Trócsányi László igazságügyi miniszter Jurák Katának adott interjúja 2018. május 26-án jelent meg a Magyar Időkben.
A bírói függetlenség a demokrácia állócsillaga, ugyanakkor a bírók a politikai ügyek vitele során befolyásolni is képesek a politikai küzdelmeket – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Trócsányi László. Az igazságügyi miniszter visszautasította az ellenzéki politikusok és bizonyos szakmai körök kritikáit, akik azonnal a bírói függetlenség sérelmét vizionálják, ha az igazságügyi miniszter kiejti a száján a bíróság szót. Kitért arra a gyakori jelenségre is, hogy a bíró átértelmezi a jogot vagy olyan kiterjesztő értelmezést ad egy fogalomnak, amely szemben áll a jogalkotó által adottal.
Gyakori, hogy a bíró átértelmezi a jogot, vagy olyan kiterjesztő értelmezést ad egy fogalomnak, amely szemben áll a jogalkotó elképzelésével – mondta a lapunknak adott interjúban Trócsányi László, a negyedik Orbán-kormány igazságügyi minisztere. Szerinte bele kell tenni az alkotmányba azokat a fékeket, amelyek biztosítják Magyarország önazonosságát. Trócsányi László úgy látja: a legfelsőbb közigazgatási bíróság létrehozásával egy „kétfejű” igazságszolgáltatási rendszert hoznak létre, és bár számos ilyen intézmény létezik már Európa országaiban, sokan mégis félelmet keltenek ezzel kapcsolatban.
A miniszter arra is kitért, hogy a rendszerváltás óta a közigazgatási bíráskodás mostohagyermeke volt az igazságszolgáltatásnak, „ide-oda csapdosták”, nem alakult ki professzionális szervezet, a perrenddel viszont Magyarország belépett Európa kapujába. Annak érdekében, hogy az Igazságügyi Minisztérium megvalósítsa az igazságszolgáltatás területén kitűzött céljait, bizottságot hoztak létre.
– Miért tekinti fontosnak, hogy az igazságszolgáltatással mint önálló hatalmi ággal is foglalkozzon igazságügyi miniszterként?
– Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben miniszteri bemutatásomkor – a fontosabb anyagi és eljárási kódexek elfogadását követően – feladatomnak adta, hogy foglalkozzak ezzel a kérdéssel. Örömmel teszek eleget ennek, hiszen miniszterként és egyetemi tanárként is fontosnak tartom, hogy az igazságszolgáltatás presztízse érdekében tevékenykedjek. Tudom, hogy a bíróságokkal való foglalatosság milyen veszéllyel jár. Ellenzéki politikusok és bizonyos szakmai körök azonnal a bírói függetlenség sérelmét vizionálják, ha egy igazságügyi miniszter kiejti a száján a bíróság szót. Ezt vissza kell utasítanom. Itt és most hangsúlyozni kívánom, hogy munkám során rendkívüli módon ügyelek arra, hogy a bírák függetlensége semmiben se sérüljön, miután mindenkor hangsúlyozom, hogy a bírói függetlenség a demokrácia állócsillaga. Az, hogy egy demokráciában az igazságügyi miniszternek van és lehet feladata, véleménye az igazságszolgáltatásról, egyáltalán nem ördögtől való. Ha körbenézünk, Európa országaiban azt láthatjuk, hogy uniós minisztertársaim is hasonló feladatoknak tesznek eleget. A magyar történeti hagyományok is arra kötelezik az igazságügyi minisztert, hogy alkosson képet az igazságszolgáltatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az elmúlt harminc év tapasztalatait érdemes mérlegre tenni.
– Milyen tapasztalatokra gondol?
