Újra várja a látogatókat Budapesten, a Parlament északi részénél kialakított kikötőben a Lajta Monitor Múzeumhajó.
Az első világháborút végigharcolt egykori hadihajón tartott szerdai ünnepségen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a "Lajta nem csak egy öreg hajó a múltból, születése pillanatában nagy nemzetközi érdeklődés fogadta".
Mint felidézte, teljesen új haditechnikai eszközként 1862-ben jelent meg a monitor típusú hadihajó. A Lajta (testvérhajójával, a Marossal együtt) az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájában a legelső, de a világon is az első monitorok közé tartozott. A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre és 1876. december 8-án testvérhajójával együtt már első csatáját is megvívta. A hajót végül 1918-ban szerelték le. Ezt követően több mint hetven évig többek között mederkotrási feladatokra használták. 2010-ben nyerte vissza eredeti állapotát, 2014-ben állították ki először múzeumhajóként a Dunán, a Parlament tőszomszédságában - emelte ki Vargha Tamás, hozzátéve: a Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajója most újra várja a látogatókat.
Kovács Vilmos, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka kiemelte: a Lajta Európa egyetlen ilyen hajója és már a világon is kevés ilyen történelmi emlék létezik.
A parancsnok elmondta: az először 2014-ben kiállított múzeumhajó évente 8-10 ezer látogatót fogadott.
A kis oldalmagasságú, széles testű, lövegtornyos páncélozott hadihajók a gyűjtőnevüket az amerikai polgárháború idején épített, 1862-ben vízre bocsátott USS Monitor elnevezésű hajóról kapták. Haditechnikai újításai annyira beváltak, hogy az egész világon alkalmazni kezdték őket. Európában az angolok után másodikként az Osztrák-Magyar Monarchia építtetett ilyeneket. Ezek közül az első kettő, kifejezetten folyami használatra kifejlesztett hajó a Maros és a Lajta volt. A hajótípusból mindössze kilenc maradt fenn az egész világon. A műemléki védettségű Lajta Monitor a legrégebbi úszóképes hadihajó az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből.
A Lajta Monitort 1871. május 17-én Leitha néven bocsátották vízre Újpesten, 1872-ben állt szolgálatba a Dunai Flottillánál, első hadi bevetése 1876-ban Belgrádnál volt. Végigharcolta az első világháborút, majd 1919-ben már magyar néven, Lajta Monitorként vett részt a Tanácsköztársaság ideje alatti harcokban. 1920-ban a hajót a trianoni békeszerződés után Magyarországnak ítélték azzal, hogy a továbbiakban csak fegyverzet nélküli polgári vízi járműként alkalmazható.
Margitay-Becht András amatőr hajózástörténész kezdeményezésére a hajót 1992. november 11-én védetté nyilvánították, 1993-ban már ismét Lajta néven került - állami tulajdonban maradva - a Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz.
Az 1887-es állapotában újjászületett Lajta Monitor Múzeumhajót 2010. augusztus 20-án újrakeresztelték és a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred tiszteletbeli zászlóshajójává nyilvánították. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesülete (TIT HMHE) a honvédelmi kormányzat felkérésére a Zoltán Gőzös közhasznú alapítvánnyal, valamint a Császári és Királyi Duna-flottilla Hagyományőrző Egyesülettel együtt állította össze a múzeumhajón látható kiállítást.
A múzeumhajót szerdán ünnepélyes zászlófelvonással és díszsortűzzel nyitották meg újra.
(MTI, kormany.hu)