Második világháborús amerikai légibombát hatástalanítottak a Magyar Honvédség tűzszerészei június 11-én, csütörtökön Budapesten, Ferencvárosban. Az 500 kilogrammos robbanótest június 5-én, a Kvassay Jenő út és a Duna közötti zárt építési területen került elő.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes úgy fogalmazott: a tűzszerészek azok a katonák, akik a misszióban szolgálók mellett békeidőben is az életüket kockáztatják a magyar emberek élet- és vagyonbiztonságáért. „Ez a kockázat már többször okozott tragédiát. Mindig nagy tisztelettel és kegyelettel emlékezünk azokra a katonákra, akik életüket áldozták a hazáért és a magyar emberekért” – tette hozzá a miniszterhelyettes.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Németh Szilárd hangsúlyozta: a tűzszerészek komplex munkája a Magyar Honvédség egyedülálló képessége. Emlékeztetett: az elmúlt hat hónapban már több mint ezer esetben hívták a tűzszerészeket robbanótestek kiemeléshez és hatástalanításához. Ez összességében csaknem kétezer-ötszáz robbanótestet jelentett, ebből harminckilenc volt légibomba.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

„Ebben az évben ez a kétszázhuszonhetedik azonnali intézkedést igénylő tűzszerészfeladat, amelyet az országos hatáskörrel rendelkező MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei hajtanak végre” – emlékeztetett Korom Ferenc vezérezredes.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

A Magyar Honvédség parancsnoka megköszönte a rendőrség támogató munkáját, amely elengedhetetlen a feladat sikeres végrehajtásához.

(honvedelem.hu)