A Gyöngyöspatáért is felelős térségi országgyűlési képviselőt, Horváth Lászlót a gyöngyöspataihoz hasonló helyzetek kezeléséért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezi ki Orbán Viktor. A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában indokolta döntését.

Gyöngyöspata egy olyan kisváros, ahol a nem romák aránya körülbelül 80 százalék. Az elmúlt években az iskolában áldatlan állapotok jöttek létre, sok család nem küldte be az iskolába a gyermekét, így van, akinek 500 órányi hiányzása gyűlt össze. Akit beküldtek, nem tartotta be a házirendet, szülők és gyerekek is fenyegették a tanárokat, időnként fizikai bántalmazás történt – részletezte a kormányfő.

Ha a tanárok próbáltak normális állapotokat biztosítani, akkor rasszizmussal vádolták őket. Erre úgy reagáltak a nem roma magyarok, hogy miután gyermekeik nem tudtak rendesen tanulni, szépen lassan elkezdték kivenni őket az iskolából. Az az érzés alakult ki a nem roma többségben, hogy ők vannak többen, mégis mindig nekik kell meghátrálniuk, „velük van a baj” – magyarázta a miniszterelnök. Eközben azzal szembesülnek, hogy a Soros-szervezetek által indított perek segítségével azok, akik lehetetlenné tették, hogy a gyermekeik rendesen tanuljanak, milliós kártérítést kapnak bírói ítéletek után „szemben velük, akik rendesen, becsületesen dolgoznak és csak taníttatni akarják a gyereküket” - fogalmazott Orbán Viktor.

Kiemelte: "annak a nyolcvan százaléknyi tisztességes, munkából élő, a gyermekének rendes oktatást követelő magyarnak az oldalán állunk, akik most éppen Gyöngyöspatán meghátrálásban vannak, és úgy tűnnek fel, mintha valami rosszat tettek volna", ezért azt mondta a képviselőnek, hogy sürgősen meg kell fordítani ezt a helyzetet.

Ez nem csak etnikai törésvonal a kormányfő szerint, hiszen a cigányok között is vannak olyan családok, akik szeretnék rendes iskolában, a többiekkel együtt taníttatni a gyermekeiket, lépést tartva a nem cigányokkal. Őket is akadályozzák a randalírozók, mondta. Ezt a helyzetet átfogóan kell megoldani, ezért kérte fel Horváth Lászlót az új megbizatásra „ilyen és ehhez hasonló esetek földerítésében és javaslatokat dolgozzon ki a számunkra”.

Orbán Viktor azt is aláhúzta, ilyen esetek nem fordulhatnak elő kormányzása alatt, a kormány a tisztességesen dolgozó emberek oldalán áll. Emlékeztetett: 2010-ben „kilátástalan” helyzetben volt a cigány közösség, segélyből éltek, „legfeljebb a gyermekszületéstől remélhették, hogy majd segélyágon jön valamennyi pénz, de a munkára nem is gondoltak”.

A közmunkaprogram és a munkahelyteremtő politika hozta vissza őket a munka világába, „én hálás is vagyok nekik”, fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve: az M3 autópályán maga is látja azokat az autókat, amelyekkel munkásruhás cigány emberek járnak dolgozni.

„Fölkeltek, elindultak, dolgozni akarnak, tisztességes fizetést akarnak és nyilván fel akarják rendesen nevelni a gyermekeiket, megindult egy jó folyamat, amit ilyen, Soros György szervezete által provokált ügyek sorozatosan megakasztanak” - szögezte le a miniszterelnök.

(kormany.hu)