Reményét fejezte ki a honvédelmi miniszter, hogy április végén, legkésőbb május elején benyújtják az Országgyűlésnek az alaptörvény-módosítási javaslatot, amely többek között lehetővé teszi, hogy terrorveszélyhelyzet esetén a Magyar Honvédséget is bevethessék.
Simicskó István az InfoRádió Aréna című csütörtöki műsorában elmondta: az eddigi egyeztetések alapján úgy véli, a honvédség bevetésének lehetőségében egyetértés van, a korlátozható szabadságjogok tekintetében viszont vannak még dilemmák az ellenzék részéről.
A honvédelmi miniszter azt mondta: tovább egyeztetnek, ha kell több hetet szánnak még rá. Céljuk, hogy szükség esetén a mindenkori kormány minél gyorsabban tudjon intézkedni.
Kiemelte: ha nincs biztonság, akkor szabadságjogok sincsenek. Ugyanakkor hozzátette: egy "többpárti demokráciában, az Európai Unió szívében" nem lehet katonai diktatúrát, vagy hatalmi visszaélést megvalósítani.
Napjainkban a parlamenti kontroll mellett az információs térben, az internet korában már olyan nyitott világban élünk, hogy ezeket nem lehet kijátszani, de senki nem is akarja - mondta Simicskó István, hozzátéve: a cél a magyar emberek biztonsága.
A legfontosabb cél, hogy korunk egyik legnagyobb veszélyével, a terrorizmussal szemben minél hatékonyabban lépjünk fel - szögezte le a honvédelmi miniszter.
A brüsszeli és a párizsi merényletek után egyértelmű, hogy biztonsági környezetünk megváltozott. Szeretnénk azon európai országok közé tartozni, amelyek ezen a területen a jogi munkát elvégezték - szögezte le Simicskó István.
A honvédelmi miniszter az InfoRádió műsorában kitért arra is, hogy dolgoznak egy tízéves terven, amelynek egyik lényegi eleme, hogy a Magyar Honvédség a kibertérben is hatékonyan tudjon védekezni.
Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter március 24-én jelentette be, hogy terrorizmus elleni intézkedéscsomag megalkotásáról döntött a kormány, azóta pártközi és szakértői egyeztetést tartottak.
(MTI)