A helyben és a környékbeli tanyákon élők régóta felmerülő igényeit kiszolgáló új közösségi térrel gazdagodott Pusztaszer, ahol a kor követelményeinek megfelelő elárusítóhelyen találhat egymásra termelő és fogyasztó – mondta Farkas Sándor országgyűlési képviselő, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a 31 és fél millió forintból kialakított pusztaszeri piactér átadásán.

A Csongrád megyei településen létesült fedett, akadálymentes, kiszolgáló épülettel is rendelkező vásártér közvetlen kapcsolatot biztosít a termelők és a vevők, a helyben és a külterületen, tanyán élők által megtermelt zöldséget és gyümölcsöt árusítók és a fogyasztók között – hangsúlyozta a miniszterhelyettes. Mint kifejtette, a modern kori agóra alkalmat teremt a közösségi lét megélésére, a helyi ügyek megbeszélésére is.

Kép letöltéseFotó: AM


Farkas Sándor emlékeztetett: a Pusztaszeren termelt és készített élelmiszerek piacra jutásának támogatása a beruházás egyik eredménye. A fejlesztéssel nem csupán az érintett gazdálkodók versenyképessége, életszínvonala javul, hanem a vásártér szolgáltatásait igénybe vevő lakosságé is. Egy piacon közvetlen, bizalmi kapcsolat alakul ki eladó és vásárló között, a fogyasztói bizalom megerősödése pedig a kereslet növekedésére is kedvező hatással van, ami szintén a helyi gazdaságot erősíti, a helyiek megélhetését teszi könnyebbé, egyúttal segíti a helyben maradást.

(AM Sajtóiroda)