Mind szakmai, mind pedig emberi értelemben példát mutattak azok a tűzszerészek, akik részt vettek Budapesten a két óriásbomba kiemelésében és hatástalanításában – mondta Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára április 8-án, hétfőn a fővárosban tartott rendezvényen, amelyen elismeréseket adtak át a katonáknak.
Az államtitkár a katonák elismerésére rendezett díszebéden elmondta: az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred állománya tanúbizonyságot tett a felkészültségéről és elhivatottságáról, ugyanakkor bizonyították azt is, hogy professzionálisan tudnak együtt dolgozni más szervezetek munkatársaival. A bombák kiemelésében a mintegy félszáz katona mellett több százan dolgoztak, és több ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Az államtitkár külön méltatta a művelet kommunikációját, megjegyezve: a jelentős sajtóérdeklődést sikerült úgy kezelni, hogy az a kiemelést nem zavarta. Németh Szilárd fontosnak nevezte a hadsereg társadalmi elismertségének növelését, amihez – a katonák kiváló munkája mellett - a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program is hozzájárulhat.
Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka kérdésünkre elmondta: összesen 57 kollégája vett részt a mentesítésben, de a társszervekkel együtt mintegy 900 ember dolgozott azon, hogy probléma nélkül sikerüljön a feladat. Hozzátette: évente több mint kétezer bejelentést kezel a tűzszerész szolgálat, s csak tavaly több mint 36 ezer robbanótest került elő Magyarországon. Ezek fajtái a lőszertől a nagy méretű bombáig terjednek. A két egytonnás légibomba – amiket március végén emeltek ki – nagyon veszélyes és különleges robbanótestnek számít. A bombák még tavaly kerültek elő, a Duna-parton sétálók vették észre a folyó alacsony vízállásának köszönhetően – mondta az ezredes.
A rendezvényen Németh Szilárd emléklapot adott át az állománynak, az érintett kerületek kormányhivatali vezetőinek és Borsos József ezredesnek, Budapest Főváros Védelmi Bizottsága titkárának.
(honvedelem.hu)