A honvédelem napja alkalmából a Fehérvár katonái elnevezésű rendezvény keretében mutatta meg „arcát” a Magyar Honvédség május 20-án, pénteken, Székesfehérváron.
Mint ahogyan dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere köszöntőjében megjegyezte, a héten számos olyan programot rendeznek Székesfehérváron, amelyek világosan bizonyítják: az itt szolgálók igazi katonavárosban élnek. Megállapítása igaz volt a Fehérvár katonái nevű rendezvényre is, amelynek keretében egyrészt átadták a Hazámat szolgálom ifjúsági katonai csapatverseny díjait, másrészt a haderő dinamikus és statikus bemutatókkal kedveskedett az érdeklődőknek.
Az Alba Pláza előtti téren tartott megnyitón a polgármester úgy fogalmazott: mindig pozitív, ha a katonák megmutatják tevékenységük egy szeletét a civileknek. Hozzátette: Székesfehérvár számára fontos, hogy az itt szolgálók jól érezzék magukat.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a honvédelem napja kapcsán megjegyezte: idén – amellett, hogy a múlt hős katonáira emlékezünk – megkülönböztetett figyelemmel hajtunk fejet Görgey Artúr honvédtábornok hadvezéri képességei előtt, aki éppen száz esztendővel ezelőtt hunyt el.
Az államtitkár felhívta a figyelmet: a rendezvénnyel együtt ismét útnak indul a Mind egy szálig elnevezésű adománygyűjtés, amelynek bevételeit székesfehérvári (katona)hősök emlékműveinek felújítására fordítják.
(Honvédelmi Minisztérium)