Trócsányi László részt vett és beszédet mondott a Magyar Jogász Egylet 36. vándorgyűlésén 2015. május 14-én Egerben. A beszéd leirata.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Rektor Úr! Tisztelt Professzor Úr! Tisztelt Főbizottság Elnök Úr!

Mindenkit szeretettel szeretnék köszönteni, első alkalommal van lehetőségem arra, hogy Miskolcon, nagyobb publikum előtt beszélhetek. Kezdeném azzal, Miskolc köszöntésével, majd utána pedig térnék rá a polgári perrendtartásra.

Nagy öröm és megtiszteltetés Miskolcon lenni. Miskolc emlékezete az elmúlt évtizedekben torzult sajnos. A háború után nehézipari régió központjává tették. Majd megbukott a rendszer, nem utolsósorban a korszerűtlen gazdasági szerkezet miatt. Így Miskolc és térsége számtalan problémát örökölt. Most sokaknak a leépített nehézipar és a vele együtt megszűnt munkahelyek jutnak az ember eszébe. Erről a miskolciak egyrészt nem tehetnek, másrészt ez a kép nem is adja vissza a valóságot. Miskolc ugyanis az ország egyik szellemi központja. Herman Ottó és Déryné városa. Kolozsvár után az első kőszínház itt épült. A reformkor és a szabadságharc idején élénk és radikális politikai élet zajlott itt. Nem utolsó sorban, Miskolcon kiváló jogászképzés folyik 1981 óta. Amikor ez elindult, sokan megmosolyogták. Ám kiváló jogászokat adott az országnak. Többek között itt végzett közvetlen munkatársaim közül is néhányan, említhetném Wopera Zsuzsát vagy Raisz Anikó tanácsadót, mind a ketten itt vannak. De nagyon sokan vannak, a Miskolci Egyetem végzettje, akik a minisztériumban dolgoznak. Szeretném köszönteni azokat is, akik a polgári perrendtartásban részt vettek Miskolcon, és külön köszönteném Csillám Katalin bírónőt, aki aktívan vett részt a polgári perrendtartás előkészítési munkájában.

Jogászként, igazságügyi miniszterként mindenütt keresem jeles, az adott városhoz köthető elődeimet. Az avasi temetőben nyugszik Szemere Bertalan, reformkori nagyság, az 1848-as forradalom és szabadságharc első belügyminisztere és harmadik felelős miniszterelnöke. Nevéhez olyan intézkedések fűződnek, mint a statárium feloldása, a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztése és a nemzetiségi nyelvhasználatot biztosító törvény. 1849 után szembefordult Kossuthtal, és a kiegyezés egyik szellemi előkészítőjévé vált. Miskolcon áll az ország első egész alakos Kossuth-szobra 1898-ból. Talán folytathatnám még, tehát szimbolikus, Kossuth és Szemere egymással szemben áll a téren, párbeszédet folytatnak, feleselnek egymással. A reformkor és a szabadságharc nagyjai sem mindenben értettek egyet. De hazafiságuk és európai humanista eszményeik közösek voltak. Miskolc mindkettejük emlékét ápolja, tiszteli.

Nekünk, magyar jogászoknak szem előtt kell tartanunk, hogy újkori történelmünk nagyjai között milyen sok volt a jogász, sőt, a gyakorló ügyvéd! Nem technokraták, hanem nemes eszmények megfogalmazói és odaadó hívei voltak. Példájuk segíthet, hogy a mai Magyarország javát szolgáljuk.

Engedjék meg, hogy ezek után rátérjek viszont azokra a témákra, Miskolc kötődését követően, hogy mi is a Polgári perrendtartás? Mit akarunk elérni? A joghallgatók nagy hányada számára rémálom, amiből vizsgázni az egyik legnehezebb dolog a világon. A jogot nem végzettek számára pedig rejtély, absztrakció, akadály, őserdő, amin az ügyvéd segít átvágni. Inkább beavatottaknak való labirintus, mint az igazsághoz vezető turistaút.

A jó jogalkotás a közjó része. Csak jó jogalkotás esetén várható el a jó jogalkalmazás, ami az igazságszolgáltatás, a jogállam iránti közbizalom sine qua nonja. A Polgári perrendtartás minősége, korszerűsége központi jelentőségű a jogrendszer, az igazságszolgáltatás, a jogállam iránti közbizalom alakulása szempontjából. Minden lépésünket ez a szándék és cél kell, hogy vezesse. Az igazságszolgáltatás egyszerre legyen gyors, pontos és méltányos – és ez a három követelmény végső soron erősíti, és nem gyengíti egymást. Olyan Polgári perrendtartást szeretnénk alkotni, amely ennek teremti meg a feltételeit.

