Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes az Iszlám Állam (ISIL) elnevezésű terrorszervezet ellen létrejött nemzetközi koalíció védelmi miniszteri szintű találkozóján vett részt az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, Washington D.C.-ben július 20-án. Útján elkísérte Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára.
A katonai koalíció minisztereinek mostani találkozóját a NATO tagországok kormány- és államfőinek július 8-9-ei varsói csúcstalálkozója során meghozott döntések alapozták meg. A csúcstalálkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a jövőben a NATO fordítson nagyobb figyelmet az úgynevezett „déli kihívások” – terrorizmus, migráció, instabilitás – kezelésére.
A nemzetközi koalíció célja, hogy felszámolja az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezetet. A koalíciót az Amerikai Egyesült Államok vezeti és összesen 66 ország csatlakozott hozzá.
A koalíció katonai részének 26 ország a tagja, köztük Magyarország is, hiszen 2015 augusztusa óta több mint 100 magyar katona teljesít szolgálatot Irakban.
Magyarország azért vesz részt katonai erővel a fegyveres konfliktus megoldása érdekében tett nemzetközi erőfeszítésekben, mert elkötelezett Európa terrorfenyegetettségének csökkentése iránt. Meggyőződésünk, hogy a problémákat a gyökerüknél kell kezelni. A fegyveres konfliktus sújtotta régió a hazánkat is érzékenyen érintő migrációs válság egyik kiindulópontja.
A katonai szerepvállalás mellett hazánk korábban mintegy 250 tonna lőszert ajánlott fel a kurd pesmerga erőknek, illetve felajánlottuk 20 pesmerga sebesült gyógykezelését és rehabilitációját az MH Egészségügyi Központban, akik közül 10 katona ellátása már be is fejeződött.
Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes elmondta Washingtonban, hogy Magyarország is növelni fogja katonái létszámát Irakban, amivel meg fogjuk közelíteni a mandátumban engedélyezett 150 fős maximális létszámot. Ez nemzeti érdekünk, mert Irak és Szíria stabilizálása jelentős lépés lenne az illegális migráció megállításában. Kifejtette, hogy a migrációs válságot okozó problémákat helyben kell megoldani, és nem Európába importálni.
A találkozón a védelmi miniszterek egyetértettek abban, hogy a ISIL/DAESH nagy ellenálló képessége miatt a fegyveres konfliktus elhúzódására lehet számítani Irakban és Szíriában is, valamint abban, hogy az ISIL/DAESH legyőzése utáni normalizálódás is éveket vehet igénybe.
A nemzetközi koalíció találkozója a holnapi napon külügyi és védelmi miniszteri szintű találkozóval folytatódik.
(Honvédelmi Minisztérium)