Erősíteni kell a magyar-szerb katonai együttműködést mindkét nép biztonsága és a jövő érdekében - hangsúlyozta hétfőn a dél-szerbiai Nisben Simicskó István honvédelmi miniszter az MTI-nek nyilatkozva.

A tárcavezető összegezte a Zoran Djordjevic szerb védelmi miniszterrel folytatott megbeszélését, amelyen áttekintették az utóbbi másfél év migrációs tapasztalatait, és megállapították, hogy közös veszélyről van szó, amellyel szemben fel kell lépni.

A védelmi tárcavezetők megállapították, hogy az utóbbi időszakban nagyon hatékony volt az együttműködés a két minisztérium között, és ezt folytatni kell.

Zoran Djordjevic ismertette a szerb alkotmányban foglalt szabályozást, amely a hadsereg alkalmazására vonatkozik, a magyar fél pedig azt a jogi munkát vázolta fel, amelyet annak érdekében végeztek, hogy a határok biztonságát a rendőrök mellett a magyar katonák is tudják biztosítani.

Simicskó István kiemelte, hogy a katonai titkosszolgálatok együttműködését kiemelkedően fontosnak minősítették, hiszen minél gyorsabban információkat kell szerezni ahhoz, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni az illegális migrációval szemben. Megállapította, hogy eddig is jó volt a kapcsolat, de ezt fokozni kell, még hatékonyabbá kell tenni.

A katonai együttműködés erősítése végett közös hadgyakorlatok várhatók a jövőben - tette hozzá a honvédelmi tárca vezetője. Elmondta, hogy már most is vannak közös képzések, de ezeket a jövőben bővíteni szeretnék. Nagyon fontosnak nevezte, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a képzés lehetővé teszi, hogy ott szerb katonák tanuljanak, és ezt kölcsönössé szeretnék tenni.

Hozzáfűzte, hogy Cipruson már együtt dolgoznak a magyar és a szerb katonák, és most annak lehetőségét vizsgálják, hogyan lehetne bővíteni, más térségekre is kiterjeszteni a magyar és a szerb erők együttműködését.

Simicskó István és Zoran Djordjevic a Nisben tartandó magyar-szerb kormányülés alkalmából találkozott, a kormánycsúcs egyik témája éppen a migrációs válság megoldásának keresése lesz.

(MTI)