A 21. század egyik legnagyobb kérdése az identitás, amely napjainkban egyfajta válasz, védekező reakció a globalitás problémáira – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az alkotmányozás dilemmáiról szóló kötete angol nyelvű kiadásának bemutatóján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A beszéd leirata.

Nagyon szépen köszönöm tisztelt Rektor Úr! Kedves Barátaim!

Az első szó, az a köszönet. Köszönet a kiadónak, Schenk János úrnak, a Schenk Verlag kiadónak. Köszönet Paczolay Péternek, aki az angol nyelvű kiadást bemutatta. Köszönet Martonyi Jánosnak, aki lehetővé tette, hogy ezt a könyvet megírjam, mert négy év párizsi tartózkodásom alatt született meg ez a gondolat, hogy a felmerülő kérdéseket egy könyvben összegezzem és így született meg 2014 tavaszán ez a könyv. A Paczolay Péter által felvetett kérdések a ma is aktuálisak. Minden alkotmányt és annak a megszületését meghatározza egy-egy személy és meghatározza a kor. Hogyha a német alaptörvényre gondolunk, amely 1949-ben született, akkor előttünk van Konrad Adenauernak a személye, keresztény-katolikus vallása, és a kor: a második világháború után Németország romokban hever. Ennek fényében születik meg a német alaptörvény. Ha megnézzük a bevezető gondolatait, első paragrafusait, akkor a kor is előttünk van, meg a kornak a szereplői is. De ha tovább ugrunk és elmegyünk 1958-ba, Franciaországba, ugyanúgy előttünk van egy kor: Franciaországnak a zilált állapota, ahogy elveszítette a gyarmatait, ahol különböző felkelések vannak. Algériában forrongás van, óriási sztrájkok és nagyon sok válság, kormányválságok egymást követően, és megjelenik, de Gaulle személyisége is. Maga az alkotmány tehát reflektál a korra, és van egy személy mögötte, akihez lehet ezt fűzni. Ez így van minden országban és vélhetően ez így van Magyarországon is.

Magyarországon, amikor 2011-ben az alkotmány elfogadására kerül sor, akkor előttünk van 25 év próbálkozása arra nézve, hogy egy új alkotmányt fogadjunk el, az összes kudarcával. Gondoljunk az 1994-98 közötti alkotmányozásra, és több alkalommal is felmerül ez a kérdés. Az ideiglenes alkotmány, az 1949. évi XX. törvény, ami egyébként hozzá kell tenni, lehetővé tette a demokratikus változást és sokáig – hozzá kell tennem – alapja is lehetett a rendszerváltozás utáni időszaknak. Azonban mégis mindenki tudta, hogy az nem örökéletű dokumentum és fog jönni egy új alkotmány. Benne van a kor is, azok a viták, amiben megjelenik és a viták már globálisak: benne van Európa, és benne van a tagállammal való viszonya. Tehát itt, egészen más kérdések merülnek fel, mint a második világháború, 49-es alkotmány, 1958-as alkotmány esetében. Ez a 2011-es napjaink kérdéseire igyekszik válaszolni. Benne vannak természetesen azok a személyek is, említhetem a magyar miniszterelnököt is, akik abban a korszakban, abban az időszakban megtestesítenek egy politikai hatalmat. Tehát minden alkotmánynak megvan a maga kvázi identitása, hogy milyen körülmények között születik meg. Milyen főbb kérdésekkel találkozunk, amikor a magyar alkotmánynak a kérdéseit nézzük? Paczolay Péter is már említette ezeket a főbb kérdéseket, amelyek bennem is fölmerültek, amikor írtam.

