A Múzeumok éjszakája történelmi értékeket, kulturális kincseket, izgalmas közös emlékeket és élményeket nyújtó programokat kínál a látogatóknak – mondta megnyitóbeszédében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) előtti Kapisztrán téren június 25-én, szombat délután.
„A mai Múzeumok éjszakájának témája: hősök, újítók, felfedezők” – ismertette a parlamenti államtitkár, majd hozzátette: miközben azokra a hősökre emlékezünk, akik az elmúlt századokban a magyar nemzet biztonságáért harcoltak, nem szabad elfelednünk, hogy ma is élnek hőseink, a katonáink, akik ma is védik a magyar emberek biztonságát, Magyarországot.
„A jövő értékei és szépségei a múltban gyökereznek, ezeket a gyökereket nemcsak ápolnunk és őriznünk kell, hanem nagyon fontos, hogy gyermekeinknek és unokáinknak átadjuk a múlt tiszteletét és ismeretét, hiszen enélkül nem lehetséges a következő ezer év” – hangsúlyozta Vargha Tamás.
A miniszterhelyettes beszédét követően díszlövéssel vette kezdetét a programsorozat. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár zenekarának lenyűgöző szakalaki bemutatóját a Centenáriumi Hagyományőrző Dandár felvonulása követte, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a robbanóanyag-kereső kutyáit mutatta be, az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred pedig a speciális felszereléseit.
A hajnalig tartó rendezvényen hagyományőrző és haditechnikai bemutatókon, kézműves-foglalkozásokon, játékos vetélkedőkön, valamint különböző előadásokon is részt vehettek az érdeklődök. Este 11 órakor pedig egy első világháborús légvédelmi/térvilágító reflektorral világították be a HM HIM díszudvarát.
(Honvédelmi Minisztérium)