A végrehajtási szervezet állami kontrolljának erősítését, a kinevezési feltételek szigorítását, a végrehajtási tevékenység átláthatóbb keretrendszerbe terelését, a fegyelmi felelősség és a helyettesítés rendjének cizelláltabb szabályozását sorolta a javaslat lényeges elemei közé az igazságügyi miniszter az Országgyűlés 2015. június 12-i ülésnapján. A beszéd leirata.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők!
Az első szó nyilván a köszöneté. Köszönöm a frakcióknak, a szakértőknek, a frakciók szakértőinek, hogy a végrehajtói rendszer átalakítására tett fáradozásainkat mindvégig figyelemmel kísérték és többségükben támogatták.
A végrehajtó sosem volt népszerű figura Magyarországon, gyaníthatóan persze másutt sem. A létbizonytalanságba került emberek rettegtek tőle, olyannyira, hogy valóságos negatív irodalmi hőssé vált. A bohémek és művészek gúnnyal illették, mint Karinthy. Róla például feljegyezték, hogy éppen törzshelyén, a Hadik kávéházban biliárdozott, amikor egyszer csak megjelent valamelyik rendszeresen nyakára járó végrehajtó. Karinthy így sóhajtott fel: „Látom már, fiam, maga tőlem fog nyugdíjba menni.”
Ábrányi Emil egyfelvonásos vígjátékot írt A végrehajtó címmel, amelynek bemutatója - aligha véletlenül - néhány évvel azután volt, hogy az Országgyűlés elfogadta az 1881. évi LX. törvénycikket a bírósági végrehajtásról. Ebben azonban éppenséggel a végrehajtó menti meg a szegény özvegyet a gonosz hitelezőtől, aki a végrehajtás elengedése fejében annak nevelt lányát követeli magának nőül. Igaz, a végrehajtónak ez lesz az utolsó ügye, mert egyszersmind fel is hagy mesterségével.
A végrehajtó szerepel nem egy magyar népdalban is. Például így: „Egzekválni jön a bíró, / utána a végrehajtó /, elviteti az ágyunkat /, utolsó véka búzánkat.”
Ám bármennyire is népszerűtlen a végrehajtó, szükség van rá. Mert az alternatíva ennek a funkciónak a reprivatizációja lenne, pénzbehajtás, önbíráskodás. A feladat tehát az, hogy a végrehajtást a lehető legemberibbé, leghatékonyabbá és a jogállami követelményeknek a legmegfelelőbbé tegyük.
Mint ahogy a tisztelt képviselők is tudhatják, hivatalba lépésem óta igazságügyi miniszterként az egyik legfontosabb feladatomnak a bírósági végrehajtás reformját tekintettem. Mindvégig úgy éreztem, hogy a végrehajtói rendszerünk egyfajta szürkezónába került, szükség van e tevékenység átvilágítására és egy mindenki által elfogadható megoldás kidolgozására.
A jogászi szakmában és talán azon kívül is mindenki tisztában van azzal, hogy miként működnek bíróságaink, az ügyészségek, az ügyvédek, de a végrehajtói rendszer felépítéséről, a végrehajtók működéséről csak azoknak van tudomásuk, akik kapcsolatba kerülnek e szervezettel.
Amikor készültem az igazságügyi tárca vezetésére, számos értékes megbeszélésem volt, és ekkor tapasztaltam azt, hogy a végrehajtói rendszerrel való foglalatosságot nem kerülhetem meg. Azt is tudtam, hogy konfliktusos területre lépek, óhatatlanul érdekeket is fogok sérteni, és nem lesz mindenki elégedett. Aki a sajtóban figyelemmel kísérte a kapcsolódó híreket, világosan láthatta ezt.
E reformfolyamat egyik első állomásaként, a mintegy százpontos problématérkép összeállítását követően, 2015 áprilisában a kormány elfogadta az önálló bírósági végrehajtók jogállására vonatkozó jogszabályok módosításáról, valamint a magyar bírósági végrehajtói kar létrehozásáról és feladatairól szóló koncepciót. A koncepció alapján az Igazságügyi Minisztérium kidolgozta a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló T/4891. számú törvényjavaslatot.
