A kormány a bevándorlási válság kezelésekor világossá tette, hogy Magyarországgal nem lehet szórakozni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a budapesti Hungexpón.

A tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország méltatlan támadásokat, morbid vádakat és igazságtalan kritikákat kapott az elmúlt időszakban, miközben bebizonyította, az Európai Unió történelmének talán legsúlyosabb kihívása közben is lehetséges a külső határok védelme. "Ezeket a támadásokat egytől egyig visszavertük" - közölte Szijjártó Péter, majd úgy fogalmazott, "aki szórakozik velünk, annak eddig is visszavertünk és ezután is vissza fogunk verni" A tárcavezető szerint ez azért is újnak számít, mert korábban volt olyan külpolitikai iskola, amely a jelenlegi helyzetben az asztal alá bújt volna.

Kép letöltéseEzeket a támadásokat egytől egyig visszavertük Fotó: Kovács Tamás/MTI

A miniszter arról is szólt, hogy az unió bevándorlási politikája rituális öngyilkosságra hasonlít, hiszen látványos, káros és veszélyezteti a kontinens jövőjét. Kiemelte ugyanakkor, hogy miniszterként továbbra is olyan külpolitikát folytat majd, amely megakadályozza, hogy Magyarország úgy nézzen ki, mint korábban néhány hétig a Keleti pályaudvar.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentette, a magyar gazdaság talpra állt az elmúlt időszakban, a mostani évek pedig megalapozhatják a jólétet. A nemzetgazdasági tárca vezetője megjegyezte, sokat kell még tenni azért, hogy az ország egy nagyobb külső megrázkódtatást is baj nélkül vészeljen át, de a cél jó, az irányt tartani kell: fegyelmezett, stabil államháztartás, csökkenő adósság, növekvő jövedelmek, több munkahely.

Kép letöltéseA cél továbbra is a magyar nemzet felemelkedése Fotó: Kovács Tamás/MTI

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arra emlékeztetett, hogy szükség van olyan értelmiségre, amely képes szívhez szóló üzenetté formálni a különböző szakpolitikai döntéseket a nemzeti keresztény polgári táborban, emellett a szolidáris kritika megfogalmazására is képes. Kiemelte, a cél továbbra is a magyar nemzet felemelkedése.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kijelentette, a kormány tartotta magát a magyar termőföld védelmére tett ígéretéhez, amit bizonyít, hogy eddig egyetlen külföldi sem szerzett földtulajdont Magyarországon. A magyar föld a magyar gazdáknál van a legjobb helyen - hangsúlyozta.

Kép letöltéseA föld a magyar gazdáknál van a legjobb helyen Fotó: Kovács Tamás/MTI

Szintén a mezőgazdaságról szólva Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke, fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az agrárgazdasági kamara a teljes agráriumot képviseli, az első számú ernyőszervezete a gazdálkodóknak.

Novák Katalin családügyi államtitkár azt mondta: a családok nemcsak a választások idején és szavak szitnjén, hanem a konkrét döntéseknél s folyamatosan jelen vannak. Erős nemzetet csak erős családok alkothatnak - fogalmazott, hozzátéve: a Fidesz-KDNP egy olyan politikai szövetség, ahol a kezdetektől az emberi élet, a család, a gyermek és házasság védendő és védett értékek.

(MTI)