel a hús, a tej és a tojás, valamint a belőlük készült élelmiszeripari termékek a táplálkozás alapjául szolgálnak, ezért a kormányzat fontos célkitűzésének tekinti, hogy elsőként a tej, majd a hús és a tojás esetében is elérje a teljes GMO-mentességet - tette hozzá.

Kép letöltésefotó: Kocsis ZoltánJelezte, hogy az agrárkormányzat első lépésként a hazai állati takarmányozás egyik legfontosabb alapanyaga, a jelentős fehérjeforrásnak számító import szója kiváltását kezdte el. Mivel a többségében Dél-Amerikából származó növényt génmódosított eljárással termesztik, ezért új fehérje programot hirdettek, amelynek célja a szója helyett más fehérjeforrások alkalmazása.

Kép letöltésefotó: Kocsis ZoltánAz államtitkár rámutatott, hogy a Kárpát-medencében több mint százféle növény jöhet szóba alkalmas fehérjeforrásként, azonban ezek csekély hányadát hasznosítjuk jelenleg. A takarmányozási probléma megoldása érdekében bevonták a programba az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetet, valamint az agrár felsőoktatás kiemelt intézményeinek takarmányozással és állattenyésztéssel foglalkozó tanszékeit.

Az államtitkár kiemelte, hogy az állati takarmányozás megnövekedett energiaigényének fedezéséhez a gabonamagvak (kukorica, búza), a silózott takarmányok (silókukorica, fűszenázs, zöld gabona szenázs) többnyire megfelelő minőségben rendelkezésre állnak, de a tejtermelést biztosító tehénállomány fehérjeellátása nem megnyugtató. Utóbbi megoldásaként szóba jöhet például az extrahált napraforgódara, az extrahált repcedara, a kukoricaglutén és a DDGS (kukorica alapú bioalkohol előállítás szárított mellékterméke.

Kép letöltésefotó: Kocsis ZoltánNagy István szerint a kihívás nagy, de a teljes GMO-mentességet elsőként Magyarország valósíthatja meg Európában, ami komoly piaci előnyöket jelenthet. Úgy vélte, az idei év sorsfordító lesz ezen a téren. Az államtitkár elmondta: a különböző felmérések is azt mutatják, hogy a lakosság és a gazdák többsége is elutasítja a génmódosított élelmiszereket. Ezért a program elindítását követően szeretnék a kereskedelmi forgalomban a GMO-mentes élelmiszereket megkülönböztetni a többitől, ami mindkét fél számára előnyökkel jár.

Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a GMO-mentes tej előállításához náluk minden feltétel adott. Megjegyezte, hogy a génmódosítás mentesség nagy odafigyelést és egyes takarmányozási technológiák kiváltását igényelte: Magyarországon elfelejtett takarmányokat vontak be a takarmányozásba, de a tej beltartalmi értéke nem romlott. Kiemelte: a költségeket illetően elhanyagolható a különbség a hagyományos és a GMO-mentes tej előállítása között. Úgy vélte, az élelmiszer bizalmi termék, ezért nem mindegy, mi kerül a fogyasztók asztalára. Mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke kijelentette: a kamara teljes mértékben kiáll a GMO-mentesség mellett, az egész termékpályákat illetően.

(MTI)