Trócsányi László igazságügyi miniszter írása a Figyelő 2016. december 1-i számában jelent meg.

Határozott álláspontom szerint a kormányzati jogszabály-előkészítésben az Igazságügyi Minisztériumnak kiemelkedő szerepet kell betöltenie.
A kormánynak a 2014–18-as évekre vonatkozó prioritásai között szerepel az új eljárási kódexek elfogadása.

Ennek keretében az Igazságügyi Minisztérium feladata, hogy a parlament elé terjessze a polgári és a büntetőeljárás-jogi kódexek, az általános közigazgatási rendtartás, valamint a közigazgatási perrendtartás tervezetét. Miután kódexek elfogadására csak ritkán kerül sor, érthető, hogy a jogtudomány, a jogászi hivatásrendek és a szélesebb értelemben vett közvélemény is figyelemmel kíséri az egyes eljárási kódexek megszületésének körülményeit.

Elöljáróban meg szeretném említeni Vladár Gábor egykori igazságügyi miniszter nevét, aki számomra szakmai és erkölcsi példakép, és aki akadémiai székfoglalóját a kodifikáció témájában tartotta. Nála modernebbet, frissebbet valószínűleg azóta sem írtak erről. Sok minden érvényes belőle, jóllehet egész más korban élünk. Ő két világháborút is átélt, és két elnyomó rendszerrel dacolt. Mi más korban élünk, mégis a jogalkotás kapcsán gondolatai ma is megszívlelendők. Hol és hogyan készüljenek jogszabályaink, milyen legyen a kodifikáció. Igazságügyi miniszterként erről szeretnék szólni, természetesen szubjektíven.

Az alábbiakban azt szeretném bemutatni, hogy a kódexek kodifikációjával kapcsolatosan milyen kérdések merülnek fel. 1867-től egészen a második világháború lezárásáig az Igazságügyi Minisztérium meghatározó szerepet játszott a kódexek elkészítésében. Kiváló jogtudósok, bírák megtiszteltetésnek tartották, ha a tárcánál kaptak lehetőséget – osztálytanácsosként, államtitkárként vagy miniszterként – a kodifikáció irányítására. A jogi karrier csúcsának számított az Igazságügyi Minisztériumhoz való tartozás. A második világháborút követően ez a helyzet megváltozott.

A szakmai kritériumok helyett a politikai aspektusok váltak meghatározóvá, a jelentősebb szellemi teljesítményt igénylő kodifikációs munkák szakmai irányítására a tárca hosszú ideig nem vállalkozhatott. A rendszerváltozást követően több tényező is nehezítette a színvonalas kodifikáció létrejöttét. Egyrészről a magánszektor vonzóbb pályának tűnt az ehhez értő szakembereknek, másrészről a minisztérium szervezeti kereteinek a módosulásai sem segítették elő a kodifikációs szellemi műhely megerősödését. 2014-től ismét önálló Igazságügyi Minisztérium működik, melynek fő feladata a jogalkotásban való részvétel.

Joggal kérdezhető, hogy hol van ma a jogalkotás epicentruma.
Miniszteri megbízatásom révén ezt a fontos kérdést nem kerülhetem meg. Az eljárási kódexek kidolgozásának a példáján keresztül szeretném álláspontomat rögzíteni.

Az elkészült kódexek jogpolitikai irányultságát az arra alkotmányosan felhatalmazott szerveknek kell meghatározniuk, amely magában foglalja az adott kódex alapszerkezetét és struktúráját is. Magyarország esetében a kormány az igazságügyi miniszter előterjesztésére döntött a kódexek koncepcionális kérdéseiről. A koncepció elkészítése során a tudomány és a hivatásrendek képviselői elmondhatták véleményüket, alternatív javaslataikkal segítették a kidolgozását.

