A napjainkban előforduló komplex biztonsági kihívásokra csak az unió válságkezelésben érintett szervezeteinek együttes fellépése adhat hatékony választ – mondta dr. Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára november 5-én, hétfőn az Európai Unió válságkezelési gyakorlatának megnyitóján a fővárosban.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika


Az államtitkár szavai szerint a megváltozott biztonsági környezetben mind nagyobb szerep jut az ilyen és ehhez hasonló gyakorlatoknak. A felkészülés célja, hogy a kormányzati résztvevők képesek legyenek például katonai, közigazgatási, védelempolitikai, valamint rendészeti feladataik összehangolt végrehajtására nemzetközi környezetben. A november 23-ig tartó gyakorlatot a Lisszaboni Szerződés megkötése után kidolgozott biztonság- és védelempolitikai elvek, valamint az EU és a NATO közötti stratégiai együttműködés alapján hajtják végre.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Az unió kül- és biztonságpolitikája az utóbbi években jelentősen átalakult. Ugyanakkor a szervezet új katonai szervezeti struktúrák kialakítására törekszik, és új együttműködési keretek is születtek. „Eljött tehát annak az ideje, hogy az unió „letesztelje” a válságkezelési mechanizmusának működőképességét, a döntéshozatali eljárások hatékonyságát” – mondta az államtitkár, aki kiemelte azt is, hogy a gyakorlat időpontját és módszertanát maga az EU határozta meg, amelynek során a nemzeti érdekeket tartják szem előtt.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

A rendezvény lebonyolításával a Honvédelmi Minisztériumot bízták meg, de a gyakorlaton kiemelt szerep jut mindazon hazai kormányzati szerveknek, amelyek a komplex válságkezelésben közreműködnek. A főbb témák közül dr. Kádár Pál kiemelte a nemzetközi együttműködési feladatok koordinálását, a rendvédelmet, a kibervédelmet és a nemzetközi energiabiztonság biztosítását. A közös munkára felkérték a Belügyminisztériumot, a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a Miniszterelnökséget, a Miniszterelnöki Kormányirodát és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot.

(Honvédelmi Minisztérium)