Az államnak kötelessége megvédenie a polgárait, elvárható tehát, hogy minden parlamenti párt felelős döntést hozzon a kormány terrorellenes akciótervéről.

Lázár János a 44. Kormányinfón a pénteki ötpárti egyeztetéssel kapcsolatban leszögezte: a konzultáció célja, hogy olyan konszenzus szülessen, melynek eredményeként képesek leszünk garantálni Magyarország biztonságát. Aláhúzta, hogy a kormány éppen annyi felhatalmazást szeretne adni a rendőrségnek és a honvédségnek, amennyit más európai országok is megadnak e szerveknek az emberek biztonsága érdekében.

A miniszter egyértelművé tette, hogy a kormány kész minden ellenzéki felvetést érdemben tárgyalni a mielőbbi megegyezés érdekében. Mindenkit meg kell védenünk, elvárható tehát, hogy mindenki segítsen ebben, azt reméljük, hogy felelős döntést fognak hozni – fogalmazott.

Lázár János megjegyezte, jelen pillanatban nincs szükség a biztonsági fokozat emelésére, ugyanakkor minden fenyegetést komolyan kell venni.

Szoros összefüggés van a bevándorlás és a terrorizmus között

Minél erősebb a bevándorlás és az iszlám nyomása, annál erősebb a terrorizmus veszélye - jelentette ki. Lázár János kiemelt feladatként hivatkozott a határátlépési pontokhoz érkezők szigorú ellenőrzésére és a határok védelmére. Hangsúlyozta azt is: noha jelenleg "kvótacsend" van az unióban a terrorveszély miatt, amikor az EU-török megállapodás mechanizmussá válik, akkor a kvótákat is megpróbálják működésbe hozni. Megerősítette, hogy a kormány kitart az ügyben a népszavazási kezdeményezése mellett.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy mintegy ezer önkormányzat foglalta határozatba, hogy támogatja a kormány kvótaellenes törekvéseit. Szegedre utalva ugyanakkor felvetette, hogy hány olyan település van, amely Brüsszellel tárgyal és be akarja fogadni a migránsokat.

(kormany.hu; MTI)