A biztonság fokozása érdekében tett jelentős lépésként értékelte Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó, hogy a parlament hétfőn döntött a határon lefolytatható menekültügyi eljárások körének bővítéséről.

Mint mondta, ezzel megelőzhető, hogy Magyarországon nagy létszámban tartózkodjanak illegális bevándorlók és csökken a befogadó állomások leterheltsége is.

A főtanácsadó ismertette, hogy akik erőszakos tiltott határátlépést követnek el és ezt a rendőrség tudja bizonyítani, azokat továbbra is büntetőeljárás alá vonják és bíróság elé állítják. Hozzátette: a módosításokat az indokolta, hogy sok esetben nem lehetett bizonyítani a bűncselekményt, a nyílt táborokba vitt migránsok pedig - az eljárás végét meg nem várva - nagy arányban odébbálltak.

Kép letöltéseJelentős lépést fogadott el a Ház a biztonság további fokozása érdekében Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, hogy azok a migránsok, akik nem követtek el bizonyítható bűncselekményt, hanem szabálysértéssel - például már megbontott kerítésszakaszon, kamionba vagy vasúti szerelvénybe bújva - jöttek át a határon és 8 kilométeren belül feltartóztatják őket a hatóságok, azokat visszakísérik a belépési pontra, ahol menekültügyi kérelmet terjeszthetnek elő. A törvénymódosítás lehetővé teszi az eljárások gyors lefolytatását, kiutasítást pedig nem alkalmaznak az érintettekkel szemben - tette hozzá az államtitkár, aki a legfőbb célként határozta meg, hogy jogellenesen senki ne tartózkodhasson Magyarországon.

Kontrát Károly az ásotthalmi tranzitzónát érintő felvetésre azt mondta: a jelenlegi két zóna - a tompai és a röszkei - jól ellátja feladatát, amennyiben nagyobb szükség lesz újra, akkor születik végleges döntés.

Kép letöltéseA törvénymódosítás lehetővé teszi az eljárások gyors lefolytatását, kiutasítást pedig nem alkalmaznak az érintettekkel szemben Botár Gergely/kormany.hu

Bakondi Györgyöt kérdezték vasárnapra virradó éjszaka történt az orlandói lövöldözésről is, amelyben ötvenen haltak meg és ötvenhárman megsebesültek. Kijelentette: a kormány elítéli a terrorcselekményt és részvétét fejezi ki azoknak, akik elveszítették hozzátartozójukat. Magyarországon a jelenlegi biztonsági intézkedések fenntartása mellett nem indokolt további intézkedések elrendelése.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)