Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: a vidéki nyitás eddig nem okozott többletfertőződést, de ki kell várni a 14 napos lappangási időt, hogy ezt nyugodtan ki lehessen jelenteni.

Csökken a kórházban ápoltak száma, az igazolt fertőzöttek 23 százaléka, 787 ember pedig idősotthon lakója - mondta, megjegyezve, hogy minden negyedik fertőzött idősek otthonaiban él, és ugyanilyen az idősotthonokban élők aránya az elhunytak között is.

Utalt arra, hogy 3380 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, akiknek a száma szerdán 39-cel nőtt. A járvány kezdete óta 436 beteg hunyt el, a gyógyultak száma ugyanakkor örvendetesen nő, ők 1169-en vannak. Emlékeztetett arra is, hogy  jelenleg 658-an szorulnak kórházi ápolásra, és 49-en vannak lélegeztetőgépen. Közölte: nő a laborvizsgálatok száma, már 123 258 vizsgálatot végeztek PCR-technikával a WHO szabványa szerint.

Kérdésre válaszolva elmondta: a fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó, 45 kórházi osztályon jelent meg a vírus, ezek zárlat alá kerültek, és nem fogadnak új betegeket.

Ismertette: Zala megyében két idősotthonban vannak fertőzöttek, a 428 fős Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben 43 gondozottnak és 12 gondozónak lett pozitív a koronavírustesztje, 30 gondozott került kórházba, közülük egy elhunyt. A 100 embert ellátó Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Otthonában 38 gondozott és 13 gondozó vált fertőzötté, és 23 kórházi ápolt közül hárman hunytak el.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Müller Cecília kitért arra, hogy egyre többen térnek vissza munkahelyükre az otthoni munkavégzésből.

Számos olyan munkahely van, ahol sokan tartózkodnak egy térben, ezekre különösen érdemes odafigyelni - mondta.

Azt javasolta, hogy már a belépéskor legyen lehetőség érintésmentes kézfertőtlenítésre, ha ilyen nincs, akkor alapos vizes, szappanos kézmosásra.

El kell végezni a munkahelyeken a környezet fertőtlenítését, és másfél-két méteres távolságnak kell lennie a munkavégzési helyek között. Azt tanácsolta, hogy légtér tisztán tartásának legjobb módja a természetes szellőztetés, ennek hiányában a szellőztető berendezéseket szakembernek kell fertőtlenítenie.

Felhívta a figyelmet többi között arra, hogy a munkahelyi éttermek próbálják csökkenteni a zsúfoltságot az étkezések időbeli eltolásával és azzal, hogy az asztalokat egymástól megfelelő távolságban helyezik el. A koronavírus 60 Celsius fok feletti hőmérsékleten jellemzően elpusztul, ezért a frissen főzött, és ezen hőmérséklet felett tartott étel nem jelent veszélyt - tette hozzá.

(MTI)