A törvényjavaslat általános vitáját azzal szeretném kezdeni, hogy demokratikus jogállam nem létezhet hatékonyan működő igazságszolgáltatás nélkül. Az igazságszolgáltatási rendszereknek pedig nélkülözhetetlen eleme a végrehajtás, a végrehajtási szervezet. Az igazságszolgáltatás ugyanis csak akkor érheti el a célját, ha a bírósági döntések önkéntes teljesítés hiányában is érvényesülni tudnak. Ez elengedhetetlen a miniszteri programomban kitűzött azon cél megvalósításához is, mely szerint az igazságügybe vetett közbizalmat minden lehetséges módon erősítenünk kell. A bírósági végrehajtás minősége jelentősen befolyásolja a jog érvényesülését, a jogba, az igazságügybe vetett bizalmat is, ezáltal a jogrendszer egészének működését.
Ahogy arra az Alkotmánybíróság a 46/1991-es Ab-határozatában rámutatott: „A bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése – akár jogszerű kényszerítés árán is – a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, az óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet. Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek.” Leszögezhetjük tehát, hogy a bírósági végrehajtás intézményrendszerének megfelelő működése általános jogállami érdeket szolgál.
Magyarországon a végrehajtás mintegy 1100 éves múltra tekint vissza. Jól mutatja a végrehajtás nélkülözhetetlen szerepét, hogy királyaink már az államiság korai szakaszaiban is adtak ki a végrehajtással összefüggő dekrétumokat. Kodifikált végrehajtási jogról közel 140 éve beszélhetünk. A modern anyagi magánjoggal együtt, osztrák mintára, a kiegyezés utáni években a bírósági végrehajtás modern szabályrendszere is megszületett. Az első átfogó végrehajtási kódex a végrehajtási eljárásról szóló 1881. évi LX. törvénycikk volt. A magyar jogalkotó ebben a kódexben választotta ketté a polgári törvénykezési rendtartást és a bírósági végrehajtás szabályozását. A jogalkotó célja már akkor is az volt, hogy az eljárást egyszerűsítse és gyorsítsa.
A második világháborút követően, 1955-ben született meg a szocialista alapokon nyugvó végrehajtási kódex, az 1955. évi 21. törvényerejű rendelet. Ez egészen 1979-ig meghatározta a végrehajtás működését, amikor is megalkották a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendeletet. A jogszabályok talán túlzottan csak adóspártiak voltak, és az állami kényszert csak a legvégső esetben rendelték alkalmazni. Mindez a teljesítési morál erőteljes romlását eredményezte. Ebben a korszakban a szovjet jog befolyása érvényesült, amely a magántulajdont alacsonyabb rendű tulajdoni formának tartotta és gyengébb védelemben részesítette. Nem volt központi jelentősége a magántulajdon javára lefolytatandó eljárásoknak, ami a végrehajtási szabályok felpuhulásához vezetett.
Ilyen előzményekkel a rendszerváltás után, immár több mint húsz éve alkották meg a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényt, a hatályos Vht.-t. Ez a magyar jogtörténet negyedik átfogó végrehajtási kódexe, amely a rendszerváltást követően alapelvi szinten változtatta meg a korábbi végrehajtási eljárási szabályozást és a szervezeti rendszert.
Az 1994-es Vht. hozta létre az önálló bírósági végrehajtói intézményt mint a bírósági végrehajtás általános szervezeti formáját. Az új szervezeti struktúrában a bírósági végrehajtói szervezet elkülönült a bírósági szervezettől, és a végrehajtói szervezet feletti felügyeleti jogkört az igazságügyért felelős miniszter kapta meg.
A végrehajtás szervezetével kapcsolatos ellenőrzési és igazgatási jellegű feladatok ellátása céljából létrehozták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát, ami 1995. január 1. napján kezdte meg működését, immáron húsz éve. A kamara feladata egyrészt az volt, hogy képviselje és védje a tagjai, azaz a végrehajtók, a végrehajtó-helyettesek és a végrehajtójelöltek érdekeit, másrészt, hogy ellássa a végrehajtással kapcsolatos, jogszabályban meghatározott, elsősorban igazgatási jellegű közfeladatokat.