Az első az, hogy egyáltalán a 21. században a nemzeti alkotmányok egy olyan korlátot jelentenek-e a globális világban, amelyik kellemetlen, idézőjelbe téve, vagy pedig a nemzeti alkotmányoknak van egy nagyon fontos szerepe a jövőben is. Úgy is mondhatjuk, hogy az uniós jog korlátja a nemzeti alkotmány vagy a nemzeti alkotmányok feláldozásra kerülnek más dokumentumok oltárán. Nekem van egy francia barátom, a francia alkotmányjogászok egyesületének a volt elnöke, a Bertrand Mathieu, az ő nézetei nagyon közel állnak az én nézetemhez. Van egy könyvnek egy címe, ami azt mondja, hogy hivatalosan semmi sem mozdul, és mégis minden változik. Való igaz, előveszünk egy alkotmányjog tankönyvet, ugyanazokat a fogalmakat tanítjuk a diákoknak, de nagyon sok bizonytalanság van bennünk és nagyon sok kérdőjelet tudunk fölvetni, hogy a kérdés valóban úgy szól-e. Beszélünk a szuverenitásról, beszélünk demokráciáról, hatalommegosztásról, csak hogy az alapvető fogalmakat mondjam. Ezek a fogalmak azonban egészen mást jelentenek valószínűleg ma a 21. században, mint amikor a 19. században beszéltünk ezekről a kérdésekről. Elsősorban a szuverenitás. A szuverenitást mind belső erők kikezdik, mind külső erők. A belső erőkre, hogyha gondolunk csak Európában, akkor vannak olyan törekvések, amelyek vagy regionalizációt vagy föderalizációt akarnak vagy el akarnak szakadni. Tehát belső erők ezt a szuverenitást napjainkban is kikezdik, gondoljunk Skóciának a bejelentésére, hogy szeretne elválni, de ide sorolhatjuk a katalánokat. Tehát van egy belső mozgatóerő, amelyik a szuverenitást kikezdi. De sorolhatjuk nyilvánvalóan azokat a tényezőket is, amikor szupranacionális szervezetekről van szó, amelyek szintén a szuverenitást alapvetően tudják befolyásolni. Sőt, továbbmegyek, a szuverenitásra hatással van, az un. oligarchikus hatalom, erről Paczolay Péter is beszélt, szeretem ezt a szót használni, hogy oligarchikus hatalom, vagyis az un. szakértői hatalom. Ez egy olyan kialakuló Európa nézete, hogy meghatározott emberek, szakértők meg tudják mondani, hogy valami helyes vagy nem helyes. Ebből a dologból egy fajta soft lawként kötelező erővé válik. Ennek a soft lawnak a Velencei Bizottság az egyike, amelyik az oligarchikus hatalom a része, de ide tartoznak az NGO-k is, tehát egy új helyzetben vagyunk. Nem rendelkeznek ilyen erőkkel, mint 30 vagy 40 évvel ezelőtt. Tehát ez is egy olyan jelenség, amire azt mondom, hogy a szuverenitásra mindenképpen kihatással van. A szuverenitásunkat érinti az olyan kérdés is, mint a gazdasági eladósodottság, amikor valaki hitelt vesz föl és a hitelező azt mondja, hogy ilyen és ilyen feltételek vannak, ezeket és ezeket a döntéseket kell meghoznod. Az is kihatásra van a szuverenitásra. Tehát én igyekeztem a könyvemben ezeket a fogalmakat megvizsgálni és megnézni, hogy ezek a fogalmak a 21. században, ma, napjainkban mit jelentenek gyakorlatilag. Milyen kihívások érik a demokráciát? Alapvető kérdés a demokrácia fogalma egyáltalán. Mit értünk alatta? Dominique Rousseau barátomnak a La Libérationban írt cikkében azt írja, hogy kezdünk félni a néptől. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a népet kérdezzük meg egy adott kérdésről, az már veszélyes. Mert a nép téved, a nép nem jó és megjelennek azok az interpretációk, amelyek egyáltalán a néphez való fordulást megkérdőjelezik, hogy ez helyes-e, szükséges-e. A választásokat még nem, bár azt is Patyi Andrással mondtuk, el lehet tolni, mint Ausztriában, hogy pár hónapja a borítékokat éppenséggel nem lehet lezárni. Szeretném megkérdezni, a Velencei Bizottság mit szól ehhez, hogy a választásokat eltolják technikai okokból. A néppel való viszonyunk zavarossá vált. Szükséges-e a népet megkérdezni adott kérdésben vagy nem? És úgy gondolom, hogy ebben nagyon erős vita van ma Európában, és nagyon sokan megkérdőjelezik annak a jogosságát, hogy valaki a néphez forduljon. Ezt is fontosnak tartottam.

