Trócsányi László igazságügyi miniszter Pindroch Tamásnak adott interjúja 2017. december 14-én jelent meg a Figyelőben. Az interjú leirata.

Az állandó jogállamisági mechanizmussal való fenyegetés nem az európai egységet erősíti, sokkal inkább a politikai mérlegelésen és az ideológiai különbözőségen alapuló kettős mércét jeleníti meg – mondta lapunknak az igazságügyi miniszter. Hozzátette: a jogállam fogalmát az Európai Bíróság joggyakorlata és az európai szerződések sem határozzák meg, erről a jogirodalomban is élénk vita folyik.

– 2010 óta szinte teljesen átalakult, módosult a magyar jogrendszer. 2018 után milyen változtatásokra lehet még számítani, ha a mostani kormányzó pártok maradnak hatalmon?

– Az Alaptörvény és az új kódexek alapjaiban újították meg a magyar jogrendszert, a rendszerváltás óta nem volt akkora horderejű jogalkotás, mint ami 2010 után történt. A jövő tavasszal kezdődő új parlamenti ciklusban is azért van még tennivaló, elsősorban a versenyképességet befolyásoló, gazdaságélénkítő jogszabályok területén. Míg ma a cégalapítás egyszerűnek mondható, addig a felszámolás, a csőd és a végelszámolás még mindig túlbürokratizált és nem hatékony eljárás, az 1991-es felszámolási törvény koherenciája pedig sok kívánnivalót hagy maga után. A cél az, hogy a jog jobban segítse elő a gazdaság versenyképességét. A következő kormányzati ciklusban ennek kell prioritást kapnia. 

– Mindig felmerül, hogy Magyarország jogi értelemben túlszabályozott állam. Mi erről a véleménye?

– Ez a megállapítás nem csak Magyarországra nézve igaz. Ha a polgárok életét a jog gúzsba köti, akkor a jog már nem a demokráciát szolgálja. Túlszabályozás és felülszabályozás a jellemző egész Európára és így hazánkra is. Mindenki jogot akar alkotni, és lehetőség szerint a legmagasabb szinten, még akkor is, ha arra nincs szükség. A jogi dzsungelben való eligazodást a nagyszámú európai uniós norma is nehezíti. Ráadásul nincs elvi szinten tisztázva, hogy mi az, amit törvényi és mi az, amit rendeleti szinten kell szabályozni. Egy olyan jogalkotási törvényre lenne szükség, amely a bizonytalanságokra adekvát választ tud adni. A törvények egységes szerkezetbe foglalt indoklását is érdemes lenne közzétenni, még akkor is, ha az indokolás természetszerűleg nem bír a jogi norma erejével. 

– Számít-e arra, hogy a hazai ellenzéki össztűz után Brüsszelben is megtámadják a magyar közigazgatási bírók kinevezésének a folyamatát?

– Még nem kaptunk semmilyen jelzést Brüsszelből. Bízom abban, hogy az Európai Bizottság nem politikai feltételezések, hanem a jog alapján működik. Sajnálatosnak tartom, hogy az ellenzék egy szakmai kérdést politikai csőlátáson keresztül néz, megakadályozza a Közigazgatási Felsőbíróság felállítását, jogi érvek helyett politikai feltételezésekre alapozva vádaskodik. Ez komoly demokráciai probléma, a vádakat jogászként vissza is kell utasítanom. A szakmai vitára nyitva állok, politikai sejtetésekkel nem foglalkozom. Az önálló közigazgatási bíráskodásnak Magyarországon komoly hagyománya van, és azt csak a kommunista hatalom szüntette meg, 1949-ben, egy tollvonással. Ebben a kormányzati ciklusban kiteljesítettük a közigazgatási bíráskodást, Magyarország történetében először fogadták el az önálló közigazgatási perrendet, amely számos újítást bevezetve egy generálklauzulával határozza meg a közigazgatási bíróságok hatáskörét. A közigazgatási bíráskodás igényli a területet jól ismerő bírót is. Több nyugat-európai példával tudom bizonyítani, hogy ezen álláshely elnyerésénél előnyt élvez az, akinek közigazgatási gyakorlata van. Ma megteremtettük annak a lehetőségét, hogy egy közigazgatási bírói álláshelyre egyenlő eséllyel pályázzon bárki, dolgozzék korábban akár bíróságon vagy a közigazgatásban. Objektívebb és átláthatóbb lett a rendszer, a mindig vitatható szubjektív megítélésnek kevesebb teret akartunk adni. 