Több mint húsz év elteltével azonban szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az 1994-ben megalkotott szabályrendszer sem a végrehajtási eljárás, sem a végrehajtás szervezetrendszere tekintetében nem váltotta be maradéktalanul a hozzáfűzött reményeket. Annak ellenére sem, hogy a Vht.-t az elfogadása óta több alkalommal is jelentősen módosították. Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján arra lehet következtetni, hogy a végrehajtói önigazgatásra épülő szervezet nem mindig képes kellő hatékonysággal fellépni a nem a szakmai szabályoknak megfelelően eljáró végrehajtókkal szemben. Emellett a végrehajtással összefüggő közfeladatokhoz rendelt források kamarai felhasználásával kapcsolatban is jogos kritikák fogalmazódtak meg.
A kormány első lépésként a 25/2015. Kormányrendelet megalkotásával az Igazságügyi Hivatalhoz telepítette az önálló bírósági végrehajtók ellenőrzésével kapcsolatos irodavizsgálati feladatokat. Az Igazságügyi Minisztérium ezzel párhuzamosan a 3/2015. igazságügyi minisztériumi rendelettel átalakította a végrehajtók elleni panaszügyek felügyeletét. Az Igazságügyi Hivatal, mint a végrehajtói szervezettől elkülönült állami szerv, objektíven képes megítélni a végrehajtói működés esetleges hiányosságait. Mindezek alapján a végrehajtói tevékenység vizsgálatára és a panaszügyek felügyeletére kialakított új szabályrendszer is be tudja tölteni a funkcióját.
A T/4891. számú törvényjavaslat a végrehajtási szervezetrendszerre vonatkozó szabályozás törvényi szintű hibáinak orvoslását célozza, vagyis nem érinti a Vht. egészét. A végrehajtás közfeladat, de a jelenlegi rendszerben nem hatóság, hanem erre felhatalmazott, nyereségorientált magánirodák végzik. A Vht. szervezetrendszerre vonatkozó szabályainak fogyatékosságait a tisztán állami és a tisztán magánosított végrehajtás közötti átmeneti megoldás orvosolhatja, amely a kettő előnyeit és nem hátrányait ötvözi. A konkrét eljárások tekintetében meg kell tartani a magánosításból eredő hatékonysági jellemzőket. Az ellenőrzési és igazgatási feladatok tekintetében viszont a mostaninál fokozottabban figyelembe kell venni az állami végrehajtás sajátosságait. Egy ilyen szervezet biztosíthatja a hatékonyabb fellépés lehetőségét a végrehajtói tisztségre méltatlan tagokkal szemben. Olyan szabályozás kialakítására van szükség, amely megfelelő eszközöket biztosít a mindenkori kormányzat számára, hogy a szervezetnek a végrehajtás érdekeit szem előtt tartó működését kikényszerítse. A kormány ezért olyan javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely a végrehajtói tagság kezében hagyja az érdek-képviseleti feladatok ellátást. A végrehajtási szervezettel kapcsolatos, közfeladatnak minősülő igazgatási feladatokat azonban a kar azon szervezeti egységére, a hivatalra bízza, amely az igazságügyért felelős miniszter által kinevezett vezető irányítása alatt áll.
A javaslat alapján tehát a végrehajtással kapcsolatos, jogszabályban meghatározott közfeladatokat a jövőben is a végrehajtókból és végrehajtó-helyettesekből álló jogi személy, a kar fogja ellátni, azonban e jogi személy szervezeti felépítését a kamarára vonatkozó hatályos szabályozáshoz képeset a javaslat jelentősen módosítja. A végrehajtáshoz kapcsolódó közfeladatok ellátása a javaslat alapján közvetlen állami felügyelet alá kerül, azzal, hogy azokat a kar azon szervezeti egysége, a hivatal útján látja el, amelynek vezetőjét az igazságügyért felelős miniszter nevezi ki.
A jelenlegi szabályok szerint a kamara a végrehajtással kapcsolatos közfeladatokat elsősorban a végrehajtást kérők által előlegezett és végső soron az adósok által viselt általános költségátalányból befolyó bevételekből finanszírozza. Ezzel kapcsolatban mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy az állam nem kívánja kivonni a végrehajtás szervezetrendszeréből az elsősorban tehát ebből az általános költségátalányból származó, a kamaránál jelenleg rendelkezésre álló több milliárd forintnyi összeget. Biztosítani kívánjuk azonban, hogy ez a pénz a jövőben is a jogalkotói célnak megfelelően, azaz a végrehajtással kapcsolatos közfeladatok ellátása érdekében hasznosuljon. Ezért a javaslat alapján a kamara vagyona a karra száll át, amivel a törvény adta keretek között a miniszter által kinevezett vezető irányítása alatt álló szervezeti egység, a hivatal lesz jogosult rendelkezni.
