Május 22-én átvette kinevezését és letette hivatali esküjét a Honvédelmi Minisztérium új közigazgatási államtitkára, dr. Kádár Pál, aki ezt megelőzően a tárca tervezési és koordinációs főosztályát vezette dandártábornoki rendfokozatban. A hatáskörébe tartozó feladatokról és egyéb, a haderővel kapcsolatos aktualitásokról beszélgettünk vele.
Mi volt az első gondolata, amikor megkapta a felkérést a közigazgatási államtitkári tisztségre?
Egyszerre éreztem nagyon nagy megtiszteltetésnek, illetve lehetőségnek és felelősségnek. Úgy érzem, ez a beosztás kiteljesíti mindazt, amire készültem, mióta 1986-ban elkezdtem a szakmai pályámat az egri Lenkey János Honvédkollégiumban. Megerősített és erősítsen meg másokat is, hogy az elvégzett munkának és a szakmaiságnak megvan a maga gyümölcse. Egy ilyen felkérés ugyanakkor nem egyedül az ember személyes teljesítményének szól, hanem az egész pályájának, illetve mindenkinek, aki valaha is segítette a munkáját. Tehát bőven benne van minden itt dolgozó kollégám, tanáraim, parancsnokaim tevékenysége is és az a hátország, amit a családom jelent. Magát a feladatot azonban elsődlegesen lehetőségként és felelősségként élem meg. Minden itt szolgáló közös felelőssége a honvédelem rendszerének erősítése – ebben jut most nekem az eddigieknél nagyobb rész.
Eszerint akkor nem kellett sokáig mérlegelni a választ…
Egy katonai vezető számára sokféle karrier képzelhető el. A klasszikus ezek közül, amikor mindig a magasabb egység parancsnoki beosztása, majd végül a Honvéd Vezérkar főnöki tisztség a végső cél. Az én pályám ehhez képest már akkor más irányt vett, amikor a minisztériumba kerültem: igazgatási-koordinációs kidolgozói, majd vezetői szerepet töltöttem be, aki katonai ismeretek és tapasztalat birtokában, a haderő igényeit értve, azokat az igazgatás nyelvére transzformálva segít meghozni az irányítói döntéseket. Mindvégig ezen a határterületen folytattam a munkámat. Az volt a célom, hogy segítsek a katonáknak, de közben megfeleljünk az igazgatási szempontoknak, és érvényesüljenek az irányítói elvárások is. Ez persze sokszor nehéz, hiszen a költségvetési és jogi keretek határt szabnak a működésnek, és nem mindig valósítható meg a katonailag kerek, száz százalékosan meghatározott cél. De hiszem, hogy minden esetben létezik a katonai, igazgatási és jogi oldal számára is elfogadható kompromisszum.
Amire egy integrált minisztériumban különösen oda kell figyelni, és ennek a közigazgatási államtitkár az elsőszámú letéteményese.
2002 óta működik a Honvédelmi Minisztérium ebben az integrált szerkezetben, és azóta számos olyan változás történt, amelyek hatásait a mai napig érezhetjük. A súlypontok folyamatosan tolódtak ide-oda: néha a Honvéd Vezérkar kapott jelentősebb beavatkozási jogokat, máskor – talán indokolatlanul is – az igazgatási oldal. Emlékszem például olyan időszakra, amikor a Honvéd Vezérkar mindössze két főosztályból állt – ez nyilvánvalóan nem elfogadható állapot. De meg lehet találni az egyensúlyt, ami biztosítja a szakmai szempontok érvényesülését. Jelenleg egy átalakítási folyamat kezdetén járunk, amikor ismét elérkezett az idő a hatáskörök átértékelésére, a hangsúlyok elhelyezésének mérlegelésére. A minisztérium vezetése elkötelezett azt illetően, hogy a vezetők valós döntési lehetőséget kapjanak, az ehhez szükséges hatáskörökkel és feltételekkel. Vagyis az a cél, hogy a katonai vezetőknek ne csak névleges döntési jogosítványa legyen, hanem jogi, költségvetési lehetősége is, a megfelelő szervezeti háttérrel. Ugyanakkor mindezt integrálni kell a kormányzati struktúra egészébe is. Meg kell értenünk mások szempontjait is éppen azért, hogy érvényesíteni tudjuk a honvédelmi értékeket. Noha minden ágazat kicsit zártan működik, a Honvédelmi Minisztérium még ezen belül is eltér a többi tárcától.
Tudna mondani egy markáns példát, amiben kiütközik ez az eltérés?
