Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a költségvetés vitájában szólalt fel.

Németh Szilárd honvédelmi államtitkár a korábbi felszólalásokra reagálva azt mondta, hogy az ellenzéki képviselők nem tanultak semmit a 2018-as választásból, mert ugyanott folytatják, ahol korábban abbahagyták. A felszólalók ugyanis a saját pártjaik programját kérték számon a kormányon - érvelt. "Önöket elhajtották az emberek", mert a választók azt mondták, hogy amit az ellenzék kínál, arra nincs szüksége az országnak, a Fidesz viszont felhatalmazást kapott arra, hogy képviselje a magyar emberek érdekeit - fogalmazott.

Kép letöltése
Fotó: Kertész Gábor

Az államtitkár kijelentette, hogy a vita messziről kerüli a szakmaiságot, mert a felszólalók azt semmi másra nem használják, csak arra, hogy "folyamatosan püföljék" a kormányt.

Megjegyezte, hogy az ellenzéki vezérszónokok egyszer sem említették a biztonság, a határvédelem és a migráció kérdéseit.

Az ország biztonságának a legfőbb letéteményesei a honvédség és a rendőrség - szögezte le Németh Szilárd. Hangsúlyozta, hogy a honvédségi büdzsét már a második évben emelik GDP arányosan 0,1 százalékkal. Így most az el fogja érni a GDP 1,17 százalékát, 2024-re pedig a NATO által előírt két százalékos részarányt - emelte ki.

A jövő évi büdzsében, egy húsz százalékos forrásbővülés után, 512,8 milliárd kerül a honvédségi fejezetbe - emelte ki, hangsúlyozva, soha még ennyi pénzt nem költöttek a Magyar Honvédségre.

A honvédségi költségvetés felosztásáról elmondta, hogy annak negyven százalékát személyi kifizetésekre, harminc százalékát működési költségekre és fenntartásra, harminc százalékát pedig fejlesztésre költik.

Tíz laktanyában kezdődnek fejlesztések, olyan katonavárosokban, amelyeket "Önök kiürítettek" - jelentette ki Németh Szilárd.

Jövőre befejeződik a honvédségi illetményemelés időszaka, ami azt jelenti, hogy ötven százalékkal nő a katonák bére - mondta a politikus.

A védelmi ipart újra kellett indítani, mert 2010-ben a honvédség gyakorlatilag nem tudott saját fegyverekhez jutni, most viszont hamarosan beindul egy fegyver és egy lőszergyár - közölte.

(MTI/kormany.hu)