Megdöntötték az almaevés Guinness-rekordját: több mint ezren ettek egyszerre almát pénteken a Semmelweis Egyetemen. A rekordkísérletet az Országos Egészségfejlesztési Intézet, a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közösen szervezte, a szükséges almát az FM biztosította.

Az eddigi rekord 840 ember együttes almaevése volt. A mostani eseményen elsősorban a két egyetem hallgatói és munkatársai vettek részt.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

A rekordkísérlet előtt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára elmondta: míg régebben 30 kilogramm volt az éves almafogyasztás fejenként, ma már csak 15 kilogramm, pedig a magyar alma kiváló minőségben és nagy mennyiségben áll rendelkezésre.

Az államtitkár hozzátette: napi egy alma fogyasztása az egészség megőrzése felé tett lépés mellett nagy szolgálatot jelent a magyar mezőgazdaságnak, mivel sok ember munkája fekszik a gyümölcs megtermelésében.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója kiemelte: a mai rekordkísérlet az egy hete indult kampány csúcseseménye, amelynek témája az egészséges táplálkozás, zöldség és gyümölcsfogyasztás ösztönzése. Felidézte, hogy a magyar gyümölcstermelés 60 százalékát adja az alma.

Beneda Attila, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány szeretné beépíteni a népegészségügyi tervek közé a prevenciót, hogy a betegségeket elsősorban megelőzzék, ne csak gyógyítsák.  Ide illik a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, a chipsadó, a mozgás éjszakája, vagy a mostani, gyümölcsfogysztásra ösztönző kampány – tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem letéteményese az egészséges életmód hírdetésének, minden, ami az egészség megőrzését, a prevenciót szolgálja, nagyon fontos számukra.

(MTI)