A kis közösségekre épülő, azok sokszínűségét megőrző szent istváni örökség a történelem során megmaradt, és a kis közösségek ennek letéteményesei – hangsúlyozta Trócsányi László miniszter 2016. augusztus 20-án Petőfiszálláson a XVII. Szállási Napok megnyitóján. Leirat.

Tisztelt Polgármester Úr, Ünneplő Közösség, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Örömmel fogadtam el Szász János polgármester úr megtisztelő felkérését, hogy államalapító Szent István királyunk ünnepén vendégük és az ünnepség szónoka legyek, egyben nyissam meg a XVII. Szállási Napok rendezvényeit. Magyarország Alaptörvénye – az 1848-as, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező március 15. és október 23-a mellett – nemzeti ünnepünkként rögzíti az államalapítás és Szent István király emlékét őrző augusztus 20-át. Az Alaptörvény preambuluma, a Nemzeti Hitvallás szerint „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Az államalapítás ünnepe egyúttal hivatalos állami ünnep is, egyházi ünnep is, amelynek során évről-évre büszkén tekintünk vissza államunk és nemzetünk évezredes fennállására, ahogyan a Nemzeti Hitvallásban fogalmazott az alkotmányozó Országgyűlés: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzeti egységet.

Egy ilyen magasztos ünnepen fontos és szükséges, hogy magunk is átgondoljuk az ünnep személyes mondanivalóját, ugyanakkor még szebb és lelkesítőbb, ha másokkal együtt emlékezhetünk az államunk és nemzetünk létezésében egyedülálló fontossággal bíró államalapításra és első királyunk uralkodására, szellemi örökségére.

Mielőtt valahová ellátogatok, igyekszem tájékozódni az adott településről. Petőfiszállás pálos település: Pálosszentkút kegyhely is hozzátartozik. Ennek történetéhez írott bevezetőjében Puskás Róbert Antal perjel olyasvalamit mond, ami mélyen elgondolkodtat. A gyógyvizű forrás Isten ajándéka – ám „napjainkban a legkeresettebb orvosság a béke”. A pálos településeknek pedig az a hitvallásuk, hogy a béke szigetei legyenek. A béke nem azonos a kényelemmel, a tespedtséggel.A béke több, mint a biztonság. A béke a teljességre törekvés, a békés alkotás, a gondoskodás a helyiek, a vendég, vagy épp a zarándok testi és lelki jólétéről. A béke meg akarja osztani önmagát azokkal, akiknek nincs részük benne. A béke a távlat, amelyben gyermekeink, unokáink jövőjéről álmodhatunk, tervezhetjük azt. Különösen fontos ezt kiemelni napjainkban, amikor nyugtalanító hírek érkeznek mindenfelől: háborúk miatt emberek milliói kelnek útra, vagy más okokból.

Látogatásaimat megelőző tájékozódásom egyik fontos része, hogy betekintek a vendéglátó település honlapjába is, amelyhez szeretnék gratulálni, mert kiváló honlap. Petőfiszállás honlapja a település önkormányzatának legfontosabb teendőit tizenkét pontban foglalja össze. A felsorolás elején ez a mottó áll: „A mi falunk, a mi jövőnk”. Ez a remény jelszava. Miért tartom fontosnak?
Szegedre utazva – amely második otthonommá lett – sokat megállt itt velem a vonat. Az intercity sokatmondó név: városokat köt össze gyorsan, nagy sebességgel.