– Az ítélkező bíró függetlensége az elmúlt harminc évben – szemben a kommunista időszakkal – soha nem volt veszélyben. A rendszerváltás előtt egy valódi bírói karrierhez többnyire párttagság kellett, politikailag kényes perekben politikailag elkötelezett bírók dönthettek, ám az alacsonyabb szintű bíróságokon ekkor is független bírók ítélkezhettek. A rendszerváltozást követően a helyzet megváltozott, a bíró – véleményem szerint helyesen – el van tiltva a politizálástól. Megjegyzem, hogy Nyugat-Európa egyes országaiban a bírók a karrierjüket annak köszönhetik, hogy van-e párttámogatottságuk vagy sem. Egyes országokban a politika és a bíró között kapcsolat van. Az elmúlt harminc évben a bíróságok igazgatása terén háromszor is volt rendszerváltozás. Három – egyaránt alkotmányos – modell követte egymást. A bíróságok külső igazgatását 1997-ig az Igazságügyi Minisztérium látta el, de ekkor is működtek bírósági önigazgatási szervek. Az Alkotmánybíróság ezen időszakban több döntésében is iránymutatást adott az igazságügyi miniszternek, például a kinevezési jogok helyes gyakorlását illetően. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) létrehozásával 1997-ben egy új szervezeti modellt vezettek be, amelyben a Kúria elnöke egyben az OIT elnöki tisztségét is betöltötte, 2011-ben pedig létrejött az Országos Bírói Hivatal (OBH) és az Országos Bírói Tanács (OBT). A három modell már önmagában egyfajta útkeresést jelez az igazságszolgáltatás külső igazgatását illetően. Egyetemi oktatók és bírók bevonásával egy bizottságot állítottam fel annak érdekében, hogy a három modell előnyeit és hátrányait számba vegyük és azt megvitassuk. Amennyiben ebből a több évtizedes távlatból látni lehet, hogy egy rendszeren hol lehet javítani, akkor arra a tárca javaslatokat fog kidolgozni, természetszerűleg a hivatásrendek véleményét is megismerve.
– Hogyan értékeli az OBH és az OBT közötti vitát?
– Két független szerv vitájáról van szó, amelyre a minisztériumnak nincs ráhatása, és a tárca nem is autentikus jogértelmező, így a jogi természetű vitát sem tudja feloldani. Mindazonáltal megjegyzem, hogy a magyar igazságszolgáltatásról szóló európai eredménytábla szerint is jók a magyar bíróságok eredményei, és ezért az OBH elnökének munkája és erőfeszítése mindenképpen elismerést érdemel. Az OBT pedig fontos hatáskörökkel rendelkezik a bírósági önigazgatási rendszer működtetését illetően. A jelenlegi vita azonban arra is rávilágít, hogy ezen igazgatási modell értékelése sem mellőzhető.
– Miért tartja fontosnak a szervezetileg elkülönült közigazgatási bíróságokat?
– Szeretném hangsúlyozni – különösen azoknak, akik pártbíróságokat vizionálnak –, hogy 1990 óta véleményemet e tekintetben soha nem változtattam meg, pedig Magyarországnak sokfajta kormánya volt az elmúlt évtizedekben. Az, hogy 1989 óta nem történt meg a szervezetileg elkülönült közigazgatási bíróságok felállítása, jól tükrözi, hogy ezt az intézményt mindenkor mostohagyerekként kezelték a bírói szervezetrendszeren belül. A jogállamiság egyik alapköve a közigazgatási bíráskodás. Büszke vagyok arra, hogy hazánk történetében első alkalommal fogadtak el egy önálló közigazgatási perrendtartást, amely első alkalommal úgynevezett generálklauzulával megnyitotta a bírói utat a közigazgatás valamennyi joghatást kiváltó cselekvésével szemben. A szervezeti kereteket az ellenzék támogatásának hiányában nem sikerült kiépíteni, pedig számos kérdésben az igazságügyi tárca kész lett volna kompromisszumokat is kötni a nemes cél elérése érdekében. Ma lehetőségünk van arra, hogy a kommunista pártállam által 1949-ben megszüntetett önálló Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság felállítását ismét célul tűzzük ki, amivel történelmi adósságunkat törleszthetjük. A szervezetileg független közigazgatási bíráskodás melletti érveket a jogtudomány kiválóságai az elmúlt száz esztendőben már számos alkalommal lefektették, így ezek megkérdőjelezését teljesen indokolatlannak tartom.
– Miért van vita egyes országokban a politikai hatalom és a bíróságok között?
– Egész Európában azt látjuk, hogy vita alakulhat ki a politikai hatalom és a bíróságok között. Elég, ha csak Franciaország példájára hivatkozom, hogy a bírói hatalom milyen aktív szerepet játszott abban, hogy Francois Fillon helyzetét ellehetetlenítsék a köztársasági elnök megválasztása során. Miután Fillon elvesztette a választást, a bírók elvesztették érdeklődésüket az ügy iránt, és az eljárás akár lassan meg is szűnhet. Ez jó példa arra, hogy a bírók a politikai ügyek vitele során befolyásolni is képesek a politikai küzdelmeket. Másrészről vita alakulhat ki a jog értelmezése során is. Az 1789-es francia Emberi és polgár jogok nyilatkozatának 6. cikkelye értelmében a törvény a közakarat kifejezése, s alkotásában minden polgárnak joga van személyesen vagy képviselői útján közreműködni. Montesquieu ezt úgy mondta, hogy a bíró a „törvény szája”. Ezzel szemben ma gyakori az, hogy a bíró átértelmezi a jogot vagy olyan kiterjesztő értelmezést ad egy fogalomnak, amely szemben áll a jogalkotó által adottal. Ebben az esetben a bíró átveszi a jogalkotó feladatát, és bírói kormányzással állunk szemben. Bertrand Mathieu, a Sorbonne professzora írja magyarul is megjelent könyvében, hogy a bírói kormányzás mélyen antidemokratikus. Ezek a viták minden országban jelen vannak, így fontos, hogy a bírói szerepkör tisztázott legyen.