Valamennyi ágazat rendelkezik honvédelmi típusú kötelezettségekkel és feladatokkal, amiket nem szabad elhanyagolni, így képezhet a védelmi rendszer hatékony egységet. Nekünk a haderő megerősítése mellett a honvédelem egészének erősítésében is kell gondolkodunk: ebbe a védelemgazdasági terület, a nemzetgazdasági védelmi intézkedések éppúgy beletartoznak, mint a társadalmi kapcsolatok erősítése, netán a közigazgatás és a lakosság felkészítése a különleges jogrendi helyzetekre. Utóbbi nem félelem- vagy hisztériakeltés: a mindenkori államnak képesnek kell lennie megvédenie magát, erre azonban csak békében lehet felkészülni. Ahogy mondani szokás, mi vagyunk az állam utolsó védelmi vonala: a honvédelem lényege, hogy tárcánk felelősségi területén még akkor is működő képességekre, struktúrákra van szükség, amikor ezek már sehol máshol nem funkcionálnak. Olyan szempontokat kell érvényesítenünk, hogy akkor is képesek legyünk megvédeni az ország biztonságát, szuverenitását, amikor más állami rendszerek már képtelenek erre. Ehhez kell megteremteni a feltételeket.
Mennyivel sikerülhet hatékonyabban megértetni ezeket a szempontokat a kormányzat többi szereplőjével úgy, hogy a HM jelenlegi vezetése a személyeket tekintve is „katonacentrikus”?
Úgy gondolom, mindenképpen könnyebb, hitelesebb érvelni a honvédelmi érdekek mentén, ha az ember korábban élethivatásszerűen katonaként tevékenykedett, magyarán szólva adott a felkészültsége, az információs háttere. Nem frissen megkapott felkészítő anyagokra kell támaszkodnunk, miközben a honvédelem érdekében érvelünk, hanem különösebb előkészületek nélkül, széles szakmai adatbázisra támaszkodva, belülről fakadó meggyőződéssel tudjuk képviselni ezeket a szempontokat, természetesen minden esetben szakmai érvek alapján. Nem kell újra „megfutnunk” egy szakmai fejlődési utat, hiszen naprakész információkkal rendelkezünk a haderő valamennyi kihívásáról.
Többször is elhangzott, hogy a HM jelenlegi struktúrája még nem végleges. Mit lehet tudni ezekről a közelgő átalakításokról, mi publikus az elképzelésekből?
Mindenképpen észszerűsíteni kívánjuk a tárca működését, a fő cél pedig az irányítói funkció erősítése. A honvédelmi törvény értelmében a honvédelemért felelős miniszter egyrészről irányítja a Magyar Honvédség működését, másrészről vezeti a haderő katonai szervezeteit. A katonai vezetést szeretnénk a katonai felső vezető kezébe összpontosítani, megadva ehhez minden lehetőséget, a tárca vonatkozásában pedig az irányítói, szakmai, stratégiai feladatrendszer megerősítése lesz napirenden. A Belügyminisztérium működése jó példa erre, hiszen a rendőrségen vagy a katasztrófavédelem területén is számos felső szintű vezető szerv működik a minisztériumi struktúrától függetlenül. Természetesen ezek is megkapják felülről az elvárásokat, az iránymutatásokat, de napi, műveleti szintű beavatkozás nincs, mert ezek érvényesítése az országos parancsnok hatáskörébe tartozik. Mint említettem, mi is nagyobb mozgásteret szeretnénk biztosítani a katonai vezetőknek, a polgári irányítás következetes érvényesítése mellett.
Közigazgatási államtitkárként mi jelenti majd a legnagyobb kihívást a változtatásokkal összefüggésben? És akkor ezzel párhuzamosan a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot sem kerülhetjük meg, hiszen a kettő szorosan összefügg.
Rendkívül fontos a működés folyamatosságának fenntartása, a jogszerűség követelményeinek érvényesítése, illetve a megfelelő időzítés. Nagyon komoly jogi előkészítő munka vár ránk akár a jogállási szabályok, akár a szervezeti és irányítási rendszer vonatkozásában, amely a törvényi szintű szabályozás módosítását is igényli. A haderőfejlesztési programokkal kapcsolatban pedig nem tudom eléggé hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy időben megszülessenek a vezetői döntések, hiszen csak így tudunk végigmenni azon az úton, amit a költségvetési lehetőségek biztosítanak számunkra. A beazonosított biztonsági kihívás és az ebből eredő katonai képességigény ismeretében a beszerzések, fejlesztések lehető leggyorsabb lebonyolítása, a honvédelmi és haderőfejlesztési program menedzselése és végrehajtása, végrehajtatása is a mi feladatunk.
Ami a vezetés és az irányítás kérdéseit illeti, ebből írta a PhD-doktorátusát, és számos publikációja is hozzáférhető a témában. Esetleg ezek is szerepet játszottak abban, hogy ön kapott felkérést a közigazgatási államtitkári tisztségre?
