Trócsányi László igazságügyi miniszter Szávuly Arankának adott interjúja két részletben, 2017. március 22-én, valamint 23-án jelent meg a Jogászvilág oldalán. Leirat.

Interjú Trócsányi László igazságügyi miniszterrel, amelyben az évértékelés mellett a jövő terveiről, a jogalkotás változatosságáról, a jogszabályok érthetőségéről is beszélgettünk, illetve azt is megtudtuk, hogyan és melyik jogszabályba épült be leginkább az ügyvédként szerzett tárgyalótermi tapasztalat. Interjúnk első része következik.

Visszatekintve a 2016-os évre, a minisztériumban készült törvények, illetve törvénymódosítások közül melyeket tartja a legfontosabbaknak?

Úgy gondolom, egy átfogó értékelés esetében nem az év, inkább a munka kezdete az ideális kiindulási pont. Az esetemben ez 2014 nyara, mivel azóta töltöm be az igazságügyi miniszteri posztot. A munkát tekintve a tervezett, - ha szabad itt ezt a szót használnom -, programozott feladatok, így kiemelten a nagy eljárási kódexek, tehát a polgári, büntető és a közigazgatási eljárás reformja mellett az elmúlt két és fél évben igen sokszor előfordult, hogy a mindennapok történéseinek, konfliktusainak hatására, mintegy ad hoc jelleggel, azonnal kellett jogalkotóként beavatkoznunk.

Említene egy példát?

A devizahitelesek ügyeinek rendezése egy olyan, kiemelt jelentőségű ügy volt például, amelyhez ad hoc jelleggel kellett hozzálátnunk, és az összetettsége miatt nagyon hosszú időt is vett igénybe a megoldása. 2014 júniusában vettem át a minisztérium vezetését, júliusban már a Parlament előtt volt az elszámolási törvény, amelyet az elszámolási szabályok, a forintosításra vonatkozó jogszabálytervezet és a fair bank törvény követett. Ez akár egy csomagnak is tekinthető, amelynek a megalkotása és megvalósítása összességében több mint egy évet vett igénybe. A csomag eredményeinek értékelését 2016 őszén kezdhettük el, de természetesen azt is folyamatosan vizsgáljuk, hogy maradt-e fenn bármilyen probléma, amelyet orvosolni kell a jogalkotás eszközeivel.

Szintén ehhez a témakörhöz tartozik a magáncsőd bevezetése. Mit mutatnak az első tapasztalatok, beváltja a hozzá fűzött reményeket?

Míg Európa más országaiban ez nagyon jól működik, Magyarországon teljesen új intézménynek számít, de nem csak emiatt illeszthető be nehezen a hazai jogrendszerbe. Ha belegondolunk, az emberek számára a „csőd” kifejezés önmagában nem egy kimondottan pozitív tartalmú szó, holott a magáncsőd pont a kiutat, ha úgy tetszik az újrakezdés lehetőségét kínálja az adósság rendezésére kötött megállapodással. Kritikát kapunk a kevés belépő miatt is. Valóban nem túl sokan választották eddig ezt a lehetőséget, és ma már megállapítható, hogy túl bonyolult a szabályozás, ezért szükségesnek tartom a törvény egyszerűsítését, az adminisztratív terhek jelentős csökkentését. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy új intézmény bevezetése mindig nehéz feladat, a magáncsődé pedig különösen az, mert ki szeretné azt, hogy az életéről egy vagyonfelügyelő rendelkezzen, aki beleszólhat abba, hogy mikor vehet új televíziót, lecserélheti-e a hűtőszekrényt, elutazhat-e külföldre. Tehát mindenféleképpen egyfajta önmegtartóztatást, fegyelmet igényel ennek a lehetőségnek a kihasználása.

A felsoroltakon túl milyen más fontos jogszabályokat emelne ki és miért?

