Trócsányi László igazságügyi miniszter beszéde, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett koncerttel egybekötött megemlékezésen 2016. október 26-án hangzott el Brüsszelben. A beszéd magyar nyelvű leirata.
Hölgyeim és Uraim,
1789. július 14-én éjjel Versailles-ban François Alexandre Frédéric de la Rochefoucauld, Liancourt hercege felébresztette XVI. Lajos királyt, hogy tájékoztassa a Bastille ostromáról.
A király megkérdezte:
– „Lázadás tört ki?”
– „Nem, uram, ez nem lázadás, ez forradalom” – válaszolta Liancourt hercege.
A magyar nyelvben a „forradalom” kifejezés a XVIII.-XIX. századi magyar nyelvújítási mozgalom terméke. Ezt megelőzően a latin „revolúció” kifejezést használta a magyar nép, hasonlóan a nyugat-európai népek nyelvhasználatához. A középkorban ez a kifejezés asztrológiai szakkifejezésnek számított, mely az égitestek Nap körüli mozgását jelölte meg. Később, főként az 1688-as angol forradalomtól kezdve a „forradalom” kifejezés a szabadságért, a fejlődésért, az emberi jogokért és a nemzeti függetlenségért folytatott harcok szinonimájaként jelenik meg.
A szavaknak és jelentésüknek is megvan a maguk története, és történetük összefügg a korral, melyben élünk. Sőt mi több, sokszor maguk a szavak hozzák létre a történelmet, hogy azután annak jelképeivé váljanak. „A történelem nem más, mint a szavaink története” – mondta John Lukacs magyar származású amerikai történész. Bizonyos különleges történelmi körülmények esetén egy szó speciális jelentéssel felruházása bátor cselekedet lehet, egyben egy erkölcsi állásfoglalás kinyilvánítása is.
Európában a „forradalom” kifejezés általában véve pozitív tartalommal bír. A forradalom a harcnak a szinonimája, amelyet egy igazságosabb rendért, az egyetemes emberi és társadalmi fejlődésért, a szegények és hátrányos helyzetűek jogaiért és méltóságáért vagy a nemzeti függetlenségért folytatunk. 1956. október 23-án egy ilyen folyamat bontakozott és teljesedett ki november 4-éig, amikor is azt a Vörös Hadsereg tankjai vérbe fojtották. Egyértelművé vált, hogy nemcsak a társadalom egésze, de a munkásosztály is elutasítja a kommunisták által rájuk kényszerített rendszert. Az 1956-ot követő megtorlás áldozatainak többsége a munkásosztály tagja volt, annak ellenére, hogy a rendszer mindig a munkásosztály ügyének védelmezőjeként kívánt megjelenni.
Az 1956-os forradalom egész Európa számára azt bizonyította, hogy a magyar nemzet a szabad Európához kíván tartozni és nem a vasfüggöny mögé zárt szövetséghez, melynek kohézióját az erőszak és félelem biztosította. 1956 Magyarországon az ifjúság és a munkásosztály lázadását, valamint az európai értékek választását, a szabadság és demokrácia követelését fejezte ki a totalitárius elnyomással szemben. 1956 annak egyértelmű bizonyítéka, hogy a magyar nemzet európai nemzet.
Hölgyeim és Uraim,
1989-ben sikerült visszanyernünk szabadságunkat. Ebben az évben Magyarország egy hosszú út végéhez és egy még hosszabb út kiindulópontjához érkezett. Ettől az évtől kezdve hazánk újra a szabad világhoz tartozik.
Leomlottak azok az akadályok, amelyek addig meggátolták Európa egységének helyreállítását; az egységét, melyet olyan neves személyiségek álmodtak meg és követeltek, mint Churchill, Adenauer, de Gaulle, De Gasperi, Otto von Habsburg, II. János Pál pápa vagy a belga Paul-Henri Spaak.
„A szabadság nem körülmény, hanem feladat” – mondta Varga Béla, az első szabad választásokat követően megalakult Országgyűlés korelnöke. Ebben az időszakban az új kormány első, nemzetközi feladatainak egyike az euro-atlanti intézményekhez, többek között a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás volt. Ahhoz az Európai Unióhoz, mely azóta maga is sokat változott, ami szintén számos kérdést vet fel. Milyen Európát szeretnénk? Hol vannak az integráció határai? Milyen szerepet kell az EU-nak vállalnia a globális színtéren? Hogyan tudjuk megállítani, vagy legalábbis ellensúlyozni Európa politikai, gazdasági és demográfiai súlyának csökkenését a világban?