A további részleteket illetően a törvényjavaslat jelentősen módosítja a végrehajtóként való intézményes működés feltételrendszerét. A végrehajtási eljárásra vonatkozó szabályozás összetett jellege miatt a végrehajtási eljárások lefolytatásához széles körű jogi ismeretekre van szükség. Ez volt az indoka a Vht. 2012-es módosításának is, amely a jövőre nézve már akkor kinevezési feltétellé tette az egyetemi jogi végzettség megszerzését. E módosítás szükséges volt ugyan, de nem elégséges, mivel a végrehajtói karon belül még mindig megengedhetetlenül nagy azok száma, akik nem rendelkeznek jogi diplomával.
A végrehajtás elemi érdeke, hogy növeljük a jogi végzettséggel rendelkező végrehajtók arányát, ezért a javaslat mostantól azon végrehajtók számára is kötelezővé teszi a jogi egyetemi végzettség megszerzését, akik még jogi diploma megszerzése nélkül kerülhettek a szervezetbe. E szabálymódosítás feltétele, hogy az érintett végrehajtóknak megfelelő felkészülési időt biztosítsunk. Ezért e kötelezettségnek a végrehajtóknak 2022-ig kell eleget tenniük. Annak érdekében, hogy ez a módosítás úgy érje el a célját, hogy 2022-ben ne okozhasson ellátási zavarokat az, hogy a jogi diploma megszerzésének hiányában nagyszámú végrehajtó egyszerre esik ki a rendszerből, a javaslat kötelezi a végrehajtókat a tanulmányokban való megfelelő előrehaladásra is, és a szolgálatuk megszűnéséről rendelkezik, amennyiben a tanulmányaik folytatásának igazolását elmulasztják.
A végrehajtási eljárásoknak addig is a lehető legmagasabb színvonalon kell folyniuk, amíg a jogi diplomát a végrehajtó meg nem szerzi, ezért a javaslat alapján ezeknek a végrehajtóknak a jogi diploma megszerzéséig tartó átmeneti időszakban jogi végzettségű alkalmazottat kell foglalkoztatniuk.
Mivel a végrehajtó-helyettesek önállóan jogosultak a végrehajtó nevében végrehajtási cselekmények foganatosítására, az ő esetükben is indokolt e magasabb követelményt kinevezési feltételként támasztani. Ezért a javaslat a jövőben a végrehajtó-helyettesek esetében középiskolai végzettség helyett jogi egyetemi végzettséget ír elő a kinevezés feltételeként.
A javaslat lényeges újítása, hogy a végrehajtói kinevezés a jövőben nem határozatlan, hanem meghatározott időre, 7 évre szól majd, és azok a végrehajtók, akik a határozott idő lejártával végrehajtók akarnak maradni, pályázat útján kaphatják meg ismét a kinevezést. E módosítás azzal ösztönzi majd a végrehajtót a szakszerű és jogszerű működésre, hogy az igazságügyért felelős miniszter lényegében automatikusan megállapítja a szolgálat folyamatosságát, ha a működése során csak két alkalommal sújtották csekélyebb súlyú fegyelmi büntetéssel. Ebben az esetben a végrehajtó pályázat nélkül folytathatja a végrehajtói tevékenységet.
A Vht. szabályrendszerének biztosítania kell nemcsak az eljárások szakszerű és jogszerű lefolyását, hanem a feladatok folyamatos ellátását is. A mindenkori jogalkotónak ezen a területen olyan szabályozást kell kialakítania, amely biztosítja a végrehajtási ügyek folyamatos ellátását, ha távolléte miatt a végrehajtó akár átmenetileg is, de nem képes az ügyeket ellátni. A javaslat a helyettesítést ellátó személyi körre, valamint a helyettesítés esetén követendő eljárásra vonatkozó szabályok egyértelmű meghatározásával gondoskodik a végrehajtói működés folyamatos biztosításáról.
A szakszerű és jogszerű végrehajtás egyik záloga lehet a fegyelmi felelősség hatékony érvényesítése. Ezzel kapcsolatban a jogszabálytervezet egyértelműen rendelkezik.