Merem hinni, hogy igen, mint ahogy alighanem az is közrehatott, hogy évek óta dolgozom a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaságban, tavaly óta pedig elnöke is vagyok. Itt szintén folyamatos műhelymunka folyik a honvédelem ügye érdekében a legkülönfélébb jogi kérdések kutatása révén. Emellett ugyanakkor a miniszter úrral hosszú ideje dolgoztunk együtt különböző feladatokon – ő a Honvéd Vezérkar főnökeként, én főosztályvezetőként –, és szerintem látta, hogy a minisztériumi működésben érvényesülő szakmai kontinuitás, egyes helyzetek holtpontról történő kimozdítása sok tekintetben kapcsolódott az én személyes tevékenységemhez is. Mint a minisztérium dolgozóinak tartott állománygyűlésen említette, eközben többször ütköztünk is – ezek az ütközések ugyanakkor sosem személyes jellegűek voltak, hanem szakmai szempontok mentén történtek. És úgy gondolom, ez nem is baj. Ahogy a mondás szól, ha egy társaságban mindenki egyformán gondolkodik, ott valaki nem gondolkodik. Vagyis fontos, hogy egy minisztériumban több álláspont is létezzen. Viszont miután a szakmai viták alapján megszületett a végleges döntés, a végrehajtás során már természetesen nincs helye különutasságnak.
Az említett állománygyűlésen úgy fogalmazott: talán nem ön volt a legalakiasabb főosztályvezető a tárcánál, de a feladatokat mindig elvégezték, „pont került a mondatok végére”.
Annak idején, amikor légvédelmi rakétásként készenléti szolgálatot adtunk, nyolc perc volt a készenléti normaidő. Ez nem adott lehetőséget arra, hogy egy éjszakai riasztás esetén az ember nyakkendőben, kifogástalan öltözékben érkezzen a tűzvezető kabinba, így aztán az volt az elvünk: az a legfontosabb, hogy a rakéta elmehessen a nyolcadik percben – vagy még hamarabb, ha lehet –, és mire az elöljáró odaér, már mindenkin makulátlanul ott lesz az egyenruha. Vagy legkésőbb az értékelő állománygyűlésen… Kétségtelen: nem biztos, hogy én fordulok be a folyosó végén a legszögletesebben, bár rendelkezem ilyen képességgel is, ha erre van szükség. Mindemellett azt is látni kell, hogy az igazgatási munka során nagyon sok civil kollégával dolgoznak együtt a katonák, és az ő esetükben is fontos, hogy – a tudás és a kollegialitás érzése mellett – értsék, lássák a szakmai feladatok értelmét. Nekem nem célom bárki helyett megmondani, kinek mi a feladata: ehelyett működési teret szeretnék biztosítani mindenki számára, hogy a lehető legmagasabb szakmai színvonalú megoldásokat dolgozhassa ki, és természetesen abban is segítek, ha összehangolásra van szükség egyes területek között. A legfontosabb, hogy a jelenlegi honvédelmi vezetés kezében a kormányzati akarat jóvoltából gyakorlatilag példátlan lehetőségek vannak: a források, a technikai fejlesztések terén egyaránt fordulópont előtt állunk. Vagyis a minisztériumban dolgozó több mint hatszáz embernek készen kell állnia arra, hogy megreformálja a honvédséget, az ország védelmi rendszerét. Amennyiben nem tudjuk ezt megbecsülni, nem tudunk e folyamatoknak szakmai tartalmat adni, nem tudom, ki lehetne rá képes. Ebben a házban speciális tudás és pótolhatatlan képességek összpontosulnak, vagyis az itt dolgozókat meg kell becsülni. Ütemezett, tervezett végrehajtás pedig csak megfelelő előrelátás mellett történhet, vagyis a saját szakmai határain belül mindenkinek teljesítenie kell, ami rá esik, méghozzá külön feladatszabás nélkül is. Az így megszülető megalapozott szakmai javaslatok összehangolásával érlelhetjük ki azokat a bizonyos mondatokat, aminek a végén „megjelenhet a pont”.
A haderő elmúlt három évtizede során jóformán csak a változás bizonyult állandónak. Eljuthatunk a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program révén végre egy stabilabb állapotba?