Az európai integrációt mindig is viták jellemezték és fogják meghatározni. Fejlődése nem lehetséges viták nélkül, a viták előfeltétele pedig a megfelelő intellektuális pezsgés. Minden egyedi gondolat veszélyes lehet – Kelet-Európában ezt a leckét megtanultuk. Találkozások, viták, barátságok… Számomra Európa ezt jelenti. Ebben sokszor, szinte minden nap volt részem, amikor hazám nagyköveteként szolgálhattam az Önök országában, városában. Büszkeséggel tölt el, hogy megalapíthattam a Belgiumi Magyar Professzorok Egyesületét (Association des Professeurs Hongrois de Belgique).
Olyan személyeket gyűjtöttek össze, akiknek korábban el kellett hagyni a hazájukat. Értékes embereket, akik pályájuk során képesek voltak a felszínre hozni, és kamatoztatni tehetségüket, kreativitásukat, köszönhetően a belgák példamutató vendégszeretetének. Eszembe jutnak gyakran késő éjszakába nyúló szenvedélyes vitáink Európa jövőjéről. Egész életemben hálás leszek nekik megtisztelő barátságukért, hogy megosztották velem gondolataikat. Amit Európáról tanítottak nekem, intellektuálisan is sokat gazdagított engem. Cserébe a későbbiekben igyekeztem sokakkal megosztani ezt a tudást. Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy megemlékezzek Lámfalussy Sándorról, a tavaly elhunyt kiváló közgazdász professzorról, az euró atyjáról. Minden bizonnyal ő volt a Belgiumba menekültek közül a legkiválóbb, aki sok mással egyetemben az 56-os kivándorlási hullám előtt, a második világháborút követően kényszerült elhagyni az országot. Ő egyszerre tudta képviselni új hazáját, Belgiumot, Európát, és szülőföldjét, Magyarországot.
Igyekeztem nem csupán az 56-os menekültekkel és professzorokkal találkozni. A belgiumi magyar közösség nagyon összetett. Egyesek még jóval 1956 előtt érkeztek. A belgák nagylelkűsége azelőtt sem volt ismeretlen fogalom. Amikor az első világháborút követően Európa romokban hevert, a gyász, majd a gazdasági világválság okozta nehézségek ellenére kitárták a szívüket, megnyitották otthonaikat, és az 1924 és 1929 közötti időszakban közel 30 ezer rászoruló magyar gyereket láttak vendégül 6-12 hónapra. Közülük néhány kapcsolat a későbbiekben is megmaradt. Voltak magyar munkások, akik megjárták Belgium legmélyebb bányáit a II. világháborút követően.
Az 1956-os forradalom után hatvan évvel a világ teljesen megváltozott. Hatvan évvel ezelőtt még kétpólusú volt. Ma egyes gondolkodók, mint például a bolgár származású francia Tzvetan Todorov úgy vélekedik, hogy napjainkban egy új, világméretű káosszal állunk szemben. Néhány évtizeddel ezelőtt népeknek - és ezzel az egyéneknek - sokkal kevesebb lehetőségük adódott az utazásra. Vannak, akik mégis nosztalgiával gondolnak vissza erre a korszakra. Erről eszembe jut a választott nép bibliai története, amikor egy adott pillanatban vissza akartak menni Egyiptomba, hogy ismét élvezhessék a fogság nyújtotta biztonságos körülményeket. A szabadságnak azonban nincs alternatívája. Még akkor sem, ha a szabadság együtt jár a felelősséggel. Ezt emeli ki a 2011-ben elfogadott új magyar alkotmány, az Alaptörvény is, melynek „Szabadság és felelősség” fejezete az emberi jogokat új megvilágításba helyezi.
Senki nem tudta a szabadság és felelősség dialektikáját jobban megragadni, mint nagy költőnk, József Attila, aki a két világháború közötti Magyarországon két totalitárius hatalom árnyékában élve így fogalmazott: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet!”
Ma Európában a viták hangvétele időnként túl éles. Vitákra kétségkívül szükség van. Feltéve, ha nem a másik legyőzése a cél, még csak nem is a meggyőzése, hanem annak a keresése, ami összeköt, és nem azé, ami szétválaszt bennünket.