Az igazságügyi szakértői rendszerrel kezdeném, amely szintén neuralgikus társadalmi kérdéssé vált, sok kritika érte a tevékenységüket – elég, ha csak a Rezesová-ügyet említem példaként. A végrehajtás szabályainak felülvizsgálatához hasonlóan ezen a területen is új szervezeti és részben új anyagi szabályokat fogalmaztunk meg, amelyek – reményeim szerint – mindenféleképpen a pozitív változás irányába hatnak.

Sorolhatnám azokat a jogszabályokat is, amelyek feladatkör szerint ugyan más tárcákhoz tartoztak, de itt, ebben a minisztériumban készültek. Ilyen volt például a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) két kormányrendelete is. A jogszabályok gazdasági hatását az mutatja, hogy hozzá tudnak-e járulni valamivel a versenyképességhez vagy sem. A CSOK, bár alapvetően demográfiai hátterű indíttatásból fakad, az építőipar teljesítményére is kedvező hatással van, és ma már láthatjuk, hogy számos családnak jelent jelentős segítséget. Ez is egy olyan jogalkotási feladat volt, amelyet sikerrel teljesített az igazságügyi tárca.

Természetesen minden elkészült jogszabály lehet kritika tárgya, akár a többszöri módosítások miatt is, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogy egy teljesen új terület szabályozásakor csak a gyakorlatból derülhet ki, hogy hozzá kell-e nyúlni később az adott szabályozáshoz. Hiába igyekszik a jogalkotó mindenre gondolni, egyszerűen nem tud, és az életben fogunk olyan kérdésekkel találkozni, amelyek rámutatnak, hogy hol kell tökéletesíteni a jogi szabályozást. Például a CSOK esetében sem tudtuk még 2014-ben, hogy két évvel később mely pontokon kell majd módosítani. Az erre vonatkozó előterjesztés a kormányzati döntést követően alig néhány hét alatt készült el.

Már így is hosszú a lista arról, hogy milyen feladataink voltak 2014-től kezdődően, pedig néhány nagyobb jelentőségű törvényről, illetve az eljárási kódexekről, amelyek hosszabb időszakon keresztül készültek, még nem is ejtettünk szót.

Miért volt szükség új eljárási kódexekre, illetve milyen elvárások fogalmazódtak meg ezekkel kapcsolatban?

Egy hasonlattal élve, ha az anyagi jog a jog teste, akkor az eljárás a lelke. Az új Polgári és az új Büntető Törvénykönyvben foglalt új anyagi szabályozás működtetéséhez új, az eddigieknél hatékonyabb eljárási szabályok megalkotása is indokolttá vált. A hatékonyság szót külön kiemelném, hiszen a perkoncentráció, a felek szerepvállalásának újragondolása, a technológiai lehetőségek kihasználása, valamint az eljárásoknak a professzionális pervitel irányába történő eltolódása is mind ugyanezt a célt szolgálja, illetve aszerint is vizsgáltuk az eljárási szabályokat, hogy valóban segítséget nyújtanak-e a szereplőknek az eljárás hatékonysága érdekében. Amikor egy új törvény elfogadásáról van szó, az ember nem l’art pour l’art vág bele, hanem jobbítani akar, valamint egy új környezetet kíván megteremteni a tapasztalatok alapján. A polgári és a büntető perrendtartás esetében is nagyon nagy viták voltak, ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy már csak a különböző iskolák és nézetek miatt is lehetetlen olyan kódexeket alkotni, amelyben mindenki, mindenben maradéktalanul egyetért. Viszont törekedni kell arra, hogy a lehető legjobb eredmény szülessen, és nyilván kompromisszumokat is kell ennek érdekében kötni.

Volt egyáltalán olyan részlet, amiben egyetértettek?

