Trócsányi László igazságügyi miniszter az Alaptörvény elfogadása 5. évfordulóján alkalmából rendezett debreceni konferencia kapcsán nyilatkozott az InfoRádiónak 2016. április 14-én.

Mv: Az elmúlt öt évben megszűntek az új alaptörvény körüli viharok, mondta az igazságügyi miniszter. Trócsányi László kiemelte, technikai változások és európai uniós megállapodások indokolták a korábbi alkotmánymódosításokat. Szabó Gergő összeállítása.

R: Az új szemléletű Alaptörvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az öt éve elfogadott alaptörvény alkalmából rendezett konferencián.


Trócsányi László: Az új Alaptörvény 2011-ben került elfogadásra, új szemlélet, nyilván ezért sok vita is alakult ki az Alaptörvénynek a tartalmáról, illetőleg elfogadásának, talán körülményeiről is. Mindazonáltal azt kell mondani, hogy öt év után az állapítható meg, hogy a vita, ami az Alaptörvény születésekor volt, megszűnt. Azt kell mondanom, hogy az Alaptörvényt, ugye az Alkotmánybíróság is alkalmazza, megtalálta minden állami szerv a helyét. Nyilvánvalóan ugye akkor az implementáció időt igényel.

R: A tárcavezető a várható hatodik alaptörvény-módosítással összefüggésben azt mondta, eleinte technikai változások, később pedig európai uniós megállapodások indokolták a változásokat.

Trócsányi László: Érdemi változtatásra, a negyedik, és az ötödik módosításra került sor. az első, második, és a harmadik módosítása az alaptörvénynek inkább technikai jellegű volt. A negyedik módosítást, az amiatt volt szükséges, mert az Alkotmánybíróság a döntéssel tette szükségessé a módosítást. Az ötödiknél pedig az Európai Bizottsággal kötött megállapodások alapján került sor alkotmánymódosításra. Most, amikor a hatodik módosításról beszélünk, akkor egy különleges helyzetben vagyunk, hisz egy terror veszélyhelyzet alakult ki Európában. Ez a hatodik módosítás sok-e vagy nem, nehéz megítélni.

R: Trócsányi László szerint ebben a ciklusban az alaptörvény nyugvó állapotba került.

(Igazságügyi Minisztérium)