Trócsányi László miniszter nyitotta meg a Zrínyi-emlékévet a szigetvári sztélé felavatásával 2016. szeptember 5-én. Az elhangzott miniszteri beszéd leirata.

Tisztelt Főigazgató Asszony, Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Főkonzul Úr, Kedves Ünneplő Közösség, Hölgyeim és Uraim!

„Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Europa rettegte szablyáját.”

A költő Zrínyi e szavakkal kezdi dédapja száz évvel korábbi küzdelmének emléket állító Szigeti veszedelem című eposzát. Mi négy és fél évszázaddal később emlékévet szentelünk a várvédő vezérnek, amelynek keretében az Országgyűlés nemzeti emlékhellyé nyilvánította Sziget várát.

Az emlékezésre egyszerre kötelez minket az isteni és a világi törvény. Mózes könyveiben számos alkalommal jelenik meg e parancs, és érvényesül a Könyv népeinek életében: legyen szó zsidóról, keresztényről vagy muszlimról, az emlékezés szent dolog. Nekünk, magyaroknak az Alaptörvényből is fakadó kötelességünk ez. A nemzeti hitvallás rögzíti: „Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.”

Sokan szeretik sakkjátszmaként leírni az egyes csatákat, sőt a geopolitikát. Magyar hazánk volt akkor az a tábla, ahol az összecsapások zajlottak. Az egyik oldalon egyértelműen a Nagy vagy Törvényhozó nevekkel illetett Szulejmán állt. Hogy ki volt a másik fél, azt nem mondható meg ugyanilyen bizonyossággal. Ennek oka az országnagyok közötti és az akkori keresztény világon belüli megosztottság volt. Ez hozta Szigetre, de az egész országra is a veszedelmet. Az Európára leselkedő veszély Drinápoly 1361. évi eleste óta egyértelmű volt. Hiába nyújtott Magyarország segítséget a Balkánon, ez elégtelennek bizonyult. A Hunyadiak, Kapisztrán Szent János és az általuk vezetett katonák többször is fel tudták tartóztatni az ellenséget. De végül világossá vált, hogy a nagy személyiségek eltűnésével és a központi hatalom meggyengülésével nemzetünk is egy leütésre váró bábu lett.

Azt, hogy milyen állapotok uralkodtak Mohács után, jól jelzi, hogy a Budára már 1526-ban bevonuló Szulejmán azért nem tartja meg a várat, mert az egyébként nem létező magyar főseregtől tartott. Nem hitte el a nyilvánvaló gyengeségünket. Negyven évvel később ugyanő nem hisz a kis Szigetvár erejében, és ez lett a veszte. A kemény védekezés miatt nem érte meg az elhúzódó ostrom végét. A várkapitány Zrínyi Miklós nem volt a kompromisszumok embere. Amiben hitt, ahhoz halála árán is hű maradt. Nyilván ő is hallott a megegyezés fontosságáról, valamint nyitva állt előtte egy kényelmes élet lehetősége. Minden bizonnyal felhívták a figyelmét a megadásban lehetőségre is. Kitartóan védte azonban a várát, majd végül vitézeivel együtt az ostromgyűrűből való kitörést, és így a megadásnál és fogságnál dicsőbb hősi halált választotta.

Sakknyelven szólva vezéráldozatot hozott. A játszmát nem nyerte meg, azt akkor már nem is lehetett. Szulejmán szultán azonban életét vesztette, vele együtt pedig az Oszmán Birodalom terjeszkedése is megtört. A török még foglalt el ugyan területeket az országból, de kialakult az a patthelyzet, amelyben ha csonkán is, de megmaradt a magyar államiság. Ez egészült ki 120 év múlva, amikor XI. (Boldog) Ince pápa diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően létrejövő európai egység kiűzte a törököt.

„Vitézek Istene! ime az te szolgád
Nem szánta éretted világi romlását;
Vére hullásával nagy bötüket formált,
Illy subscribálással néked adta magát,
Ő vitéz véréért vedd kedvedben fiát.”

