Két részletben fogják megkapni a dohánytermesztéshez nyújtott 5 milliárd forintos állami támogatást a gazdálkodók - közölte a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.

Nagy István, az egyik helyi gazda területén megtartott sajtótájékoztatón elmondta, mintegy 3,5 milliárd forintot nemzeti, a fennmaradó másfél milliárd forintos összeget pedig de minimis forrásból kapják majd meg a gazdálkodók.

A hektáronkénti átlagosan 900 ezer forintos támogatási összegből 600 ezer forintot a tárgyévben, 300 ezer forintot pedig a következő év első harmadában fizetik ki számukra - tette hozzá az államtitkár.

Emlékeztetett, az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás kiesésével a kormány az átmeneti nemzeti támogatások segítségével biztosítja azt, hogy a termelők hozzájussanak a termeléshez szükséges támogatáshoz.

Támogatás nélkül „szabadjára engedni” egy ilyen ágazatot súlyos hátrányt, végső esetben annak megszűnését jelentette volna - mondta Nagy István. Vélekedése szerint nemcsak a dohánytermelésben foglalkoztatott 20 ezer ember megélhetése került volna veszélybe, hanem elveszett volna a szakmába fektetett eszközpark és a gyakorlati tudás is.

Az államtitkár elmondta, idén még minden dohánytermelő várhat támogatást, mivel az eredetileg 2014-re meghirdetett, de 2015-ben kifizetendő támogatás keretében a Burley dohányfajtánál hektáronként közel 500 ezer forintot, a Virginia esetében közel 660 ezer forintot kaphatnak meg a termelők.

A gazdálkodóknak ezzel kapcsolatban nincsen dolguk, a megemelt összegeket ez erről szóló rendelet megjelenése után várhatóan június végén utalja át számukra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal - közölte Nagy István.

Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, a dohánynak nagyon fontos szerepe van Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságában, az ágazat főleg alacsony iskolai végzettséggel rendelkező embereket foglalkoztat.

A megyében mintegy 4 ezer hektáron termelnek dohányt, csak a nyírbátori térségben ezer hektárnyi ültetvényt gondoznak - mondta a kormánypárti politikus.

(MTI)