A Honvédelmi Minisztérium támogatásával újították fel a rákosszentmihályi régi temető I. világháborús parcellájának katonasírjait. Az avatáson Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes mondott beszédet október 29-én, hétfőn.

A kormány 2016-ban hozott rendeletet a Magyarországon fellelhető I. világháborús hadisírok felújításáról, amelyre kétmilliárd forintos pályázati forrást különítettek el. A pályázatok elbírálását és a felújítási folyamatok ellenőrzését a Honvédelmi Minisztérium végzi. A sírok rendbetételére országosan eddig 460 pályázat érkezett be. Köztük volt a XVI. kerületi önkormányzaté is, amely a rákosszentmihályi régi köztemető katonasírjainak felújítását kezdeményezte.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

A honvédelmi tárca több mint kétmillió forintos támogatási összeget nyújtott a munkálatokhoz, melynek köszönhetően október 29-én több mint húsz felújított, I. világháborús katonasírt szenteltek újra a mintegy hetven évvel ezelőtt használaton kívül helyezett temetőben. A hősi parcellában az első világháború folyamán súlyos sebesülést szenvedett, majd a sebesülés következtében fellépő későbbi betegség miatt elhunyt katonák nyugszanak.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Az avatáson Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes mondott beszédet. „Az itt eltemetett hősök és sírjaik emlékeztetnek bennünket a világháború szörnyűségeire, a szétszakított családok fájdalmára, az elveszített apákra és fiúkra. Ugyanakkor arra is, mennyire törékeny a béke, és a mi feladatunk, hogy minden erőnkkel törekedjünk annak megőrzésére” – mondta az államtitkár, kiemelve: Magyarország kormánya és a Honvédelmi Minisztérium elkötelezett a katonahősök emlékének méltó megőrzése iránt, tiszteletben tartja a magyar vagy az idegen földön elesett katonák emlékét, és mindig követendő példaként állítja őket a haza fegyveres szolgálatát vállaló, Magyarországot és a magyar emberek biztonságát az életük árán is megvédő honvédek elé. A miniszterhelyettes hangsúlyozta: a tárca mindent megtesz azért, hogy a hősi halottak tetteit, a hazáért hozott áldozatvállalását elismerjék, s az soha ne veszhessen homályba.

„A maihoz hasonló alkalmakkor erőt meríthetünk elődeink bátorságából, elszántságából a 21. század kihívásaihoz is. Ha tudjuk, kik vagyunk és honnan jöttünk, ha emlékezünk és ismerjük történelmünket, múltunkat, csak akkor lehet biztos a magyar jövő itt, a Kárpát-medencében és egész Európában. Az emlékezés pedig itt kezdődik, hősi halált halt katonáink sírjainál. Dicsőség és tisztelet a hősöknek!” – fejezte be beszédét Németh Szilárd.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere a Honvédelmi Minisztérium és a helyi önkormányzat, a kerületi polgárok sikeres összefogásának nevezte a parcella felújítását. A felújított parcellánál Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke és Jákob János dandártábornok, a HM Protestáns Tábori Püspökség püspöke mondott áldást.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

A tárca képviseletében Németh Szilárd parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, valamint Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka helyezte el az emlékezés koszorúját.

(Honvédelmi Minisztérium)