Kiemelt fontosságú ügynek nevezte a biztonsági határzár megépítését, annak felgyorsítását Simicskó István, a honvédelmi miniszteri poszt várományosa a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése után.

Simicskó István - aki eddig sportért felelős államtitkár volt - hangsúlyozta: a visegrádi négyek állásfoglalásával egyértelművé vált, hogy a biztonsági határzár a helyes irány a bevándorlás kezelésében. Azon lesz - ígérte -, hogy az ehhez szükséges létszámot és technikai feltételeket biztosítsa nemcsak Magyarország, hanem a schengeni határok védelme érdekében is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Arra a kérdésre, hogy a honvédelmi törvény módosítása esetén hány katonát vezényelhetnek a határhoz, a kereszténydemokrata politikus azt felelte: 3-4 ezer közötti létszám elegendő lehet a cél eléréséhez. Annak lehetőségét, hogy ebben tartalékosok is lesznek-e, még meg kell vizsgálnia - mondta.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A miniszterjelölt fontosnak nevezte továbbá a helikopterképesség kérdését és a tartalékosi rendszer bővítését. "A tartalékosi rendszert szeretnénk vonzóvá tenni a fiatalok számára is" - fogalmazott.

A sajtótájékoztató teljes anyaga elérhető a sajtószobában.

(MTI/kormany.hu)