A nemzeti ünnep programjairól tartott keddi sajtótájékoztatón Kun Szabó István elmondta: szombaton a Parlament, március 15-én, vasárnap a Várkert Bazár és a Táncsics-börtön is ingyenesen látogatható lesz. Orbán Viktor miniszterelnök fél 11-kor mond beszédet a Múzeumkertben.

A HM helyettes államtitkára kiemelte: március 15-én, egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (NRH) a "Tisztelet a bátraknak" jelmondat jegyében hív közös ünneplésre, közös emlékezésre mindenkit.

Jelezte, a központi ünnepségsorozat már március 14-én, szombaton megkezdődik: a Nyitott Parlament program keretében ingyenesen lehet látogatni az Országházat és megtekinteni a Szent Koronát.

A programok március 15-én, vasárnap reggel a hagyományokhoz híven a Parlament előtti Kossuth Lajos téren folytatódnak, ahol katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonják Magyarország lobogóját.

A Múzeumkertben fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet. Délután az Országház Kupolatermében Áder János, Orbán Viktor és Kövér László jelenlétében átadják a Széchenyi- és a Kossuth-díjakat.

Kun Szabó István szólt arról is, hogy az ünnepi programok biztonságos lebonyolítását az idén is az operatív törzs felügyeli, amelyben többek között a rendőrség, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a katasztrófavédelem képviselői vesznek részt. Az operatív törzs vasárnap reggel fél kilenctől a programok végéig folyamatosan ülésezni fog, munkájukról folyamatosan tájékoztatást adnak.

Ivády Nóra, az NRH főigazgatója a családi és lakossági programok közül kiemelte például, hogy vasárnap a Múzeumkertben megnyílik a Tisztelet a bátraknak című szabadtéri portrékiállítás. A budai Várban egész nap ingyenes családi programok lesznek: a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a Forradalmi forgatag elnevezésű programsorozattal, három színpadon koncertekkel - köztük a Ghymes együttes fellépésével - és gasztrokulturális sétánnyal is várják az ünneplőket.

Bajnai Zsolt, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárságának kommunikációs vezetője elmondta: az idei március 15. az első, amikor két háttérintézményük is ingyenesen lesz látogatható. Vasárnap meg lehet tekinteni a teljes Várkert Bazárt, s az ottani Csók István-kiállítást is. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy jelenlegi formájában vasárnap utoljára lesz látható a Táncsics-börtön, ott ugyanis március 16-án a Hauszmann-tervnek megfelelően nagyszabású régészeti feltárás kezdődik.

Szente Vajk színész, rendező Németh Kristóf kollégájával közös ötletéről, a Mi március 15-énk című kezdeményezésről számolt be. Azt mondta: eddig országszerte több mint 400 önkormányzat jelezte, hogy vasárnap délután 3 órakor valamely közterületen elszavalják a Nemzeti dalt. Hozzátette: kezdeményezésükhöz várják a további jelentkezőket, a határidő: a közös szavalás időpontja.

Tóthné Mogyorósi Nóra, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koordinációs főosztályának osztályvezetője elmondta: meghívójuk nyomán 44 intézményből mintegy 500 diák és azok kísérői jelezték részvételüket az ünnepnap lakossági programjaira.

Varga László, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző osztályának vezetője azt mondta: idén március közepének megfelelő időjárásra lehet számítani, extrém időjárási jelenség nem várható. Szombaton többször, vasárnap már csak elvétve lehet egy-egy zápor. A szél csak időnként élénkülhet meg, erős vagy viharos szél nem zavarja majd rendezvényeket. Reggel 4-5, délután 9-10 Celsius-fok várható.

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Március 15-e 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep, s egyben a magyar sajtó napja.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a sajtószobában.

(MTI, kormany.hu)