Nem akarok a könyvben végig menni az összes fejezeten, leginkább felvillantok problémákat. A hatalommegosztás, a törvényhozó-végrehajtó hatalom viszonya, igazából egyetlen egy dolog van, a bírói hatalom felértékelődése. Ez viszont egy világjelenség. Gondoljunk arra, hogy hány országban államfők, politikusok ellen perek folynak. Miniszterek ülnek vádlottak padján, vagy rosszabb esetben börtönben. Ez a 19-21. század elején teljesen elképzelhetetlen volt, a 21. században viszont általános jelenséggé vált, hogy a bírói hatalom ráteszi a kezét, mert úgy gondolja, hogy valakinek ellenőriznie kell a politikai hatalmat, ami korábban azonban így nem jelentkezett. Azt gondolom, hogy a dilemmák ott vannak, hogy vannak régi fogalmaink, amiket tanítunk az egyetemen, mindazonáltal, hogyha a napi valóságot nézzük, vagy a környezetünket, abban az esetben azt látjuk, hogy ezek a fogalmak egészen mást jelentenek ma, mint amit tegnap jelentettek.

Hogyan került ide, ami számomra fontos volt, és azt gondoltam, hogy ma a 21. században a legfontosabb kérdés, az identitás. Ezzel az identitással nemcsak jogászok foglalkoznak, egy olyan világban élünk a 21. században, amikor valaki keresi a gyökereit, ugyanígy egy ország is keresi a gyökerét, az identitását. S akkor egy nagyon nehéz kérdésekhez jutunk el, hogy mit jelent egyáltalán az identitás, vagy az identitásfogalom. Egyfajta válasz pont a globalizációra. Arra válasz, amikor azt mondjuk, hogy a szuverenitásunkat elveszítjük vagy olyan támadások vagy éppenséggel befolyások érik vagy valami védekező reflex alakul ki. Nem véletlen az, hogy valamely ország alkotmánybírósága fontosnak tartja azokat az oszlopokat leszögezni, ahol azt mondja, hogy ez a sajátom, ebben igazából én nem engedek befolyást, nem adtam át hatáskört, nem kívánom átadni a hatáskört. Ha megnézzük, akkor szinte már valamennyi európai ország alkotmánybírósága ezeket az oszlopokat leverte vagy leveri. De ez egy folyamat tulajdonképpen. Van egy konfliktushelyzet, hogy az Európai Unió, amelyik mondja, hogy tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, van egy-két bírói döntés is, amit ismerünk természetesen, azonban egy főtanácsnoki véleményen túl, a Maduro-véleményeken túl nem igazából testesedett meg, hogy mit jelent ez a nemzeti identitás. Nem akarok aktuálpolitikát elővenni a könyv ismertetésénél, de számomra az is kérdés például, hogy amikor azt mondjuk, hogy miből áll egy állam: van egy területe, van a lakossága. A lakosság az identitás része vagy nem? Hogy viszonyulunk ezekhez a kérdésekhez? Azt gondolom, hogy számos olyan új probléma merült föl, amelyikre választ kell tudni adni. A könyvemben felvillantani akartam a problémákat, nem tudok megoldásokat, jelezni akartam, hogy a magyar alkotmányozás egy nagyon sajátos helyzet. Ez az első alkotmány, amely az európai uniós csatlakozást követően fogadott el egy tagállam. Tehát ilyen szempontból egy nóvum, nem véletlenül keltett óriási figyelmet egyébként egész Európában. Azt gondolom, hogy ezek a viták mára már elcsendesedtek. Tehát az alkotmányt érintő vita tulajdonképpen néhány ember között maradt fönn, de európai szintéren ebben a kérdésben már nincs vita. Ettől még a problémák fönn maradnak. S ezek a problémák más országokban is megjelenhetnek, kérdés, hogy milyen választ tud adni rá a tudomány, a politika hogy fog ehhez viszonyulni. Tehát ezek a nagy dilemmák és azt gondolom, hogy ezekkel foglalkozni kell a jövőben is, hisz megoldást, azt nem lehet varázsszóra találni. Bízom abban, hogy viszont ezzel a könyvvel hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy ezek a kérdések továbbra is napvilágon maradjanak és kulturált, civilizált módon lehessen róluk vitatkozni sine ira et studio.

Köszönöm szépen.

(Igazságügyi Minisztérium)