Úgy gondolom, a polgári perrendtartás esetében a közös pont az osztott perszerkezet bevezetése volt, a leghevesebb viták pedig a perelőkészítés szabályai körül dúltak. Ezt azért is tartom nagy felelősségnek, mert magam is gyakorló ügyvéd voltam, jártam bíróságok előtt, és tudom, hogy a taktika nagyon fontos dolog, de akár az eljárás elhúzása is lehet célja. Jogalkotóként a koncentrált pereknél azt látom hatékonyabbnak, hogy már a perelőkészítési szakban rögzüljön a per, tehát később már ne lehessen például azzal játszani, hogy az eljárás elhúzása érdekében az egyik fél a végén hoz be új bizonyítékokat vagy terjeszt elő viszontkeresetet. Amikor gyakorló jogász voltam, mindig zavart, hogy - és ez nem kritika, de tény - néha meglepetésítéletek születtek, amikor igazából nem is értettük a bíróság ítélet-indoklását. Például amikor azt mondtuk végig, hogy ez egy vállalkozási szerződés, a bíró azonban a végén közölte, hogy megbízási szerződésként értékelte, de nem tette vita tárgyává, hogy valóban másfajta megítélés alá esik, ezáltal a végén olyan jogi minősítés keletkezett az ítéletben, amire az ember nem számíthatott. Éppen ezért azt gondoltuk, hogy a polgári perekben a jogcímet, hogy miről is vitatkozunk, a perelőkészítési szakban rögzíteni kell.  Úgy gondolom, ebben mindenkinek, így a bírónak is van felelőssége. Kicsit talán nehezebb is lesz a munka, hiszen a feleknek sokkal inkább oda kell figyelniük az előkészítés során. Az ügyvédekre is nagyobb munka fog hárulni ebben, de a perelőkészítésnél azt szerettük volna elérni, hogy az érdemi tárgyalásra szánt második tárgyalási szakban már kalkulálni lehessen bizonyos dolgokat.

Kiemelném a változtatások közül a csoportpert, ami még soha nem volt Magyarországon szabályozva. Teljesen új helyzetet fog teremteni a fogyasztóvédelmi és a környezetvédelmi ügyekben, és úgy látom, hogy ez is egy jó bizonyíték arra, hogy az új kérdésfelvetések alapján hatékony és hasznos megoldások születtek. Vita volt arról is, hogy a járásbíróságra vagy pedig a törvényszékre épüljön az új polgári perrendtartás - a döntés a törvényszéki modellre helyezte a hangsúlyt azzal, hogy könnyítő szabályokat vezettünk be a járásbíróságokat illetően. Minden döntést nagyon széles körű szakmai konzultációk előztek meg - a tudomány képviselői mellett a jogalkalmazók, ügyvédek, bírók véleményét is kikértük.

Nagyon hálás vagyok annak a több mint száz embernek, aki ebben a munkában közreműködött, akár munkabizottsági, szakértői bizottsági szintjén, akár a szerkesztőbizottság tagjaként, vagy miniszteri biztosként. Az ő munkájuk nélkül ez az eljárási kódex nem születhetett volna meg.

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslattal egy időben került az Országgyűlés elé az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényjavaslat, amely tulajdonképpen a 2004-es Ket.-et fogja felváltani. Mi tette szükségessé ezt a lépést?

Valóban jogos kérdés, hogy egy 2004-es törvény helyett miért van szükség 2016-ban ismét egy gyakorlatilag új közigazgatási rendtartásra. Kicsit távolinak tűnik a példa, de az egyetemen mi még az 1957. évi IV. törvényt tanultuk, az volt akkor az államigazgatási eljárási törvény, ami egy nagyon sommás, de ideológiailag áthatott kódex volt. Ezt váltotta le a Ket., amibe annyira bele akartak tenni mindent, hogy a végén egy szép kézikönyv lett belőle, amit sem az állampolgár, sem az ügyintéző nem értett meg, nem szerették az emberek. Sem kézbe venni, sem az egyetemen tanítani nem volt jó érzés.

Egy eljárási kódexnek érthetőnek kell lennie, a Ket. pedig nem volt az. Az Ákr. csak az eljárások közös szabályait tartalmazza, az ágazatokra vonatkozó további speciális rendelkezések pedig már az ágazati szabályokban találhatóak. Nyilván teljesen más a tűzrendészeti és a szociális igazgatás. Nem szabad mindent egy kódexbe belepréselni, csak a törzsanyagot, a mindenhol ugyanúgy számonkérhető kógens szabályokat. Az ügyintézési határidők, eljárási típusok és az eljárási cselekmények legfontosabb szabályai az Ákr.-ben mind benne vannak.

