A Honvédkórház megalakulásának 120. évfordulója alkalmából szerveztek tudományos konferenciát Budapesten. A megnyitón, április 25-én Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes mondott beszédet.
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) által szervezett A Sport és egészség a honvédelemért című szimpózium elsődleges célja a legújabb kutatások eredményeinek bemutatása, ráirányítva a figyelmet a sport, az egészség és a honvédelem egymást kölcsönösen támogató területeire, különös tekintettel a fiatalabb generációk hazafias nevelésére. A konferencián részt vevőket Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka köszöntötte.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes előadásában elmondta: a sport, egészség, honvédelem kulcsszavak három önálló, mégis rengeteg szállal összefonódó, egymást kölcsönösen támogató szakterületet ölelnek fel, hiszen metszetükben az ember helyezkedik el. „A 21. század katonájával szemben egyik legfontosabb elvárás, hogy mind fizikálisan, mind pedig mentálisan feleljen meg a vele szemben támasztott szakmai kihívásoknak, és képes legyen feladatát a lehető legmagasabb szinten ellátni békeidőben, valamint háborús helyzetben” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a katonák részéről jó esetben belső indíttatás, hogy életük legyen része a sport, az egészséges életmód, ugyanakkor a Magyar Honvédség részéről is reális elvárás mindez alkalmazottai felé, miközben feladattal jár, hiszen biztosítani kell az ehhez szükséges hátteret.
Az államtitkár az MH EK tevékenységét ismertetve kiemelte: a polgári lakosság egészségügyi ellátása mellett végrehajtja a katona-egészségügyi, megelőző és a gyakorlati illetve elméleti kiképzési feladatokat is, legyen szó missziós tevékenységről, hazai vagy nemzetközi gyakorlatokról. „A szaktudás ékes bizonyítéka, hogy szakembereink ott vannak a NATO-szövetségesek oldalán a műveleti feladatokban” – mutatott rá Németh Szilárd, példaként említve, hogy idén októberben Magyarország ad otthont a Cooperative Security 2019 gyakorlatnak, amely Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Magyarország összefogásában a migrációs válsághelyzet kezelésére szerveződik, többek között egészség- és járványügyi szempontból.
Németh Szilárd hangsúlyozta: a sport és a katonai tevékenység kéz a kézben járnak: erős fizikum, kitartás, elhivatottság, akaraterő és győzni akarás nélkül egyik terület sem lehet sikeres, így a sport népszerűsítése napjainkban szerves része a honvédség stratégiájának. „Több közös erénye van a katonának és a sportolónak. Mindkettő a hazáját szolgálja, mindkettő keményen készül a megmérettetésre, hogy aztán felelősségteljesen, hittel és bátorsággal hajtsa végre feladatait” – fejezte be előadását Németh Szilárd.
A 81 évvel korábbi I. Sportorvosi Kongresszus és Sportegészségügyi Kiállítás emlékét felelevenítő, kétnapos konferencián neves külföldi és hazai szakemberek tartanak előadásokat.
(honvedelem.hu)