Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes meglátogatta a külszolgálatot teljesítő magyar kontingens katonáit szeptember 6-án, szerdán, az észtországi Vőruban.
A „Training Bridge 2017” elnevezésű kiképzési feladatot végrehajtó magyar kontingens 124 katonája július 1-től kezdve három hónapra települt Vőruba. Vargha Tamás a csapatlátogatás során megtekintette a magyar katonák munkáját, majd az állománygyűlésen elmondta: „A magyar kontingens láthatóan jó kapcsolatot tart fenn a helyi észt katonai vezetéssel, és megbecsülés, elismerés övezi munkájukat. Katonáink szakmailag magas szinten felkészültek és elismerik tudásukat. Büszkék vagyunk önökre és arra, hogy szolgálatukkal védik és garantálják biztonságunkat a balti térségben is.”
Vargha Tamás hozzátette: a Magyar Honvédség baltikumi szerepvállalása kiemelkedően fontos számunkra. A V4 országai 2016-ban döntöttek arról, hogy negyedéves váltásban egy-egy századnyi erőt telepítenek Észtország, Lettország és Litvánia területére azzal a céllal, hogy a NATO Megerősítő Intézkedéshez történő hozzájárulásként közös kiképzéseket és gyakorlatokat hajtsanak végre a balti államok fegyveres erőivel. A feladat végrehajtása demonstrálja Magyarország elkötelezettségét a NATO, a balti szövetségesek és a V4 együttműködés irányába, kiegészítve a korábbi és a 2019-re újra vállalt balti légtérrendészeti szerepvállalásunkat.
Vargha Tamás Vőruban hangsúlyozta: ez a gyakorlat is lehetőséget biztosít katonáink számára a kiképzésük során szerzett ismereteik elmélyítésére. Katonáink 2019-ben visszatérnek és négy Gripen vadászgéppel, valamint egy 110 fős kontingenssel vesznek majd részt a balti légtérvédelemben.
A miniszterhelyettes észtországi útja során Kristjan Prikkel, az Észt Védelmi Minisztérium államtitkárával, valamint Hannes Hansoval, az észt parlament védelmi bizottságának elnökével is találkozott. A felek a tárgyalás során áttekintették az aktuális biztonság- és védelempolitikai, illetve kétoldalú együttműködés kérdéseit. Az észt védelmi minisztériumban az államtitkárok aláírták a megváltozott biztonsági környezet okán szükségessé vált – a két ország által 1998-ban aláírt – kétoldalú katonai együttműködés szabályozó megújított és korszerűsített megállapodását.
(honvedelem.hu)