"Addig van hazánk, amíg hiszünk abban, hogy sikerre tudjuk vinni nemzeti ügyeinket" - hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségen.
Simicskó István hozzátette: 1848-ban és 1849-ben elődeink hősként viselkedtek, a lemondás helyett a bátor kiállást választották, s elindultak a magyarság nemzetté válásának útján.
Emlékeztetett: október 6-án egy olyan nemzeti tragédiára emlékezünk, amelyhez hasonlóba más országok beleroppantak. A miniszter szerint bár sokan mondják, hogy elbukott a szabadságharc, valójában "győztünk, mert ennek is köszönhető, hogy ma szabad, független és gyarapodó országban élhetünk".
Mint mondta, az lett volna az igazi vereség, ha a szabadságharcosok nem fognak fegyvert. Kifejezték a haza iránti tiszteletüket, szeretetüket, megbecsülésüket, sokan életük feláldozásának árán is. Ezzel pedig példát mutattak nemcsak a mai magyaroknak, hanem a világ valamennyi polgára számára is - fűzte hozzá.
Napjainkban is vannak kihívások, veszélyek, mint például az új típusú népvándorlás, ezért is fontos, hogy ha a magyarság jövőjéről van szó, a nemzet képes legyen összefogni - mondta a politikus.
Az ünnepségen mások mellett Schweidel József vértanú tábornok leszármazottai, a Magyar Honvédség több katonája, valamint Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és több kerületi vezető is részt vett.
A megemlékezés részeként a fővárosi Petőfi Sándor laktanya kertjében Schweidel József, valamint vértanútársa, Lahner György szobránál koszorúztak, majd a lélekharang hangja alatt felolvasták mind a tizenhárom vértanú nevét.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.
Az idei október 6-i nemzeti gyásznap központi programjai péntek reggel 8 órakor a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonják, majd félárbocra engedik Magyarország lobogóját.
A Fiumei úti sírkertben 10 órakor tartanak ünnepséget és koszorúzást a Batthyány-mauzóleumnál. Emellett idén is lesznek rendkívüli történelemórák, séták. Szintén a Fiumei úti sírkertben október 6. és 13. között Hátrahagyottak emlékezete címmel szabadtéri kiállítással is megemlékeznek az aradi vértanúkra.
(MTI)