Az állami földek megvásárlásához biztosított fejlesztési banki hitelkeret megemelésére kéri Matolcsy György jegybankelnököt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető kezdeményezi, hogy a 150 milliárd forintos hitelkeretet duplázzák meg. Indoklásul elmondta, hogy eddig már 125 milliárd forintnyi hitelígérvényt kértek a gazdák, akik állami földet akarnak venni.

Kép letöltéseMeg kell emelni a földvásárlási hitelkeretet Fotó: Botár Gergely/Kormány.hu

Tudatta, hogy eddig mintegy 18 ezer hektár állami földet értékesítettek.

A miniszter szólt a mezőhegyesi ménesbirtokról is, amellyel kapcsolatban a kormány sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy - mint fogalmazott - az ellenzéki pártok félrevezették és megzsarolták az ott dolgozókat. Hangsúlyozta: a kormány nem akar konfliktust a mezőhegyesi önkormányzattal. A kabinet mind a 400 dolgozó munkaviszonyáról gondoskodni fog az újjáalapított mezőhegyesi mintagazdaságban - közölte Lázár János.

(kormany.hu, MTI)