A kormány elkötelezett abban, hogy az illetményekben is kifejezze a katonák megbecsülését - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Vargha Tamás sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a már megkezdett illetményemelést folytatva januártól ismét 5 százalékkal emelkedtek a honvédségi juttatások, amelyeket a napokban kap kézhez az állomány.

Az államtitkár néhány konkrét példán keresztül ismertette a 2015-ös összegekhez viszonyítva a honvédségi illetményemelések mértékét. A legénységi állományban egy szakaszvezető, gépkocsivezető 2015-ben még 150 ezer forintot keresett, most január elseje óta 221 ezer forintot kap. Egy beosztott altiszt főtörzsőrmesteri rangban 2015-ben még 180 ezer forintot keresett, ez most 294 ezerre emelkedett.

Egy törzszászlós nyelvpótlékkal kiegészített fizetése 246 ezer forintról 335 ezer forintra emelkedett, míg egy főhadnagy rendfokozatú szakaszparancsnok fizetése 2015-höz képest 246 ezerről 381 ezer forintra nőtt.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Ilyen mértékű emelésre az első Orbán-kormány óta nem volt példa - emelte ki az államtitkár, megjegyezve: míg a szocialista kormányok csak szavak szintjén foglalkoztak béremeléssel, az Orbán-kormány nem csak szavakban fejezi ki a katonák iránti megbecsülését.

Az államtitkár felidézte, hogy a katonák illetményfejlesztése már 2015-ben megkezdődött: 2015 júliusától első lépésben átlagosan 30 százalékkal emelték a katonák és a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresetét. 2016 januárjától 2019 januárjáig pedig 5-5 százalékkal, összességében átlagosan 50 százalékkal növelik a katonák illetményét. Ezen felül Simicskó István honvédelmi miniszter döntése nyomán tavaly ősszel a legénységi állomány munkaerőpiaci pótlék formájában (a fizetésükbe beépítve) külön emelésben is részesült.

Mindemellett a kormány már korábban döntött arról, hogy a GDP 0,1 százalékával évről évre emelik a honvédelmi költségvetést.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Vargha Tamás kitért arra, hogy a honvédelmi egészségkárosodási ellátás rendszerét is megújították. Ennek keretében azok továbbfoglalkoztatását is segítik, akik legalább tíz éve szolgálják a Magyar Honvédséget, s önhibájukon kívül egészségileg alkalmatlanná válnak a tényleges katonai szolgálatra, ők keresetkiegészítésként az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig egészségkárosodási járulékot kaphatnak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy bár sem a Honvédelmi Minisztérium, sem a Magyar Honvédség nem felelős a Honvéd Egészségpénztárnál történtekért, sok ezer honvédségi dolgozót ért kár. Az Országgyűlés tavaly novemberben magas támogatás mellett fogadta el a kártérítés lehetőségének jogi alapját. A honvédségi dolgozók februártól nyújthatják be kárpótlási igényüket - mondta.

Kiemelte: Magyarország erősödik, az ország teljesítőképessége javul, s a kormány legfontosabb céljai közé tartozik, hogy ezt az életükön érezzék a magyar emberek, köztük a honvédség dolgozói is, akik az Európát immár két éve sújtó népvándorlás mellett is garantálják Magyarország, a magyar emberek biztonságát.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)