A cél tehát az egység előmozdítása. A digitális telekommunikáció forradalmát éljük, a kommunikáció robbanásszerű fejlődését. Ma már nem elegendő egyszerű üzeneteket váltani a facebookon, vagy a twitteren. Európa bonyolult képlet egy bonyolult, teljességgel globalizálódott világban. Teljes képtelenség lenne tagadni, hogy az Unión belül léteznek problémák, nézetkülönbségek. A globalizációra adható válasz az identitás újjászületése, új identitások keresése. Nem törvényszerű-e azt feltételeznünk, hogy a BREXIT okai főként erre az identitáskeresésre vezethetők vissza, és csupán másodsorban a gazdasági problémákra? Ma ismét újra meg kell határoznunk a regionális érdekeket és értékeket. Az európai palettán különböző államcsoportokat találunk: latin térség, német nyelvű országok, északi országok, déli országok, vagy a Visegrádi Négyek… Az egyes államok befolyása méretüktől függően is eltérő lehet: léteznek nagy, közepes és kis államok. A politikusok pedig gyakran emlegetik az Európai Unió régi és az új tagállamait. Amikor látjuk az egyes államok irányultságát, vigyáznunk kell arra, hogy ez ne összeütközéshez vezessen, hanem párbeszédre indítson. Érdekekeink és értékeink a különbözőek. Ez így jó, és így természetes. Mindazonáltal Európa egysége olyan eszme és terv, mely legfőbb érdekünk, és egyben legfőbb értékünk. Ha nem ez történik, félő, hogy Európa ismét visszatér a két világháború közötti kísérteteihez. Ez pedig az európai álmot könnyen rémálommá változtathatná.
Vitáink ellenére van valami, aminek minden nézetkülönbségen felül kell emelkednie.
A szabadság, az igazság a béke és a jólét értékeinek kiegyensúlyozása és előmozdítása terén Európa rendelkezik a leggazdagabb és legváltozatosabb tapasztalattal. A világ népeinek szüksége van erre a tapasztalatra nemcsak Európában, hanem Európán kívül is. Nincs jogunk elásni és földbe rejteni ezt a kincset (egy másik bibliai hasonlattal élve). Nincs hozzá jogunk, és egész egyszerűen azért, mert több generáció küzdött, hogy megszerezze azt, gyakran saját életük árán is. Az 1956-os forradalmárok nem csupán saját hazájukért küzdöttek, hanem Európáért is.
A forradalom szellemi vezetői talán tudatában voltak ennek, ugyanakkor a barikádokon küzdő lelkes fiatalok erről talán mit sem tudtak, de tették a dolgukat. És a legkiemelkedőbb nyugati gondolkodók azonban tökéletesen értették. Engedjék meg, hogy itt idézzem egy híres európai író, az Afrikában született Albert Camus feledhetetlen szavait. Albert Camus így vélekedett a magyar forradalomról: „Nehéz nekünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában”.
Elődeink érdeme nem teremt hivatkozási alapot előjogokra. Érdemeikből két egészen más dolog fakad. Egyrészt felelősség, hogy az örökséget tovább vigyük, és erkölcsileg felnőjünk hozzá. Másrészt a remény. Mert a remény, és nem a nyomor inspirálta a forradalmárokat – írta a magyar ’56 kapcsán Raymond Aron.
Hatvan évvel ezelőtt egész Európa a hidegháború, keleti fele még ezen felül idegen katonai megszállás szorításában vergődött. Elődeink mégis remélték, hogy minden jobbra fordulhat. Mennyivel inkább hinnünk és remélnünk kell nekünk, akik szabadságban élünk, hogy Európa, s benne Magyarország és Belgium megbirkózik korunk kihívásaival. Otthon érzem magam Brüsszelben, Belgiumban, Európában. Éppen ezért, megismerve és talán megértve az itt élő embereket, én a magam részéről hiszem és remélem ezt. Az 1956-os forradalom kapcsán olyan emberekre emlékezünk, akik nem törődtek bele abba, hogy milyenné formálja őket a kor, amelyben élnek. Ők akarták és tudták is megváltoztatni a kort. A szabad és egységes Európa feladata ez: megőrizni kivívott szabadságát és továbbadni, képviselni azt a világban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
(Igazságügyi Minisztérium)