Minél gyorsabban közlekedünk nagyvárosok között a valódi vagy éppen virtuális térben, annál könnyebben maradnak ki életünkből a kis települések, a maguk kis közösségeivel. Pedig itt érződik igazán a vidék megtartó ereje. Az emberiség történetében a vidéki, a falusi, a földhöz kötődő életforma volt sokáig meghatározó. Jelenleg azonban a világban az urbanizáció és a globalizáció kéz a kézben hódít. Az ENSZ statisztikái szerint 2007 óta a Föld lakóinak több mint a fele városokban él, és ez az arány meredeken emelkedik. Ez önmagában nem jó, vagy rossz. De látni és óvni kell azokat az értékeket is, amelyeket a kisebb emberi közösségek, települések hordoznak. Ha magunk elé képzeljük azt a magyar államot, amelyet Szent István alapított, akkor alighanem kis közösségek, kis települések laza hálóját kell látnunk. Szent István Magyarországa sokszínű valóság volt: különféle törzsek, nemzetségek, nyelvek és szokások lakták. A kereszténység felvétele és az országnak a nyugati kultúrkörbe, a római kereszténységbe történő beilleszkedése teremtette meg azt a kulturális és etikai közös minimumot, amelyre épülve a Magyar Királyság hamarosan a földrész egyik meghatározó hatalmává válhatott.

Alaptörvényünk alapján „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.” és „Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.”, egyúttal „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.” – mondja az Alaptörvény.

Vagy ahogyan a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvény fogalmaz. Nem véletlenül 2000 évi I., egy évezredből mentünk át egy másik évezredbe, nagyon fontosnak tartottuk, hogy a 2000-es év I. törvénye, az a Szent István államalapításának az emlékéről szóljon. Ebben rögzítettük: „Ezer évvel ezelőtt első királyunk, Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült Európa népeivel. Azóta Magyarország a keresztény Európa szerves része. Ez biztosította a magyarság fennmaradását és évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét. Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik.”

Szent istváni örökségünk, európai és keresztény értékeink védelme különösen fontos és aktuális ma, amikor e közös értékeink, így – többek között – egyesült és határok nélküli Európánk soha nem látott nyomás alatt állnak immár több mint egy éve.

A tömeges bevándorlás, a folyamatosan létező és minden bizonnyal még hónapokig, évekig fenyegető migrációs válság rendkívüli kihívást jelent közös európai és keresztény értékeink, az európai polgárok biztonságának megőrzése, védelme tekintetében. A rossz vagy erőtlen, következetlen döntések, a válság, illetve az ahhoz vezető folyamatok lényegének megértése, a hatékony és hosszú távra megoldást kínáló válságkezelés elmulasztásának veszélye súlyos felelősséget ró a döntéshozókra. Határainkat védeni, a biztonságot szavatolni kell, és mielőbb meg kell szüntetni a válság okait.

A kis közösségekre épülő, azok sokszínűségét megőrző szent istváni örökség a történelem során megmaradt, és a kis közösségek ennek letéteményesei. A város, a nagyváros lehet jogközösség, képezhet gazdasági és adminisztratív egységet. De a szó köznapi értelmében vett emberi közösséget nehezen tud alkotni. Ilyet vidéken, a kis településeken, községekben kell keresni és lehet találni. Emlékszem, gyermekkoromban falun a ház előtt ültek az asszonyok és beszélgettek. Városban az emberek nem köszönnek egymásnak, ha nem ismerik egymást. Faluhelyen köszönnek: vagy azért, mert ismerik egymást, vagy épp azért, mert nem: mert az idegen vendég, akinek kijár a tisztelet. Minél kisebb a közösség, annál közelebb vannak azok az ügyek, amelyeket a választott vagy megbízott vezetőknek meg kell oldaniuk. A nagyvárosokban társadalmi problémák vannak. A kis településeken pedig emberek, arccal, névvel, történettel, akiknek a közösség segít. A nagyvárosban elmagányosodva élnek az emberek, főként talán az idősek. A kis településeken az embert személyesen ismeri a pap, az orvos, a tanár, a rendőr. A város a névtelenség, a vidék a személyesség, ahol a nevemen szólítanak, ahol az ősök sírját jobban ápolják, amint a hagyományokat is. Persze a kis közösség személyessége kihívást is jelent: nehezebben fogadja be esetleg a kívülről jövőt. Nem lehet alámerülni, mint a nagyvárosban. A kis közösségben szem előtt vagyok: a szeretetért, a megbecsülésért meg kell dolgoznom.

