Csaknem ötszáz, külföldi misszióba induló magyar katonát búcsúztatott Simicskó István Tatán, ahol a határoknál szolgálatot teljesítő katonáknak Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet adott át.

A honvédelmi miniszter az iraki és koszovói misszióba induló alakulatok előtt azt mondta: azok a feladatok, amelyeket a katonák végeznek a határoknál vagy a külföldi missziókban, a magyar társadalom, a magyar nemzet biztonságát szolgálják.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

Simicskó István sajátosnak nevezte a biztonságpolitikai helyzetet, mert miközben a hagyományos katonai kihívások is jelen vannak a világban, új veszélyek jelentkeznek: a nemzetközi terrorizmus térhódítása sohasem volt olyan széles körű, mint ma.

Hangsúlyozta: a magyarok stabilitást és békét szeretnének "nemzetünk és Európa" számára is. "Ezért küzdünk", ezért vannak magyar katonák szerte a világban, akik a globálisan jelentkező biztonsági kockázatok felszámolásában és határaink védelmében is részt vesznek - emelte ki.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

A miniszter úgy fogalmazott: ma a katonai hivatás felértékelődött, hiszen konkrét veszély fenyegeti Magyarországot. "Tudjuk és látjuk, hogy a tömeges illegális bevándorlás növeli a terrorfenyegetettségét a civil világunknak, a hátország biztonságát fenyegeti és veszélyezteti" - mondta. Hozzátette: ezzel szemben fel kell lépni a katonáknak, a rendőröknek, a titkosszolgálatoknak és minden békeszerető embernek. Nem szabad engedni, hogy civil emberek, ártatlanok, nők és gyermekek haljanak meg értelmetlen terrorcselekmények okán - jelentette ki.

A tatai laktanyában hétfőn a Nyugat-Balkáni KFOR kontingensbe 354 katonát indítottak útnak. A Magyar Honvédség 1999 óta folyamatosan jelen van Koszovóban, a mostani a tizenötödik váltás. Az iraki misszióban a harmadik váltásban 139 fővel vesznek részt magyar katonák.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

A búcsúztatás alkalmával mutatták be a Magyar Honvédség új gyakorló-egyenruháját, mely új szabású, jobb minőségű, modern alapanyagból készült, és nagyobb biztonságot ad veszélyes terepen, mivel infra visszaverő képességgel rendelkezik.

A honvédelmi miniszter azt mondta: az új egyenruha egy folyamat első lépése, mely azt üzeni a honvédség számára, hogy a katonák egyre fontosabbak a társadalomnak. Kiemelte, emberközpontú honvédelem a cél, ennek érdekében az illetményemelés is elindult, emellett kiképzésben és egyéni felszerelésben is a 21. század körülményeit biztosítják a katonák számára.

(MTI)