„Ma arra az emberre emlékezünk, akinek a művével az országunk története elkezdődött. Nehéz, hullámzó idők voltak, amikor túl kellett élni, fel kellett emelkedni. Ehhez pedig az összetartozás erejére volt szükség” – fogalmazott ünnepi beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium államalapító Szent István ünnepe alkalmából rendezett központi ünnepségén, augusztus 18-án.
Az ünnepségen elhangzott, hogy a múlt emlékezetén túl azokat a katonákat és köztisztviselőket is ünnepeljük, akik munkássága segít tovább öregbíteni a honvédelem ügyét. „A közös jövőt is ünnepeljük, amit együtt alkotunk meg” – mondta Hende Csaba.
Kép letöltéseA honvédelmi tárcavezető beszédében hangsúlyozta, hogy Szent István király egy olyan szilárd hazát alapított és védett meg, amely most is él és hirdeti a magyarok kultúráját a világban. Mint elhangzott, a mi örökségünk ugyanígy megvédeni Magyarország függetlenségét a kiszámíthatatlannak tűnő jelenben és jövőben.
„Váratlanul és gyorsan keletkeznek kihívások, amelyek minket is húsba vágóan érintenek” − mondta Hende Csaba, utalva az ukrajnai háborús és az iraki polgárháborús történésekre. „Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Az elmúlt huszonöt éven végigtekintve talán most tudjuk ezt legkevésbé megmondani. Küldetésünk azonban világos. Meg kell védenünk a nemzetet minden fenyegetéstől. Isten segítsen ebben bennünket.”
Az ünnepségen kitüntetések és elismerések átadása mellett Áder János köztársasági elnök határozata szerint dandártábornokká léptették elő Nagy József ezredest, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat tisztjét.
(Honvédelmi Minisztérium)