Szent László, a lovagkirály nevét vette fel a Ludovika főépületének kápolnája. A március 28-án, kedden tartott ünnepségen - ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fennállásának ötödik évfordulójára rendezett programsorozat része volt - beszédet mondott mások mellett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.
Az államtitkár emlékeztetett, a kormány Szent László-emlékévvé nyilvánította 2017-et; a lovagkirály éppen 940 éve lépett trónra és 825 évvel ezelőtt avatták szentté. Szent László Lengyelországban született, s bár a pogány Vazul unokája volt, a keresztény hagyományoknak megfelelően nevelkedett. A katonák és a határőrök védőszentje korán kitűnt testi ereje és termete miatt, és később szilárd jellemű, kitűnő hadvezérré, illetve bölcs uralkodóvá vált – mondta Vargha Tamás.
A király 1077-ben lépett trónra s uralkodásához fűződik, hogy Szent István útját folytatva a nyugati keresztény kultúrkörhöz csatolta az országot, szigorú, de igazságos törvényeket léptetett életbe. „Személyében testet öltött a keresztes háborúk lovagi ideálja, a lovagkirály eszménye” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: uralkodói és emberi kvalitásai megszerezték számára a nemzet tiszteletét. Megjegyezte: az emlékév alkalmat nyújt arra, hogy mindenki megismerje Szent László korát és tetteit, de arra is, hogy elmélyítse a Kárpát-medence népeinek kapcsolatát, megerősítse a határon túl élő magyarokkal való viszonyt.
Prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora azt mondta: a névadó ünnepség az intézmény napjához és a Szent László-emlékévhez kapcsolódik. Rámutatott: az egykori királyt annyira tisztelték, hogy még a holta után is csodákat tulajdonítottak neki. Hozzátette, azért is választották a Ludovika főépületében található kápolna névadójának az uralkodót, mert – mint már feljebb is elhangzott - a katonák és a határőrök védőszentje.
Dr. Lomnici Zoltán, a Szent László-emlékév Tanácsadó Testület tagja ünnepi beszédében hangsúlyozta, a katonáknak szükségük van példaképekre, akik a nehéz küzdelemben segítik őket, hiszen akinek méltó példaképe van, az soha nem magányosan harcol, még ha egyedül is van. Elmondta azt is, hogy bár a nagy hírű király szent volt, de katonaember is, aki megértette, hogy a béke szavatolásához nem elégséges a jóakarat, erős kardforgató kézre is szükség van. Dr. Lomnici Zoltán szavai szerint az ünnepség is azt bizonyítja, a Honvédelmi Minisztérium és az egyetem a katonák felkészítésében, lelkük formálásában számít a lovagkirályra, tehát fontosnak tartja az életművét.
A beszédeket követően Vargha Tamás átadta az egyetem rektorának a névfelvételt rögzítő dekrétumot, majd ünnepi szentmisét celebrált Bíró László katolikus tábori püspök. Az egyházzenei szolgálatot a Légierő Zenekar - Veszprém biztosította.
(honvedelem.hu)