A hét végére már 4300 magyar katona teljesít szolgálatot a déli határnál - nyilatkozta Simicskó István honvédelmi miniszter a Magyar Időknek.
A tárcavezető a lap szombati számában megjelent interjúban legfontosabb feladatként jelölte meg a műszaki határzár kiépítésének felgyorsítását és ezzel indokolta a térségben lévő katonák létszámának növelését is. Szavai szerint az elmúlt napokban sokat tettek azért, hogy ne legyen ember- és eszközhiány. "Nagy próbatétel a munka elvégzése a határidőre, de úgy érzem, hogy ez menni fog" - jelentette ki.
A miniszter arról is beszámolt, hogy jövő keddtől - azaz a jogszabályváltozások hatályba lépésétől - arra készülnek, hogy alapesetben a rendőrség intézkedik, a katona pedig biztosítja a rendőrök munkáját. Simicskó István értékelése szerint egyéb lépések - például az ügyintézési pontok kialakítása - is hatékonyak lehetnek a probléma kezelésében.
Fontosnak ítélte a határzár élőerős védelmét is annak érdekében, hogy jogkövető magatartásra lehessen bírni az illegális bevándorlókat és hatékonyabban lehessen fellépni az embercsempészbandák ellen. Simicskó István szerint meg lehet oldani, hogy a határzár mentén elég ember legyen, s jelezte: meg kell vizsgálni - és ha lehet, ki kell aknázni - a tartalékos rendszerben rejlő erőforrásokat is.
A terrorizmus térnyerését firtató kérdésre azt felelte: ma senki sem tudja megmondani pontosan, hogy hány potenciális vagy jövendőbeli terrorista jutott be a migrációs hullámmal az Európai Unióba, miközben Magyarország "megfeszül, hogy fellépjen ezzel szemben". Regisztráció nélkül ezért sem lehet beengedni az Európai Unióba senkit - szögezte le, kifejtve: a regisztráció széles körű ellenőrzést is jelent a nemzetközi bűnüldöző és terrorelhárító szervezetekkel.
Arra a kérdésre, hogy fegyvert milyen esetben használhatnak a katonák, ha kihirdetik a válsághelyzetet, a miniszter azt válaszolta, hogy csak a saját életük, illetve a társaik, valamint a velük együttműködő rendőrök életének védelmében. "Azt ugyanakkor mindenkinek be kell látni, hogy a katonáknak ilyen helyzetben nem a laktanyákban kell ülniük, hanem segíteniük kell" - fogalmazta meg.
A tárcavezető az interjúban arra is kitért, hogy van kockázata annak, milyen hírek jutnak el a tömegtájékoztatás révén Afganisztánba. A legfontosabb, hogy fölösleges kockázatnak ne tegyük ki a katonáinkat - emelte ki, hozzátéve: megvizsgálják, szükség van-e a szövetségesekkel egyeztetve az afganisztáni misszió átalakítására, áttelepítésére vagy a magyar létszám csökkentésére, adott esetben a magyar katonák visszahívására.
(MTI)