Jelenleg a végrehajtói irodának gazdasági társaságok és nem végrehajtó természetes személyek is tagjai lehetnek. Ugyan a hatályos Vht. is tartalmaz garanciális szabályokat, amelyek a végrehajtási érdek érvényesülését hivatottak biztosítani annak érdekében, hogy az iroda működése során kizárólag a végrehajtási tevékenység érdekeit szolgáló szempontok érvényesülhessenek, további szigorításra van szükség e téren is. A javaslat új alapokra helyezi a végrehajtói irodára mint a végrehajtási tevékenységnek keretet adó jogi személyre vonatkozó szabályozást. Ennek egyik eleme, hogy a jövőben a végrehajtói irodának kizárólag végrehajtó tagjai lehetnek, másrészt a végrehajtási tevékenységen kívül az iroda üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytathat. Ennek megfelelően az év végéig meg kell feleljenek az új szabályozásnak.
A javaslat most ismertetett lényeges elemei tehát összegzésül: a végrehajtási szervezet állami kontrolljának erősítése; a kinevezési feltételek szigorítása; a végrehajtási tevékenység átláthatóbb keretrendszerbe terelése; a fegyelmi felelősség és a helyettesítés rendjének cizelláltabb szabályozása. Reményeink szerint mindez hozzájárul ahhoz, hogy a végrehajtási eljáráshoz szakszerűen, jogszerűen, az adós és a hitelező érdekeire egyaránt, tehát a teljes végrehajtás érdekére tekintettel és hatékonyan folyjanak.
Természetesen nem elégedhetünk meg a szervezeti reform megvalósításával, hanem további lépéseket kell tennünk az olcsóbb, hatékonyabb és gyorsabb végrehajtási eljárás feltételeinek megteremtése érdekében. 2015 második felében az Igazságügyi Minisztérium felülvizsgálja a Vht. eljárási szabályrendszerét, és előkészíti az annak reformját célzó törvényjavaslatot, de már e törvényjavaslat kidolgozása előtt módosítani fogjuk a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló miniszteri rendeletet. A végrehajtáshoz kapcsolódó díjak és költségek a végrehajtásban érintett felek számára előnyösen fognak módosulni, azzal természetesen, hogy a díjazásnak a végrehajtói szervezetrendszer működőképességének szempontjából elengedhetetlenül szükséges költségeket, de csak az elengedhetetlenül szükséges költségeket és a végrehajtóknak az eredményes eljárásuk esetén járó tisztességes hasznot fedezni kell.
Köszönetet mondok a kamara újonnan megválasztott elnökének az Igazságügyi Minisztérium és a kamara közötti együttműködési megállapodás megkötéséért, amelyben a kamara 2015. május végén kinyilvánította az Igazságügyi Minisztériummal való együttműködési szándékát annak érdekében, hogy a kormány által elfogadott koncepció keretei között megfelelő színvonalú szabályozás szülessen. Mint tudják, hosszú hónapokon keresztül volt vita közöttünk, úgy gondolom azonban, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak sikerült a kamara újonnan megválasztott vezetőit meggyőzni arról, hogy az együttműködésükre szükség van.
Végezetül pedig engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket a legfontosabb, de sokszor nem a súlyának megfelelően értékelt szempontra: a végrehajtást érintő jogszabályok módosításának a végrehajtás alapvető és elsődleges célját mindenkor szolgálnia kell, azt, hogy a jogerősen megítélt követeléseket meg kell téríteni. Egy nagy német alkotmányjogász mondta, hogy a jogállam záróköve a közigazgatási bíráskodás. Én ezt úgy módosítanám, ha az az építmény közjogi, akkor a hatékony, következetes, kiegyensúlyozott és méltányos végrehajtási eljárás a magánjogi záróköve. Ezek nélkül nincs közbizalom az igazságszolgáltatás, végső soron a jogállam iránt.
Bízom abban, hogy a képviselők ezt a törvényjavaslatot támogatják és el fogják fogadni.
Köszönöm a figyelmüket.
***
Tisztelt Képviselő Úr!
Miután el kell mennem, szerettem volna azért szót kérni, mert így tartom tisztességesnek, hogy tudjak reagálni az elhangzottakra.