– Brüsszelben hazánk jogállamisága mellett Lengyelországét is megkérdőjelezik. Magyarország kiáll a lengyelek mellett? 

– A magyar–lengyel barátság ritka kincs, szinte állócsillag a történelem viharos tengerén. Ahogy a mondás is szól: „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol s issza borát.” 

– A jogállamról folyik a vita. Nem kellene először tisztázni, hogy mit is értünk pontosan ez alatt?

– A jogállam fogalmát az Európai Bíróság joggyakorlata és az európai szerződések sem határozzák meg, erről a jogirodalomban is élénk vita folyik. Egyes uniós vezetők politikai alapon, szelektív módon, különbséget téve az egyes országok között, előszeretettel hivatkoznak a jogállamiságra. Ugyanaz a szabályozás politikai kontextusok alapján az egyik országban már jogállamisági probléma, míg a másikban üdvözlendő, és semmilyen aggályra nem ad okot. Mára az európai intézmények – a média nyomására is – zavaros legitimációjú, jogi egzaktság nélküli, átláthatatlan jogállamisági mechanizmusokat dolgoztak ki. Az állandó jogállamisági mechanizmussal való fenyegetés (elegáns nevén: párbeszéd) nem az európai egységet erősíti, sokkal inkább a politikai mérlegelésen és ideológiai különbözőségen alapuló kettős mércét jeleníti meg. Jó lenne elkerülni még a látszatát is annak, hogy a közösségi érdekeket képviselő európai intézmények a jogállamisági mechanizmus működtetésével valójában egy ország választási kampányába szeretnének beavatkozni. 

– Arról a német felvetésről mit gondol, hogy az uniós támogatások kifizetését összekötnék egyfajta elvárt jogállami kritériumrendszerrel? 

– Mind politikailag, mind jogilag veszélyesnek tartom. Nincsenek objektív kritériumok, zsarolási eszközként lehetne alkalmazni ezt. Lenne a jogállamiságnak durva, közepes és enyhe megsértése? Bizarr az egész felvetés. Vannak ma is működő fékek. Ilyen a kötelezettségszegési eljárás és a bírói út. Ott a felek elmondhatják álláspontjukat a közösségi jog alapján. Ez egy kulturált vitarendezési eljárás, de itt el is várható a jóhiszemű joggyakorlás. Az utóbbi időben az Európai Bizottság a védekezéshez való jogot és így a tisztességes eljárást sértette meg azzal, hogy egymás mellett futó, kiemelt ügyeinkben rendkívül rövid határidőket adott a válaszadásra. Különösen érthetetlen volt, amikor augusztus eleji időpontra kérte a válaszokat, amikor köztudott, hogy az intézmény zárva tart. 

– Sokan beszélnek arról, hogy az EU demokratikus deficittel küzd. Mit lehet erről tudni?

– Ez egy valós probléma. Noha mindenki fontosnak tartja az európai egységet, mégis egyfajta bizalmatlanság alakult ki az unió egyes intézményeinek a működését illetően. Ez jól tükröződik, amikor népszavazást tartanak EU-s kérdéskörben. Franciaország és Hollandia referendummal akadályozta meg az európai alkotmányos szerződés ratifikációját. Hollandia első alkalommal népszavazás útján mondott nemet az uniós– ukrán társulási szerződésre, Nagy-Britanniában referendummal döntöttek a Brexitről, Írországban többször kellett megismételtetni a népszavazást, mert az ír nép elsőre „rosszul” határozott. Dánia ugyanígy erősítette meg, hogy bizonyos európai ügyekben nem kíván tagja lenni a közösségi együttműködésnek. Az európai technokrata elit mintha félne a népszavazás intézményétől, ezért az, aki uniós témában referendumot kezdeményez, könnyen megkaphatja a populista jelzőt… 

– De az Európai Tanácsban az állam- és kormányfők határozzák meg az EU fejlődésének irányát. Mi az ő tényleges szerepük? 

