Az amerikai elnök a közelmúltban Európában hitet tett a bevándorlás fontossága mellett. Az Obama-féle meggyőződésnek pedig Soros György az egyik fő "zászlóvivője", az üzletember ugyanis többször is úgy nyilatkozott, hogy bevándorlókat kellene telepíteni Európába - mondta Lázár János.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón kijelentette: Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött.
A magyar kormány meggyőződése - folytatta -, hogy Soros György, a demokrata párt egyik befolyásos támogatója, a Clinton-házaspár mecénása mindent megtesz annak érdekében, hogy "helyet csináljon" a nézeteinek.
A Miniszterelnökség vezetője szerint ezért arra lehet számítani a következő időszakban, hogy Soros György aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen.
Egyértelművé tette, hogy a magyar kormány továbbra is a leghatározottabban kiáll azon véleménye mellett, hogy nemzeti hatáskör a bevándorlás ügye, csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel szeretnének egy országban élni, ezért is van kiemelt jelentősége a 2016-os népszavazásnak.
(MTI, kormany.hu)