Azt gondolom, hogy az igazságügyi miniszter nyilván a végrehajtó hatalom része, tehát ebből a felelősségből kell gondolkodnia, de egyet tudok mondani, hogy a felelősség elől az igazságügyi miniszter nem tud kitérni, tehát amikor arról van szó, hogy ez a rendszer hogyan fog működni, akkor bizony az igazságügyi minisztert lehet megkérdezni, hogy mit tett, miért tette, és az ő felelőssége, interpellálhatósága, úgy gondolom, egyértelmű. Amennyiben az OBH-hoz kerülne ez a rendszer, akkor az interpellálhatósága is igazából megkérdőjelezhető lenne.
Természetesen ez egy nagyon nehéz kérdés, hogy milyen rendszer a jó rendszer. Most nem akarok itt egy jog-összehasonlítást végezni, mert különböző rendszerek működnek Európában, tehát létezik egy latin rendszer, létezik a német rendszer. Magyarországon hoztunk egy döntést ’94-ben; teljesen egyetértek Schiffer Andrással abban, hogy ’94-ben az a rendszer, amit akkor hoztunk, az akkori környezetnek, a „mindent privatizálunk, mindent eladunk, mert nem jó gazda az állam”, s a többi, annak megfelelt. Az valószínűleg igaz – hozzá kell tennem –, hogy az állami végrehajtás nem volt hatékony, nem volt megfelelő. Nem akarok az indokaiba belemenni, a Kádár-rendszernek a kis stiklijeibe és a különböző, ha szabad így mondanom, munkamódszerekbe, és valószínűleg ez az állami cucc – már elnézést, hogy ezt a kifejezést használom – valószínűleg nem volt jó, tehát a ’94-es döntést akár meg is indokolhatjuk, hogy miért volt ilyenre szükség.
De egy biztos, hogy ’94-ben azt a hibát elkövettük – és önkritikusnak kell lenni –, hogy azt gondoltuk, az igazságügy-miniszternek ugyanolyan felügyeletet kell adni, mint az ügyvédi kamarák szabályzata fölötti ellenőrzés. Tehát az igazságügy-miniszter ellenőrzi a szabályzatok törvényességét, és ez tulajdonképpen eleget is tett ennek a dolognak. Azt gondolom, hogy koncepcionális hibát követtünk el, azt a hibát, hogy rendben van, hogy magánosítunk, mert ez még korszellem is volt, viszont az állam nem vonulhatott volna ki az ellenőrzésből, abból az ellenőrzésből, ami abból származik, hogy állami feladat a végrehajtás, akár az állam is elláthatná – én ezzel teljesen egyetértek. De azt is hozzá kell tenni, hogy azzal nézzünk szembe, hogy ha ezt most államosította volna az igazságügy-miniszter, egy hónap múlva azt a kérdést kapnám, miért omlott össze a végrehajtás, hiszen gyakorlatilag nincsen végrehajtó, akik csinálják, nem értenek hozzá, teljesen új kell. Kérem szépen, ki kell indulni abból, ami van, a jelenlegi rendszerből, és ebből kell nekem főzni. Na most, ebből hogy tudok főzni? Oly módon tudok főzni felelősen, hogy átveszem a felügyeletet. Óriási felelősséget is vállalt ezzel az igazságügy-miniszter, nem én feltétlenül, a mindenkori igazságügy-miniszterre egy óriási felelősséget hárítunk, hiszen ő lesz az interpellálható, azaz mi miért történik.
Innentől kezdve az irodavizsgálatot átveszi az igazságügy-miniszter által kinevezett vezető, és az irodavizsgálatnál van az ügyelosztás, az ügynyilvántartás és az összes napi teendők ellenőrzése, ide kell egy apparátust létrehozni, amely kvázi kontrollálja a végrehajtót. Egy a lényeg, hogy a végrehajtónak éreznie kell, hogy az állam a nyakában van, és abban az esetben, ha ezt nem megfelelően végzi, akkor nem hét évet kell várni, hanem korábban is el lehet tőle búcsúzni. Tehát amennyiben tudjuk neki ezt a dolgot biztosítani, akkor kettős rendszert tudunk igazából megvalósítani. Egyrészről azt, hogy a végrehajtóknak kötelességük legyen egy empátiát tanúsítani az adósok irányában, mert ez alapvető társadalmi elvárás, én magam is egyetértek; ugyanakkor a végrehajtásnak hatékonynak is kell lennie, hiszen aki mégis hitelező, és szeretne a pénzéhez hozzájutni, annak meg az az érdeke, hogy kapja meg a pénzt. Tehát kettős rendszerben kell gondolkodnom, hogy empatikus is legyen egyszerre egy végrehajtás, kettő, hogy hatékony is legyen. Ebben a keretrendszerben kell biztosítani azt, hogy ez a rendszer működjön.