Rengeteget konzultáltunk közigazgatási szakemberekkel, leginkább olyanokkal, akik naponta szembesülnek a gyakorlati problémákkal, mert az nem járható út, hogy az ember bezárkózik az elefántcsonttoronyba, és azt mondja, hogy ő mindent jobban tud. Hozzáértő emberek gyakorlati tapasztalatai nélkül nagyon nehéz lenne kódexet alkotni.

Az elmúlt években jelentősen nőtt az elektronikusan is intézhető hatósági ügyek száma. A bíróságok hogy állnak az elektronikus ügyintézés bevezetésével?

A jövő nyilván ez. Tulajdonképpen már ma nagyon sok dolgot meg tudtunk valósítani - az egyik az, hogy maga a perindítás már elektronikusan is lehetséges. Vannak távmeghallgatási rendszerek is, tehát az elektronizációnak már vannak látható és jól működő eredményei, de ez egy olyan folyamat, amelyben lépésenként kell előre haladnunk. Az, hogy milyen ütemben tudjuk megtenni ezt, fejlesztés és pénz kérdése is, de ha eljutnánk abba a pozícióba, hogy már csak e-akták vannak, az nagyon komoly eredmény lenne.

***

Jogalkotói cél volt még az első magyar közigazgatási perrendtartási kódex megalkotása - a közigazgatási szabályok eddig a polgári perrendtartás részei voltak, miért tartották szükségesnek, hogy ezentúl önálló közigazgatási perrend is legyen?

A közigazgatási perek száma a polgári perekénél ugyan jóval alacsonyabb, viszont mások a szereplői, más a bíró szerepe, és más a felek rendelkezési joga is. Mindent összevetve egy nagyon komoly szakmai anyag készült a közigazgatási perrendtartásról, bízom benne, hogy a regionális rendszerű közigazgatási bíráskodás bevezetése színvonal-emelkedést eredményez majd. Magyarországon ma két olyan megye is van, ahol mindössze egyetlen bíró tárgyalja az összes közigazgatási ügyet - gondoljunk bele, milyen napja lehet! Reggel van egy kis adóhatósági határozat, utána egy környezetvédelmi, a végén meg egy szociális ügy - nehéz elképzelni, hogy valóban egyformán ért mindenhez.

Nyolc regionális közigazgatási bírósági központ áll fel, amelyekben az adott ügytípusra specializált bírókból álló, nagyobb tanácsok tárgyalnak majd. Az úgynevezett polgárközeli ügyeket viszont meg kell tartanunk helyi szinten, hogy az állampolgároknak ne okozzunk felesleges fáradalmakat. Látni kell azonban, hogy az embereknek általában egy ügyük van, és a bíróság közelségénél jobban érdekeltek abban, hogy szakmailag jó döntést kapjanak. Nem vitatom, lehet, hogy ezzel a döntéssel bizonyos érdekeket akár sérthettünk is, viszont szakmailag igényesebb lesz a munka, ami az ítélkezés színvonalának emelkedését is magával fogja hozni.

Januári határozatában az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a közigazgatási perrendtartás felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit, az eszközölt változtatásokat az Országgyűlés azóta elfogadta, és a módosított törvényt a köztársasági elnök is aláírta. Mi volt a probléma ebben az ügyben?

