Steiner Attila, európai uniós ügyekért felelős államtitkár az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország képviseletében Helmut Teichmann, belügyi államtitkárral 2020. október 7-én videokonferencia keretében vitatta meg az új Menekültügyi és Migrációs Paktum részleteit, a német elnökség terveit és magyar álláspont elemeit.

Az Európai Bizottság vonatkozó javaslatának elemzése mindkét fél részéről folyamatban van, azonban az előzetes magyar értékelés alapján a csomag javult, ám lényeges áttörést nem hozott. „Továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy olyan személyek is az Európai Unió területére léphessenek, akiknek arra nincs jogosultságuk. Magyarország a visszaküldések hatékonyságának fokozását támogatja” – hangsúlyozta az európai uniós ügyekért felelős államtitkár.

A tárgyalás során a felek egyetértettek abban, hogy fontos az EU külső dimenziójának további erősítése, amelynek egyik kiemelt eszköze a kikötői platformok létrehozása. „Habár 2018 júniusában megállapodtak az állam- és kormányfők ezek létrehozásáról, a megvalósításra a mai napig nem került sor, illetve a bizottsági javaslatban sem szerepelnek.” – hívta fel a problémára a figyelmet Steiner Attila.   A német belügyi államtitkár elmondta, hogy nem látja akadályát annak, hogy ismét napirendre kerüljön a kérdés.

Steiner Attila a megbeszélés végén hangsúlyozta, „fontos, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország képviseletével folyamatos legyen a dialógus az uniós kulcskérdésekre nagy figyelmet fordítva, így a jövőben is folyamatosan egyeztetünk.”

(IM)