A költő Zrínyi e versszakkal állít emléket dédapja vértanúhalálának. Az emlékezés értelmét a tanulság levonása adja. Az imént utaltam arra, mit hozott az akkori világ számára a hadvezér halála. Ma milyen tanulságokat vonhatunk le Szigetvár és a Zrínyiek kapcsán?

A geopolitika sakktáblájánál maradva tudnunk kell beazonosítani, hogy melyik oldalon is vagyunk, kik a szövetségeseink és kik az ellenfeleink. Tudnunk kell, hogy minden lépésnek van – sokszor megmásíthatatlan – következménye. Olyan következményekről is szó van, amelyeken pusztán a „megoldjuk” magabiztosságával nem lehet felülemelkedni.

Fontos tanulság a Zrínyiek felelősségtudata, amelyet ma társadalmi felelősségnek mondanánk. Zrínyinek a szultán felajánlotta a horvát királyi koronát. Ezzel minden korábbinál magasabb méltóságot és vagyont nyert volna – persze a török vazallusaként. Ő a küzdelmet, a szabadságot és a hősi halált választotta. A Zrínyiek hite, idealizmusa és nagylelkűsége fontos üzenetet hordoz számunkra. Az egyéni érdekek könnyen felülkerekedhetnek. Így a közösség érdekeit kifejező eszmények erejüket veszthetik. Nem véletlenül valljuk az Alaptörvénnyel együtt, hogy „az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki”.

Szigetvár másik üzenete a béke és az egymás iránti tisztelet. Ezt hirdeti az emlékpark, Zrínyi és Szulejmán emlékművei. Európa története sokáig a háborúk története volt. Ma Alaptörvényünkkel valljuk, hogy „tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével”. Törökország és Magyarország ma szövetségesek. Célunk a szövetségnek az erősítése, nem pedig a megosztás útján történő gyengítése.

Ma Európa, pontosabban az Európai Unió komoly kihívások előtt áll. Sokan magát a kihívás tényét is kétségbe vonják. Mintha nem tudnák, hogy a sakktáblának melyik oldalán ülnének. Keresztényként kötelességünk a rosszra nemet mondani. Magyarország nemet mond az Európa határán pusztító konfliktusokra. Erőnkhöz mérten támogatjuk a rendezést és az arra rászoruló embereket. Határozottan nemet mondunk a milliós tömegeket kizsákmányoló embercsempészetre, és a hozzájuk kapcsolódó szervezett bűnözésre. Nemet mondunk a terrorizmusra. Ami egykor Drinápoly, Mohács vagy Szigetvár volt, az ma sok esetben – sajnos – Brüsszel, Párizs vagy Nizza terrortámadása.

Nemet mondunk a nők elleni erőszakra, az emberi méltóság és szabadság korlátozására. Nem rejtjük véka alá azt sem, hogy a hibás, a választók megkérdezése nélkül hozott döntésekre is nemet mondunk.

Az Unión belül számos kérdésben folyik vita, Magyarország is résztvevője ezeknek. A vita önmagában nem rossz, hiszen a jó vita az ésszerű megoldás megtalálását célozza. Hazánk ma is Európa sorsának részese, ezért teljes jogú tagjaként kívánunk részt venni a kontinens jövőjéről szóló vitákban. Nem fegyverrel, hanem szavazatunkkal mondhatunk véleményt a már meghozott döntésekről. A lényeg, hogy mondhassunk igent vagy nemet. A mismásolás vagy menekülés, miként Zrínyinek sem, nekünk sem megoldás. Aki pedig akár az önrendelkezés, akár a választás jogát elvitatja a magyar nemzet tagjaitól, az – ne legyen kétségünk – a sakktábla másik oldalán ül.

Célunk a béke, amely az Európai Unió legfontosabb vívmánya, és az is kell, hogy maradjon. Hogy a béke a legfőbb jó, a hadvezér-költő Zrínyi Miklós is tudta. Éppen ezért hadd idézzem befejezésül a Zrínyiek jelmondatát:

„Jó szerencse, semmi más. Szép és
dicsőséges dolog a hazáért meghalni.
A halál még a menekülő férfit is
eléri. Még szebb a hazáért élni.”

Köszönöm szépen figyelmüket!

(Igazságügyi Minisztérium)