A felsőbíróságokkal kapcsolatban is óriási viták voltak. Egyrészt nagyon sok kritikát kaptam miszerint „a minisztérium pártbíróságot akar létrehozni” - őszintén szólva ezt a felvetést mindig mosollyal tudom csak fogadni, mert itt szakmai kérdésekről van szó, és mi úgy gondoltuk, hogy a közigazgatási felsőbíróság létesítése igenis szükséges lenne, mint ahogy az európai országok döntő többségében ez így is működik. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a politika és a szakma egymással szemben állt, abból a szempontból legalábbis mindenképpen, hogy míg a politikának politikai érdekei és politikai nyilatkozatai vannak, a szakma konzekvensen igyekszik szakmai alapon gondolkodni. Az igazságügyi minisztérium egy szakmai minisztérium, és egy perrendtartásról nem lehet politikusként megnyilvánulni, csak szakmailag. Míg más országokban a közigazgatási perrendtartás elfogadásáról az újságok talán nem is írnak, vagy alig néhány sort, itt egy hatalmas, indulatokkal teli politikai vitát gerjesztett. Ez viszont nem tesz jót, egy szakmai kérdést nem érzelmekkel telítetten kell megvitatni.

2014-ben az egyik hazai vezető internetes portál panaszára az Alkotmánybíróság az addigi bírósági gyakorlattal ellentétesen úgy határozott, hogy abban az esetben, ha a közlés nem öncélú, a közéleti eseményeken akár hozzájárulásuk nélkül is fotózhatók a rendőrök. Véleménye szerint jogszerűen hozhatnak-e a rendes bíróságok az Alkotmánybíróság határozatával ellentétes ítéletet, ahogy ez az utóbbi időben többször is előfordult?

Az Ön által említett eset kivételes ügy volt, és mindenképpen tegyük hozzá, hogy hasonló ítéletek nem fordulnak elő rendszeresen. Én úgy látom, hogy az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok közötti viszony alapvetően harmonikus. Egy adott ügy kapcsán ugyan lehetnek eltérő megítélések, de minden ilyen esetben az Alkotmánybíróságé a végső szó, amelynek a magyar jogrendszerben kiemelkedő szerepe van. A döntése kötelező hatályú, tehát a bíróságok nem tehetik meg, hogy szembemenjenek vele, vagy ne vegyenek figyelembe egy alkotmányossági panasz kapcsán született döntést.

Sporadikusan természetesen elképzelhető egy-egy konfliktusos helyzet, de ez nem általános, a rendszer 99%-ban jól működik, az Alkotmánybíróság döntését a rendes bíróságok abszolút tudomásul veszik. Az más kérdés, hogy nagyon sok bíró maga fordul az Alkotmánybírósághoz, Magyarország élen jár az előzetes döntéshozatali kérdésekben is - ez annak a dialógusnak része, amelynek működnie kell a jogrendszer szereplői között, ha pedig konfliktus merül fel, a jogalkotó úgyis lép.

Készült új büntetőeljárási kódex is, ebben milyen nagyobb változások várhatók?


Több ponton várható fontos változás. Az egyik ezek közül a leplezett eszközök alkalmazásának kérdése, de változik a védők kirendelése is - őket a jövőben nem a nyomozóhatóság, hanem az ügyvédi kamara fogja kirendelni. Ez nemcsak nagyobb transzparenciát jelent, de a függetlenséget is erősíti. Jobban érvényre akarjuk juttatni a funkcionalitás elvét, tehát a vádló vádoljon, a bíró pedig bíráskodjon, és ne vegye át a vádló szerepét, ne ő próbáljon bizonyítani, az továbbra is az ügyész feladata marad. Szintén fontosnak tartom megemlíteni, hogy visszakerülnek a Be-be olyan, a mindennapokat érintő szabályok is, amelyek eddig más jogszabályokban voltak szétaprózva. Mivel a büntetőeljárási kódex elfogadásához kétharmados többség kell, kérdés, hogy a politikai pártok mennyire tudnak felülemelkedni a politikai szempontokon, és mennyire fogják a szakmai érvek alapján meghozni a döntéseiket. Óvatos optimizmusra ad okot, hogy az ötpárti egyeztetéseken szakmailag támogatták a büntetőeljárási kódexet. Hogy ez így marad-e, majd a szavazáskor is, meglátjuk.