A koncepció elfogadását követően alapvető kérdés, hogy ki szövegezze meg a kódexet, azaz ki készítse el a jogszabályt. Utóbbi megalkotásának megvannak a maga szabályai. Miniszterként minden a hatáskörömbe tartozó jogszabály előkészítését csak professzionális szervezet keretében tudom elképzelni. Nem vagyok híve annak, hogy a jogszabályok előkészítése a minisztériumon (minisztériumokon) kívül történjék. Igazságügyi miniszterként nem tudom elfogadni, hogy a tárca a jogszabály-előkészítési feladatát ne maga lássa el. Így van ez a kódexek esetében is. Mint miniszter, egyetemi tanár és volt gyakorló jogász, különösen fontosnak tartom, hogy a tudomány és a jogalkalmazók képviselői a minisztérium szervezeti keretei között vagy ahhoz kapcsolódóan – miniszteri biztosként, a szerkesztőbizottság tagjaként – részt vegyenek a kodifikációban. Az ő közreműködésük, véleményük meghallgatása elengedhetetlen a jogalkotás folyamatában.

A jogszabály írása és szerkesztése viszont, azaz maga a kodifikáció az egyik legnehezebb jogi munka, a szavak, a szakszavak használata, kapcsolódásaik professzionális kodifikátori felkészültséget és gyakorlatot feltételeznek. A jogszabály megírása során folyamatosan kell egyeztetni a hivatásrendek képviselőivel, sokszor napi információk szükségesek. A kódex elkészítése során az alkotmányossági, uniós, nemzetközi jogi kérdések sem kerülhetők meg, így professzionális egyeztetésekre van szükség különböző jogágak képviselői között.

A kódexek elkészítésével egyidejűleg hatásvizsgálatokat is kell végezni, amelyeket a hivatásrendekkel egyeztetni kell. A kodifikáció során eltérő álláspontok jelennek meg, hivatásrendi érdekek akár frontálisan is ütközhetnek, és ezekben az esetekben a miniszter az, aki döntéseket hoz, vagy a vitás kérdést a kormány elé terjeszti.

A parlament elé kerülő kódexet szükség esetén a pártokkal is egyeztetni kell, ennek eredményeként a kódex szövege még módosulhat is. Mindez azt támasztja alá, hogy a kodifikációnak a minisztérium szervezeti keretein belül kell megvalósulnia.

Igazságügyi miniszterként fontos célomnak tartom, hogy az Igazságügyi Minisztérium a nagyobb feladatok elvégzésére is képes legyen. Határozott álláspontom szerint a kormányzati jogszabály-előkészítésben a tárcának kiemelkedő szerepet kell betöltenie. A minisztériummal szembeni elvárásoknak csak motivált jogász munkatársakkal lehet megfelelni. Az igazságügyért felelős miniszter minden törvénytervezetnek és kormányrendelet-tervezetnek a társelőterjesztője. Ez a kormányzaton belül erőteljes jogosítványokat takar, amelyekkel a tárca csak akkor tud élni, ha megfelelő felkészültségű kodifikátorokat, jogászokat tudhat a sorai között. Magas színvonalú, jogászi hivatásukat megbecsülő, a minisztériumban dolgozó kodifikátoroknak az érdemi feladatok elvégzésében meghatározó szerepet kell kapniuk.

A kodifikáció során az alkotmányossági szempontokat is érvényre kell juttatni. Az Igazságügyi Minisztériummal szembeni elvárás az is, hogy a jogszabályok mindenkor alkotmányosak legyenek. A tárcának kötelessége jelezni, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az adott jogszabálytervezetben alkotmányossági probléma merülne fel. Természetesen lehetnek határesetek, amikor a jogalkotó s maga a miniszter is dilemma előtt áll egy jogszabály alkotmányossági megítélését illetően. Ez is bizonyítja, hogy milyen nagy szükség van az Alkotmánybíróságra, a dilemmák feloldása ugyanis az ő feladata.

Nem vagyunk tökéletesek, és az általunk létrehozott rendszerek sem lehetnek azok. Ahogy Szladits Károly megfogalmazta: „Minden jogrendszer szükségszerűen tökéletlen, mert nem számolhat eleve az életviszonyok végtelen változatosságával és újszerű alakulataival.” A tökéletesség nem erkölcsi követelmény. De a tökéletességre törekvés igen. Goethe írta, akit a nagy műveltségű Vladár szívesen olvasott eredetiben: „Minden törvény kísérlet arra, hogy saját életünkben és a világ folyásában az erkölcsi világrendhez közeledjünk.”

(Figyelő)