– Noha a legitimációja csekély, mégis az Európai Bizottság az a szerv, amely az európai játéktér központi szereplője. Ő irányít a pályán, ezért az Európai Tanács döntésein is sokszor túllép. Ennek tipikus esete az ún. kvótaügy, ahol az utóbbi intézmény egyhangúlag döntött az önkéntes rendszerről, a bizottság azonban néhány hónappal később a belügyi tanácsülésen többségi szavazással áterőszakolta a kötelező kvótát. Ez is jól illusztrálja, hogy a testület eltért az Európai Tanács politikai orientációt meghatározó döntésétől. A következő évek nagy vitája arról szól majd, hogy az intézményi egyensúlyt miként lehet megtartani az unión belül, vannak ugyanis olyan veszélyes nézetek, amelyek a tagállamok döntési jogkörének a csökkentéséről szólnak. 

– Ha már a kvótaügy szóba került, mi a véleménye az open society, azaz a nyílt társadalom ideológiájáról?

– Ez a világnézet neoliberális alapokon nyugszik, amely szerint a társadalom a nemzettől független közösségek egyfajta koherens halmaza. Úgy vélik, a XIX. századi nemzetfogalom ma már nem értelmezhető. Ugyanis a nemzet homogén egységet jelent, még akkor is, ha a nemzetiségeket államalkotó tényezőnek ismerik el. Az open society kevéssé tekinti identitást meghatározó értéknek az ország történelmét, vagyis azt, hogy kik voltunk, kik vagyunk, honnan jöttünk és miért élünk együtt. A nemzeti identitás helyett a multikulturalizmus az erény, az erre hivatott nem kormányzati szervek feladata pedig a polgárok ideológiai nevelése a kozmopolita világkép kialakítása érdekében. Ez a filozófia „Isten mellé helyezi az egyént”, akinek önmegvalósítása, szabadsága határtalan, s így a nemzeti szintek közösségi szempontjai pusztán másodlagosan jelennek meg. Szerintük az állam lényegénél fogva csak veszélyeztetni tudja az egyén szabadságát, „nem védelmez, inkább árt”, ezért az állam szükségszerűen rossz. Az emberi jogok kiterjesztő értelmezése alapján az egyénnek joga van mindent tudni, az államérdek másodlagos. Az európai föderalizmus talaján állnak, ezért a tagállami hatáskörök uniós szintre való telepítését tekintik jó iránynak, a nemzetek feletti nyílt társadalmak kialakítása érdekében. 

– Minden, amit elmondott, pontosan ellentétes a magyar kormány törekvéseivel.

– Alkotmányunk fontosnak tartja a nemzetet alkotó homogén közösségek múltjának, jelenének, jövőjének védelmét. Tudni akarjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mi tart össze bennünket, miért élünk egy országban, miért alkotunk közösséget. Az államnak anélkül, hogy paternalista lenne, védelmező szerepe van, a polgár számíthat a segítségére. Kiállunk az egységes nemzet fogalma mellett, a nemzeti identitás kifejezésre juttatásának is hangsúlyos szerepet adunk. Az állam védi az állampolgárokat, az individuum pedig a nemzeti közösségekben, azokon keresztül teljesedhet ki. Az erős tagállamok unióját támogatjuk, amelyben egyenjogú partnerek együttműködése alakítja Európa jövőjét. A következő éveket tekintve hatalmas feladat előtt állunk: az imént vázolt meggyőződésünket és világlátásunkat kell megvédenünk.

(Figyelő)