A Honvédelmi Minisztérium vezetésében jelenleg olyan embereket találunk, akik saját területükön – legyen az akár politikai, közigazgatási vagy katonai – önmagukban is bizonyítottak, emellett nagyon jó személyes viszonyt ápolnak, tisztában vannak a másik szakmai erősségeivel, és kiválóan tudnak együtt dolgozni. Ezt mindenképpen ki kell használni, viszont a fentiek nem jelentik azt, hogy az ágazat kihívásai, megoldandó szakmai feladatai eltűntek. Olyan megoldás ráadásul továbbra sem létezik ezekre, amely mindenki számára egyformán megfelelő. Optimális lehetőségek ugyanakkor bizonyosan vannak, csak kompromisszumkészségre van szükség ezek megtalálásához. Nekünk is érdekünk, hogy a honvédelem rendszere és ezen belül a katonai pálya egyre stabilabb legyen, és továbbra is dolgozni fogunk az egzisztenciális és szakmai háttér megerősítésén. Viszont senkit sem szeretnék illúziókba ringatni: egy jól működő szervezet folyamatosan mozgásban van, hiszen maga a világ is változik. Nyilvánvalóan szükséges, hogy legyenek bizonyos sarokpontok, amelyekre támaszkodva előkészítjük a további fejlesztéseket, de mindig alkalmazkodni kell az új kihívásokhoz. Egy korábbi felettesem egyszer azt találta mondani: „Na, véget ért a haderőreform, most már hátradőlhetünk!” A világ azonban nem így működik. Nem lehet hátradőlni. Vagyis különböző mozgások, szervezeti módosítások mindig lesznek akár minisztériumi szinten, akár a katonai szervezeteknél. Ez azonban tervezett folyamat.
Konkrét példát tudna mondani?
Szögezzünk le valamit: a haderőfejlesztés nem olyan, mint a bevásárlás, hogy ha pénzem van, akkor elmegyek, és megveszem a rakétát. Komoly nemzetközi tárgyalásokra, humánerőforrás-fejlesztéssel összehangolt koncepciók kidolgozására, működtetésére, mély elvi kidolgozó és folyamatos szakmai elemző munkára van szükség, hiszen időben látnunk kell, ha valahol korrigálást kell eszközölni. E téren különösen nagy felelősség nyugszik a csoportfőnökökön, főosztályvezetőkön. Amit ma látunk, a korábban észlelt jelenségekre adott válasz, és mint ilyen, mindenképpen előrelépés, de nem végállomás. Konkrétabban: ha fejleszteni akarjuk a helikopterflottát vagy a szárazföldi képességet, nem biztos, hogy ezt ugyanabban a szervezeti keretben kell megtennünk, mint ahogy most kinéznek az alakulataink. A funkcionális szervezeti működés fontosságáról beszélek. Vehetünk egy lövészdandárnak megfelelő eszközöket ahhoz, hogy lövészdandárként működjön. Viszont eközben azt is vizsgálni kell, hogy milyen összetételű kezelőszemélyzetre vagy eltérő követelményekre lenne szükség, ha másmilyen típusú fegyverrendszereket kapnának. És ezáltal egy ilyen döntés máris kihat a szervezet egészére. A pontos részleteket ugyanakkor ebben a szakaszban az ország védelmi érdekeivel ellentétes lenne kiteregetni, és a saját piaci pozícióinkat is rontanánk vele. Éppen ezért nagyon fontos a közeljövőben a kidolgozó munka pontossága, alapossága, illetve az, hogy mi magunk is szakmai javaslatokat kapjunk. Hatékony költségfelhasználásra, megfelelő humánerőforrásra, átlátható gazdálkodásra és a lehető leggyorsabb, legrugalmasabb beszerzési rendszerre van szükség. Viszont ez csak akkor jöhet létre, ha a gazdasági oldalon dolgozó kollégák pontos műszaki képességkövetelményeket kapnak, és látják, mire van igazából szüksége a haderőnek. Ezekkel lehet kimenni a piacra.
Folyamatában érzékelhető változásokra, vagy inkább kiugró jelentőségű, egyszeri nagy eseményekre kell készülni?
A nyilvános és nem nyilvános elemek között természetesen akadnak nagy közérdeklődésre számot tartó, valós képességfejlesztések – új eszközbeszerzések, szerződéskötések –, amelyek egyszersmind komoly örömhírnek számítanak. Ezeket természetesen be fogjuk csatornázni a nyilvánosság számára is. Más elemekről ugyanakkor hiba lenne idő előtt beszélni, hiszen zártajtós tárgyalások folynak a fentebb említett okokból. Azt is kiemelném még, hogy nagyon fontos lesz a folyamatok követése. Az előttünk álló nyolc-tíz évben folyamatosan megjelenik majd a megnövekedett forrás, ami szükségszerűvé teszi a megfelelő monitorozást, az összehangolt programokat. Vagyis a tevékenységek egymásra épülnek: nem részelemeket fejlesztünk, hanem komplex egészként az egész Magyar Honvédséget. Hiába fejlesztünk például egy adott fegyverrendszert, ha emellett nem történik meg a képzés adekvát átalakítása. Tényleg minden területre ki tudnék térni, de a lényeg annyi, hogy fussanak össze a szálak. Mint mondtam, a kormányzati akarat megvan a célok teljesítéséhez, ehhez azonban rengeteg munkára lesz szükség. Ez pedig nem megy a minisztériumban és a honvédségben dolgozók nélkül.
(honvedelem.hu)