Az előzetes letartóztatás jelenlegi szabályozását sokan idejétmúltnak tartják, előrehozott ítéletként emlegetik - terveznek ebben a témában bármilyen módosítást?

Vitathatatlan, hogy ez az egyik legérzékenyebb terület, de véleményem szerint nem jogalkotói, inkább jogalkalmazói kérdés. Például azt, hogy milyen időszakonként kell felülvizsgálni az előzetes letartóztatás fenntartását, a jogalkotó konkrétan meg tudja határozni, de az eljárás tekintetében nem tud minden eshetőséget figyelembe vevő kódexet alkotni. Csak határozatlan fogalmakat tud adni, például azt, hogy az illető elrejtőzésétől lehet tartani, félő, hogy bizonyítékokat fog megsemmisíteni, vagy az eljárás célját meghiúsítja. A konkrét ügyekkel már a jogalkalmazók, a bírók találkoznak csak, nekik kell az erre vonatkozó joggyakorlatot kialakítaniuk. Ha egy ügy például 2-3 hónapon keresztül áll, a bírónak kell a döntést meghoznia, hogy indokoltnak tartja-e az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, vagy sem.

Melyek azok a fontosabb törvények, javaslatok amelyek idén, illetve mostanában készülnek?

Több aspektusból is rendkívül fontos az ügyvédi törvény, amely jelenleg még reflexiós szakaszban van. Több kérdés kapcsán is nagyon szorosan együttműködünk a Magyar Ügyvédi Kamarával.

Milyen elképzelései vannak a minisztériumnak, milyen alapkérdések mentén zajlanak az egyeztetések?

Minden megyének megvan a saját ügyvédi kamarája. Ezeket a szervezeteket meg is kell tartani, hiszen köztestületként teljes függetlenséget élveznek, és az ügyvédi függetlenség a legfontosabb dolog, anélkül nincs miről beszélni.

Ugyanakkor vannak elvárások is az ügyvédséggel szemben, például az, hogy a továbbképzési rendszerük legyen megszervezve. Ma egy orvosnak vagy bármilyen magasan kvalifikált szakembernek kötelező továbbképzéseken kell részt venni. Ennek bevezetése az ügyvédi hivatásrend esetében már a létszám miatt is komoly nehézségeket vet fel, mivel körülbelül 11,000 ügyvéd praktizál ma Magyarországon, csaknem 60%-uk, azaz 6600-an Budapesten. Ennek kapcsán óhatatlanul is felmerül, hogy megyénként, vagy több kamara összefogásával, regionális szinten jobb-e megszervezni a kötelező továbbképzéseket.

Ugyanez a dilemma pl. a fegyelmi ügyek kezelésénél is, hiszen néhány megyében olyan kevesen vannak, hogy az összeférhetetlenség miatt nem tudják lefolytatni az eljárásokat, következésképp regionalizálni kell bizonyos jogosítványokat, ami a megyei kamarák pozícióját érinti, tehát vizsgálnunk kell annak lehetőségét, miként tudna 2-3 kamara együttműködni.

Meg kell említeni a sikerdíj kérdését is: lehet-e csak sikerdíjra kötni megállapodást? Hiszen így az ügyvéd egyfajta vállalkozóvá válik, elvesztheti a függetlenségét, csak abban érdekelt, hogy az ügyfél érdekeit védje 100%-osan, vállalkozóként. Nem véletlen, hogy a nyugat-európai országok nagy részében tiltják ezt a típusú - csak sikerdíjas - megbízást.