Milyen legyen az új polgári perrendtartásunk? Erre kellene választ adnom igazságügyi miniszterként. Ez nem könnyű egy alkotmányjogot művelő miniszter számára. Azt azonban már megtanultam, hogy a világon számos, egymástól nagy vonalaiban és részleteiben is eltérő polgári perrendtartással találkozunk. A sokféleség a bírósági rendszerek, az elérni kívánt célok, és általában az igazságszolgáltatásról és az igazságról vallott felfogások sokszínűségéből fakad. Az utóbbi évek, évtizedek fejlődési tendenciáit leegyszerűsítően annyiban lehet összefoglalni, hogy fő célkitűzéssé – a gazdasági társadalmi háttér jelentős átalakulása, elsődlegesen a gazdasági életet érintő globalizáció és az információs társadalom megjelenése miatt – az olcsó, gyors és egyszerű polgári igazságszolgáltatás vált. Az új törekvések már nehezen egyeztethetők össze a régi eljárásjogi intézményekkel. Egyesektől meg kell válni, újakkal kell helyettesíteni őket. A reformok azonban ésszerűen és hatékonyan csak úgy vihetők végbe, ha tudjuk, mivel rendelkezünk jelenleg, és ebbe hogyan illeszthetők be az új követelmények által generált – hol teljesen új, hol pedig más jogrendszerekből átvett – intézmények. Az új célok megjelenése mellett is azonban az igazságszolgáltatás igazságszolgáltatás marad, így nem feledkezhetünk meg a hagyományos funkcióról sem.

Nagy lépést tettünk előre, amikor a kormány 2015. január 14-én elfogadta az új polgári perrendtartás koncepciójáról szóló előterjesztést. Az, hogy az előterjesztés megszületett, szeretnék köszönetet mondani, a szerkesztőbizottság elnökének, a főbizottság elnökének Németh Jánosnak, mindazoknak, akik az előterjesztésnek szakmai előkészítését megvalósították, Varga Istvánnak, aki itt van közöttünk, és még sokuknak, bíráknak, ügyvédeknek, akik részt vettek ebben, hogy az a szellemi munka eredményeképpen az előterjesztés, az a kormány elfogadását követően megszülethessen.

Ebben az előterjesztésben válaszolunk arra a kérdésre, miért van szükség egyáltalán új jogalkotásra ezen a területen.

Először is, a hatályos Pp. kicsiben az alkotmány sorsára emlékeztet. 2011-ig Magyarországnak egy évjárata szerint sztálini alkotmánya volt, a többszörösen módosított 1949. évi XX. törvény. A hatályos Pp. ugyanannak a korszaknak a produktuma: 1952. évi III. tv. Persze, a több mint 100 módosítás folytán tartalmilag ez már nem az un. szocialista perjog kodifikációja. Tartalom és forma azonban ideális esetben összhangot alkothat. Itt viszont a nagyszámú novella koherencia-zavarokat okoz. Ezt tudjuk a mindennapokból. Ez a törvény már nem alkalmas arra, hogy a perjog és a bírói gyakorlat továbbfejlődésének keretéül szolgáljon. A régi szőttes mintája nem tetszett, de ami most van, az fércmű, egy Frankenstein.

Másodszor, változott a szabályozási környezet, így maga az anyagi jog is: új műsorhoz mondhatjuk, új szereplő kell, új Polgári Törvénykönyvhöz új Polgári perrendtartás illik. Ráadásul új bírósági szervezeti és jogállási törvény lépett hatályba.

Harmadszor – és talán ez a legfontosabb –, változott a társadalmi és gazdasági környezet. A bíróságokra évi több mint 200 ezer peres és egymillió körüli nem peres ügy lefolytatása hárul évente. Ezek a számok jelzik, hogy a polgári jogviták jelen vannak a magyar társadalomban. Rajtuk keresztül pedig jelen van a bíróság, a bíró, az ügyvéd, vagyis az eljárás szereplői az emberek életében, szinte mindennapjaiban. Nem mindegy, hogy a jogkereső állampolgár milyen körülmények között és milyen eredménnyel találkozik velük. Mindez kihat a társadalmi közérzetre, amint a kórházban, az iskolában és más közintézményekben történtek is nagy hatással vannak rá.