De az is igaz, hogy nehezebb munkát találni. Vagy inkább fogalmazzunk úgy: változnak alehetőségek, s velük az emberek és a családok igényei, ambíciói.

A polgármester úr és az önkormányzat programjának említett tizenkét pontjában nem véletlen érinti az első három a munkahelyteremtést, a fiatalok letelepedésének elősegítését, az elvándorlás megakadályozását. Évszázadokon át a föld, a gazdálkodás volt a magyar vidék lakóinak mindene. Ma a nagyváros a világ kapujának tűnik annak az értelmiséginek a számára, aki esetleg több nyelven beszél, és ideje jelentős részét a világhálón tölti. De annak is, aki a nagyvárosban él, tudnia kell, honnan jön. Az anyaföldtől nem lehet teljesen elszakadni.

Szent István Magyarországa a kis közösségek Magyarországa. Azt szeretnénk, ha az Európai Unió sem csak az intézmények, hanem a közösségek Európáját valósítaná meg. A globalizáció önmagában nem rossz: számos alkalmat, lehetőséget kínál például a természeti erőforrásokkal nem rendelkező, külgazdaságra utalt országok számára, mint amilyen hazánk is. De a globalizáció időnként pusztító hullámokat is vet. Nem csak az esélyek, a kereskedelem, a kulturális csere, hanem az erőszak és a gyűlölet is terjedhet általa. Nemrég egy másik nemzeti ünnep szónoka voltam: július 14-én a budapesti francia intézetben, ahol a franciák nemzeti ünnepét, a Bastille bevételének évfordulóját ünnepeltük. Akkor is szóltam a veszélyekről. Aznap este jött a hír a nizzai kamionos merényletről: az elkövető nyilvánvalóan nem csak a tengerparti sétányon ünneplő tömeget, hanem a francia nemzeti identitás szívét, a francia forradalom emlékét, értékeit támadta meg. Szükségünk van a közösségek Európájára, amely sűrűbb szövésű, és ezért jobban megvéd, jobban megtart. Ellenkező esetben kis közösségeink talajt veszíthetnek, elbizonytalanodhatnak.

A Brexit, a brit nép többségének döntése, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból, számos tanulsággal szolgál. Rámutat az Unió bizonyos hiányosságaira, amelyek a kilépés melletti döntéshez hozzájárultak. Sok olyan város, falu és vidék lakóinak többsége szavazott a kilépésre, amelyek viszonylagos fejletlenségük miatt elvben az uniós tagság haszonélvezői lennének. Pusztán anyagiakkal nem lehet az emberek szívét megnyerni. Az európai integráció nem lehet egyfajta értelmiségi projektté csak. Az Európai Uniót alapító, több száz paragrafusból álló szerződések még egy jogász számára sem jelentenek könnyű olvasmányt. Hogyan lelkesíthetnék akkor Európa népeit, kis közösségeit? Ami bonyolult, az egészséges gyanakvás tárgya, egyfajta úri huncutságnak tűnik. A vidékfejlesztés, a közös agrárpolitika, a kohéziós politikák szükségesek, de talán nem elégségesek. A vidéki ember ösztönös bölcsességével tudja ezt. Más, nem materiális értékeket is kell közvetíteni, hitelesen, szenvedéllyel – úgy, ahogyan a pálosok teszik. Itt kanyarodunk vissza a békéhez, amely a legmagasztosabb keresztény és emberi eszmény. Ahol béke van, ott minden anyagi, erkölcsi és szellemi érték megvan, vagy előbb-utóbb elérhetővé válik.

Spiritualitás, szolgálat, professzionális, alázatos közigazgatás: talán így is meg lehetne fogalmazni a szent istváni Magyarországot, a szent istváni gondolatot. Én ezt a szellemet érzem itt, Petőfiszálláson – és persze valamit, ami ezzel együtt jár: a vendégszeretetet és a barátságot.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket, és hogy itt lehetek!

(Igazságügyi Minisztérium)