Felmerül a jogtanácsosok inkorporálása is - a jogtanácsosi kör működését még egy 80-as évekbeli törvényerejű rendelet szabályozza. Nehéz ügy, hiszen ők is, érthetően, nagyon érzékenyek a függetlenségükre, és fenntartásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy tagozatként bekerüljenek egy ügyvédi kamara alá. Ők egyelőre ennek a lehetséges hátrányait látják, ugyanakkor én azt gondolom, a kamarai tagság előnyökkel is járna. Védelmet nyújtana akár a saját munkáltatójukkal szemben is, illetve sokkal gördülékenyebb lenne a jogtanácsosi és az ügyvédi pozíció közötti átmenet is, mindkét irányban - ezekről is folynak beszélgetések. Ha belegondolunk, jelenleg van ügyvédi és jogtanácsosi ellenjegyzés - de lehet kétfajta ellenjegyzés? Eltérő tartalmat valósítanak meg? A pénzmosási irányelvek ellenőrzését hogyan látja egy ügyvéd és egy jogtanácsos? A lehetőségekről ma még ugyan ádáz viták folynak a résztvevők között, de én abban bízom, hogy az intenzív munkának, egyeztetéseknek köszönhetően már e hónap vége előtt elkészülünk az ügyvédi törvény módosításával, vagy egy új ügyvédi törvénnyel.

Bár döntések még nincsenek, mi változatlanul szeretnénk ügyvédi törvényt, erre azonban csak akkor nyílik lehetősé, ha konszenzus van. Kényszerrel nagyon nehéz bármit is megváltoztatni, kényszerrel például a jogtanácsosi integráció sem működik.

Már eddig is heves vitákat váltott ki, de most ismét napirendre kerülhet a székhelyen kívüli aliroda-nyitás lehetősége. Ön szerint van-e esély bármilyen konszenzusra ezzel kapcsolatban?

Szerintem a vidéki ügyvédek túlzottan félnek attól, hogy a budapesti ügyvédek fogják letarolni a vidéki piacot, pedig ez pont fordítva történhetne meg. Budapesten és környékén 2,5-3 millió ember lakik, tehát az a logikus, hogy nem a budapesti ügyvédek nyitnak Kazincbarcikán vagy éppenséggel Kőszegen ügyvédi irodát, hanem sokkal inkább az, hogy a vidéki ügyvédek fognak Budapestre dolgozni, mint ahogy többen már jelenleg is teszik. Szóval nem valószínű, hogy megalapozott az a félelem, miszerint a nagy ügyvédi irodák megjelennek Pécsett, Miskolcon, Szegeden, az viszont igen, hogy egy nyíregyházi ügyvéd szívesen társul Budapesten is valakivel és tagja lesz egy budapesti ügyvédi irodának is, mert úgy gondolja, hogy ez neki nagyobb piacot jelent, több lehet a kliens.

Melyek még jelenleg a legfontosabb házon belüli jogalkotási folyamatok?

Rengeteg uniós jogi jogszabály magyar jogba történő transzpozícióját kell elvégeznünk, ez szintén nem kis feladat, illetőleg kiemelt jelentőségű a parlamentnek már benyújtott nemzetközi magánjogi kódex is.

Ezen kívül gondolkodunk olyan törvényeken, amelyek a jogi versenyképesség megerősítését szolgálják, ide tartozik például a Ptk. szerint létező, a gyakorlatban azonban nem működő bizalmi vagyonkezelés újragondolása, de foglalkozni szeretnénk a cégek székhelyáthelyezésének, és a választottbíróságnak a kérdéskörével is. Utóbbi ismét egy nagyon érzékeny dolog, hiszen csak a választott bírákkal együttműködve lehet megtenni. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a magyar vállalatok szívesen használják-e ezt a megoldást, vagy inkább nem kérnek belőle. Véleményem szerint a választottbíróság jó dolog, a gyors eljárás és a gyors döntés a cégek érdekeit szolgálja. De elengedhetetlen, hogy a cégek is bizalommal legyenek ez iránt az intézmény iránt. A felsoroltak mind jogi versenyképességet érintik, és bár még a reflexiós időszakban jár az előkészítésük, de a következő hónapok legfontosabb ügyei lehetnek.

https://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/ugyvedi-fuggetlenseg-nelkul-nincs-ertelme-beszelni-semmirol-i

https://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/ugyvedi-fuggetlenseg-nelkul-nincs-ertelme-beszelni-semmirol-ii-resz

(Jogászvilág)