– Hogyan látja a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága működését?
– A bíróság fontos szerepet játszik az emberi jogok védelmében, tény viszont az is, hogy a tagállamok gyakorta bírálják a strasbourgi bíróság ítéleteit, egyes esetekben ugyanis olyan ügyekben is beavatkozik, amely az állami szuverenitás lényegét érinti. Egyes bírók úgy vélik, hogy ők az európai társadalom értékeinek meghatározói, noha ezen értékek meghatározásába nem vonták be a népet vagy a nép képviselőit.
– Az új eljárási kódexek milyen mértékben fogják elősegíteni az eljárások gyorsabb befejezését?
– Alig fél éve lépett hatályba az általános közigazgatási és a polgári perrendtartás, az új büntetőeljárás-jogi kódex pedig egy hónap múlva lép hatályba. Valamennyi kódex megalkotása során az egyik legfontosabb szempont volt az eljárások időszerűségének javítása, azonban ilyen rövid idő alatt kevés értékelhető tapasztalat áll rendelkezésünkre, hiszen még a jogorvoslati eljárások sem zárultak le. Valamennyi eljárásjogi törvény felnőttnek, felelős polgárnak tekinti a feleket, akik saját magatartásukkal maguk is képesek az eljárások gyorsabb befejezését elősegíteni. A hatósági eljárásjogi szabályok egy részét a bürokráciacsökkentési csomaggal már 2016-ban – mintegy teszt jelleggel – bevezettük, és az eredmények magukért beszélnek: az évi huszonnégymillió ügy mintegy háromnegyedében már nyolc nap alatt döntés születik. Ez a négy évvel ezelőttihez képest is jelentős javulás.
– Hogyan születhetnek gyakran egymásnak élesen ellentmondó ítéletek?
– Ha van az ítélkező bíró függetlenségének a laikusok által is érezhető bizonyítéka, akkor ez az. A bírói függetlenség ugyanis azt jelenti, hogy a bírák a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók. Az ítélkezés során pedig a bíró a bizonyítékokat és egyéb adatokat egyenként és összességében értékeli, a meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást, és ez alapján, a jogszabályok értelmezésével ugyancsak legjobb tudása és meggyőződése szerint meghozza az ítéletet. Az ítélkezés egységességének biztosítása a Kúria alkotmányos feladata, amely ezt a joggyakorlat folyamatos elemzésével, valamit a jogegységi határozatok útján valósítja meg.
– Mit gondol, az ítélkezés színvonalára kihat a bírák felkészültsége is? Megoldottnak látja a képzésüket?
– Hogyne hatna ki! A magas színvonalú ítélkezés egyik nélkülözhetetlen feltétele a bírák kiemelkedő és nem csak a tételes jogra kiterjedő felkészültsége. Éppen ezért törvény írja elő valamennyi bíró számára, hogy az ítélkező tevékenység gyakorlásához szükséges rendszeres, térítésmentes továbbképzésen részt vegyen, és annak teljesítését háromévente igazolja. Ezt a képzést az OBH a Magyar Igazságügyi Akadémián biztosítja. Úgy gondolom, hogy nem egyszerűen szervezési és minőségbiztosítási okokból helyes a bírák központilag megszervezett oktatása, hanem a bírói szervezet integritása, a függetlenség és a pártatlanság biztosítása is ezt követeli meg.
Szakértői bizottság alakul
Megújult a magyar jogrendszer a legfontosabb anyagi és eljárásjogi kódexeink elfogadásával. Az igazságügyi miniszter folytatni kívánja a közigazgatási bíráskodás önálló szervezeti rendszerét érintő jogalkotást, de fontosnak tartja, hogy a rendszerváltást követően alkalmazott három különböző bírósági igazgatási modellel kapcsolatos, közel harmincéves tapasztalatot értékelje, arról a kormányt tájékoztassa. A szaktárca bizottságot hozott létre, amelynek tagjai egyetemi tanárok, bírák és az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára. A minisztérium a testület által elkészített javaslatokat – azok kormány elé terjesztését megelőzően – a hivatásrendek képviselőivel vitatja meg, s ebben a munkában is kiemelten fontosnak tartja az alkotmányos dialógust, a jogásztársadalommal és a parlamenti pártokkal folytatott párbeszédet.
(Magyar Idők)