Az álláspontom és a hitem, meggyőződésem szerint, szerintem ez a rendszer, amit megcsináltunk, egy olyan rendszer, amely az államra nagy feladatot hárít, nagy felelősséget is, ugyanakkor a végrehajtók számára pedig ott van Damoklész kardja, hogy kérem szépen, hogyan kell működni.
Ami meg a díjakat illeti, teljesen egyetértek Staudt képviselő úrral, és magam is mindvégig ezt mondtam egyébként, hogy az ne fordulhasson elő Magyarországon, hogy valaki amiatt nem tud gyakorlatilag végrehajtást megindítani, mert nincs rá pénze. Személyes költségmentességet tud kapni a bíróságnál, de a végrehajtásnál nem tud. Ezért volt fontos, hogy a végrehajtási rendszerben maradjon ez a bizonyos összeg, de az elköltése fölött legyen egy kontrollunk, hozzunk létre egy alapot benne, amelyik azt mondja, hogy kérem szépen, lehet kérelemmel fordulni azért, ha valaki nem tudja megindítani, de például gyermektartásdíjnál, amire a napi megélhetéséhez van szükség, ott igenis hozzá kell jutnia ehhez az összeghez. Ezt a felelősséget is gyakorlatilag az állam veszi át.
Tehát azt gondolom, az állam, illetőleg az Igazságügyi Minisztérium számos olyan lépést tesz, amely, hozzá kell tenni, számára is egy tanulást jelent, hisz ezeket a munkákat el kell végezni, meg kell csinálni, embereket kell kiképezni. Fontosnak tartom a végrehajtók képzését és továbbképzését – amelyben nemcsak etikát, hanem a szakmát is kell tanítani –, a kreditrendszer bevezetését, tehát olyan dolgokat, amikor azt mondhatjuk, hogy ez professzionális.
Én hiszek abban, hogy az emberek igenis partnerek akarnak lenni, és nem feltételezem azt valakiről eleve, hogy gengszter. Én azt gondolom, hogy ha ő a hozzáállásban azt látja, hogy én komolyan állok hozzá és elvárásaim vannak, abban a percben megváltozik. Amikor az állam kivonul és nem figyel oda, akkor a másik is olyan, amilyen tud lenni, hisz nem figyelnek rá. Abban az esetben, ha odafigyelek valamire, és kialakítok egy szervezetet, amely megfelelő partnerséget is tud ajánlani, az emberek megváltoznak; én legalábbis ebben hiszek, és azt gondolom, ezért is tettük le ezt a javaslatot, amit lehet hibridnek nevezni, ettől függetlenül vegyes rendszer. Ilyen vegyes rendszer sokfajta van, sokfajta vegyes rendszert ismerünk Európában. Próbáljuk meg! Én hiszek abban, az igazságügyi miniszter a felelősséget szokta vállalni.
Ami pedig az egyeztetést vagy tájékoztatást illeti, ebbe nem kívánok belemenni, ez nem az én szintem. Azt gondolom inkább, hogy minden jó javaslatot szívesen szoktam látni, nem szoktam elzárkózni soha semmilyen jó javaslat megfontolásától, bárkitől is érkezik az. Azt gondolom, ez egy kötelessége egy miniszternek.
Amit viszont hozzá kell tenni, nekem ez nemcsak a kétharmados törvényeknél, hanem a sima törvényeknél is ugyanígy fennáll. Ez egy sima törvény, és úgy gondolom, hogy egy olyan kérdésről van szó, amely nemcsak engem érint, hanem mindenkit érint, és mindenkinek felelőssége az, hogy eljuttassa a javaslatát akkor is, ha nem kérem. Tehát azt gondolom, ha nem kérem, ha nem hívom, akkor is felelőssége minden képviselőnek, hogy ebben működjön közre, javaslataival bombázza az igazságügyi minisztert, és természetesen meg fogjuk vizsgálni. Minden javaslat lehet jó, és ami jó, azt én el szoktam fogadni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
(Igazságügyi Minisztérium)