Nem a magyarok lettek békétlenebbek, hanem az életviszonyok váltak bonyolultabbakká. Gondoljunk a devizahitelekből származó perekre: árfolyamkockázat, árfolyamrés, egyoldalú kamatemelés… Ügyfél legyen a talpán, aki egy pénzintézettel egyenrangú félként tud belépni egy hitelszerződésbe. És akkor még nem beszéltünk a brókerházak világáról, a portfóliókról, a fedezet nélküli kötvénykibocsátásokról… Ebben a miliőben még a hatóságoknak sincs könnyű dolguk, amikor ellenőrizni akarják mindazt, ami a pénzpiacon folyik. Az internet, a Youtube, a Facebook, a hírportálok és blogok korában a sajtóperek, vagy a személyiségi jogi perek sem ugyanazok ma, mint voltak akkor, amikor néhány – egyébként központilag cenzúrázott – napi és hetilap, három állami rádió- és másfél tévécsatorna alkotta a nyilvánosságot. A példákat napestig sorolhatnám, de az biztos, hogy a pert vezető bírák elé is egyre magasabb követelményeket állít ez a helyzet. A bírónak ma már nem elég csak a jogot ismernie, hanem valamelyik szakterületen illik specializálódnia. Így is nagymértékben a szakértőkre vannak sokszor utalva. Oly mértékben, hogy egyes bonyolult ügyekben felmerül a kérdés: ki dönt a perben, a bíró vagy a szakértő?

Ezek az okok, de nézzük a közpolitikai célt, azaz a nagyobb célt. Ez nem más, mint hogy a magyar polgári igazságszolgáltatás legyen

• Magyarország Alaptörvényének megfelelő,
• magas színvonalú,
• korszerű,
• az eljárások gyors lezárását és az időszerűséget biztosító,
• hatékony,
• átlátható és
• kiszámítható.

Ennek feltételeit kell megteremteni, s ezek között az első helyek egyikén áll a Pp. Az új Pp. tehát cél és eszköz is egyben.

Milyen legyen az a Polgári perrend, amely eszközül szolgálhat a fentiekhez? Milyen elveket, követelményeket fogalmazhatunk meg vele kapcsolatban? Erről lesz ma szó.

A teljesség igénye nélkül, az alábbiakat említeném, tudván, hogy az utánam következő előadók részletesebben kitérnek majd ezekre.

A perhatékonyság rendszerszintű megvalósítása. Ide sorolható például az a követelmény, hogy használjuk az informatikai és távközlési forradalom által megteremtett lehetőségeket: az iratforgalom gyorsítása, a tanúkihallgatás új módjai várható ettől. A perhatékonyságot szolgáló, az eljáráson belüli jogintézmények közül sokat át lehet venni az 1911. évi I. törvénycikkből és a hatályos Pp.-ből. (Pl. a perfelvételi tárgyalás, a keresetváltoztatás időbeli korlátozása, stb.)

Új alapelv a hatékonyság szolgálatában a perkoncentráció elvének hangsúlyos érvényesítése: megjelenítjük azt a követelményt, miszerint a feleknek is elő kell segíteniük az eljárás előbbre vitelét. Nagyon sok perelhúzódás ugyanis nem a bíró, hanem a felek halogató, vagy legalábbis passzív, kényelmes hozzáállásából adódik. Úgy érzem, ezen változtatni szükséges.

A perelterelést, a felek közötti egyeztetést előmozdító eljárási szabályokat fektetünk le. Ezt a statisztikai okokon kívül – visszautalok a perek és nem peres eljárások csillagászati számára – kulturális, vagy etikai hozadékok is indokolnák. A felek az általuk aktívan, önként kialkudott, vagy esetleg mediáció révén létrejött egyezségeket utóbb nagyobb arányban tartják meg. Ez újabb pereket előz meg, és erősíti az együttműködés ethoszát a társadalomban.

Legutóbbi kormányülésen nagyon sokat beszéltünk a magáncsődnek a bevezetéséről, szintén a csődgondnokoknak, vagyonfelügyelőknek a szerepéről és lehetőség szerint az egész kérdéskörnek a per előtti rendezéséről. Abban az esetben kerül a bíróság elé a kérdéskör, amikor a vagyonfelügyelő nem talál megoldást, és nem tudja egyezséggel lezárni a hitelező és az adós közötti vitát. Első komoly kérdés, amivel hamarosan fog mindenki találkozni. 

A pergazdaságosság indokolja az osztott perszerkezet bevezetését is. A peres eljárás egyrészt perelőkészítő, avagy állítási szakra, másrészt érdemi tárgyalási, vagy bizonyítási szakaszra válna szét. A perelőkészítő szakasz lezárásával rögzülő kereset, viszontkereset, beszámítási kifogás, bizonyítási indítványok csak kivételesen, a törvény által meghatározott feltételek teljesülése esetén változhatnak majd.

A törvényszéken induló perekben a professzionális pervitel garanciájaként a Pp. előírja majd a kötelező jogi képviseletet.

A munkaügyi perek szabályainak az új polgári perrendtartásról szóló törvényben, a különleges eljárások között lesz a helye. A közigazgatási bíráskodásra vonatkozó szabályokat viszont külön törvénybe foglaljuk, mert itt a felek közötti aszimmetria ezt indokolja. (Bár az aszimmetria a munkaügyi jogvitákban is fennáll, természetesen még ha kisebb mértékben is. A munkaviszony itt mégis inkább magánjogi jellegű.) Azt gondolom, hogy a közigazgatási bíráskodás új rendszerének bevezetése történeti jelentőségű fejlemény lesz, a jövő héten tárgyalja a kormány az előterjesztést, ami a közigazgatási bíráskodás új modelljét fogja tartalmazni.

Itt az alkalom egy régi adósság teljesítésére, a csoportper hazai szabályainak megalkotására. Számos olyan élethelyzet van, amikor nagyszámú jogalanyt ér azonos vagy hasonló jogsérelem, és az érintettek száma olyan nagy, hogy valamennyiük csatlakozása a perbe kivitelezhetetlen, vagy a kár nagysága olyan mértékű, például 10 ezer forint, ami miatt nem éri meg egyedileg igénybe venni a peres utat, lásd a fogyasztóvédelem kérdését. Ez azonban azzal a következménnyel jár, hogy a perjog nem tölti be megfelelően rendeltetését, így a jogsértő végső soron kibújhat a felelősség alól. Az utóbbi időben a devizahiteles-perek és egyes brókerházak csalásai borzolták a kedélyeket, és világítottak rá e jogintézmény szükségességére.

A Pp. kodifikációja – mint minden kodifikáció általában – alkalmas arra, hogy a bírói gyakorlat egyes – a szabályozási céloknak megfelelő elemeit – átírja a jogba.

Ha a kodifikáció során kiderül, hogy szervezeti kérdésekhez is hozzá kell nyúlni, úgy erre is készek vagyunk.

A rendszerváltás hosszú átmenete az új Alaptörvénnyel lezárult. A közjogi építmény készen áll. A jogrendben vannak azonban zárványok. Ilyen zárvány a polgári perrendtartás. Az új Polgári perrendtartással, Büntetőeljárással vagy majd a közigazgatási bíráskodás megteremtésével bővítjük, szépítjük, illetve lakhatóbbá tesszük az építményt. Tudnunk kell, hogy ez a munka bizonyos értelemben hálátlan.

Jerome Frank amerikai jogfilozófus írta „Emberi lények-e a bírák?” című tanulmányában: „A jogkereső polgárok azt várják a bírótól, hogy automataként működjön: bedobnak bizonyos pénzt, megnyomnak egy gombot, és kijön a bírósági "automatából" az igazságos ítélet.” Az 1931-ben tett megállapítás napjainkban is megállja a helyét, a peres felek ma is azt várják a bíróságtól, hogy számukra igazságot szolgáltasson, igazság alatt értve a „saját igazukat”. … A polgári per ehhez képest „csak” azt tudja garantálni, hogy a jogvita eldöntésének rendje, az a mód, ahogy a vitás ügyet elbírálják, tisztességes legyen, s pontosan ez az, amely a jogkereső közönség számára oly nehezen megragadható. A jogi problémában megtestesülő konfliktus hátterében álló emberi problémák megértése és a valódi megoldáshoz vezető segítségnyújtás a jog eszközeivel csaknem lehetetlen, annak ellenére, hogy a jogi kérdések mögött meghúzódó konfliktusok a perben megjelennek. A bírósághoz forduló emberek mindezzel nincsenek tisztában, ezért túlnyomórészt naiv és irreális elvárásokat támasztanak problémáik bírósági határozattal történő lezárása iránt, így a jogi problémákkal elfedett konfliktusaik akár tovább is mélyülhetnek. Egy-egy konfliktus pszichés elemekkel való leterheltsége a bírósági döntéstől ugyanis nem szűnik meg, és bár a bírósági döntés véget vethet a jogi vitának, teljes gyógyírt mégsem jelent a konfliktusra. Ezért is kezdenek egyre nagyobb teret hódítani az alternatív vitamegoldási módszerek, pl. a közvetítés.”

A jognak tehát megvannak a maga korlátai. Hát még a jogásznak, beleértve a minisztert is! Az emberi természet azonban abban különbözik a fizikai vagy állati természettől, hogy korlátaink – ha felismerjük őket – nem szegényebbé, hanem gazdagabbá, mert alázatosabbá tesznek minket. Nem vagyunk tökéletesek, és nem alkothatunk majd tökéleteset. Mindez azonban nem ment fel minket az alól, hanem egyenesen kötelez rá, hogy törekedjünk a tökéletességre.

(Igazságügyi Minisztérium)