A nemzetközi magánjogról szóló törvényjavaslat expozéját Kecsmár Krisztián tartotta meg az Országgyűlésben 2017. március 7-én. A beszéd, valamint a vitában elhangzottakra adott válasz leirata.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!
Néhány hónappal ezelőtt Trócsányi László miniszter úr az új polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat expozéjában azzal kezdte beszédét, hogy az eljárásjog az anyagi jog szolgálóleánya és egyben mostohagyermeke is, hiszen a parlament és a közvélemény figyelme hagyományosan általában az anyagi jogi intézmények felé irányul, pedig az anyagi jog normáit a színfalak mögött rejtőző eljárásjogi rendelkezések teszik élővé, elevenítik meg.
A magánjogi jogviszonyok szabályozásának azonban a polgári anyagi és eljárásjog mellett van egy harmadik pillére is jogrendszerünkben, amely lényegében azt határozza meg, hogy a másik két pillér alkalmazható-e egyáltalán valamelyik jogviszonyra. Csak akkor alkalmazható ugyanis a magyar anyagi jog, ha nemzetközi magánjogi kollíziós szabályok a magyar jogra utalnak, és csak akkor kerülhet sor a magyar eljárási szabályok alkalmazására, amennyiben a joghatóságra vonatkozó rendelkezések alapján a magyar bíróságok, hatóságok rendelkeznek joghatósággal az ügyben való eljárásra.
A tágabb értelemben vett, vagyis a nemzetközi polgári eljárásjogot is magába foglaló nemzetközi magánjogi szabályozásról van szó, amelynek megújítását, korszerűsítését célozza a bemutatott törvényjavaslat. A külföldi elemet hordozó, magánjogi jogviszonyokkal kapcsolatos kollíziós és eljárásjogi kérdések első átfogó szabályozását hazánkban a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet valósította meg. E jogszabály egy kiforrott, az absztrakció magas színvonalán álló szabályozást képviselt, amely nemzetközi összehasonlításban is messzemenően megfelelt a kor elvárásainak, különösen figyelembe véve az adott korszak politikai, gazdasági, társadalmi és jogi környezetét.
A nemzetközi magánjogi kódex szakmai előkészítésében olyan kiváló jogtudósok vettek részt, mint például Mádl Ferenc. Annak ellenére született 1979-ben egy időtálló jogszabály, hogy a nemzetközi magánjog szabályozásának kodifikációja nagy kihívást jelent. Jól érzékelteti ezt Mádl Ferenc 1978-ban megjelent „Összehasonlító nemzetközi magánjog – A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga” című művének előszavában használt metafora. Mádl annak kapcsán, hogy Edmund Hillary a Mount Everest meghódításának okaként egyszerűen azt jelölte meg, „mert az ott volt”, a nemzetközi magánjog elmélete előtt álló nehézségeket így szemléltette: a nemzetközi magánjogban nincsenek ilyen vagy olyan hegyek, amelyekre az ember csak úgy egyszerűen felmegy, és aztán ott megtalálva a bölcsek kövét, új igazságokat hirdethet. Ami van, az a gyakorlat által alakított, többé vagy kevésbé tagolt, majdnem hogy végtelen kiterjedésű domborzat. E szinte végtelen domborzatot kell tehát bejárnia, feltérképeznie, és bizony át kell alakítania annak, aki a nemzetközi magánjog kodifikációjába fog.
Azt, hogy ez elődeinknek milyen magas szinten sikerült, mi sem bizonyítja jobban, hogy az 1979-ben elfogadott nemzetközi magánjogi kódex első jelentős módosítása több mint 20 évvel a hatálybalépése után, 2000-ben történt, amely már a joghatósági, illetve a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályoknak az uniós jogfejlődéshez való igazításának igényével született. Ugyanakkor a kódex hatálybalépése óta eltelt több mint három és fél évtizedben erőteljes változások mentek végbe politikai, gazdasági és társadalmi téren egyaránt. Ezzel egyidejűleg drasztikusan megnőtt a határon átnyúló személyi és vagyoni forgalom, és ebből kifolyólag jelentősen emelkedett a nemzetközi vonatkozású jogviszonyok száma, ráadásul e jogviszonyok is sok esetben jóval összetettebbek, komplikáltabbak, mint korábban.
A kódex hatálybalépése óta nagymértékben átalakult Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszere is. Elsősorban az Európai Unióhoz való csatlakozásunk gyakorolt markáns befolyást a hazai nemzetközi magánjogi szabályozásra, jelentősen átrajzolva a nemzetközi magánjog – ha megengedik – domborzati viszonyait. Az amszterdami szerződés megteremtette a tagállamok közötti együttműködés jogalapját a polgári és kereskedelmi ügyek területén, aminek következtében megnyílt az út a tagállamok nemzetközi magánjogi szabályozásának egységes uniós szabályokkal való felváltására. E lehetőséggel az uniós jogalkotó széles körben élt. Jelenleg 15 olyan, a polgári igazságügyi együttműködés területén elfogadott uniós rendelet van hatályban, amely a nemzetközi magánjogi kódex által lefedett területeket érinti. Ennek eredményeként jelentősen szűkült a nemzeti jogalkotó mozgástere és az autonóm belső jogi szabályok hatóköre.
Az uniós jogalkotáshoz való alkalmazkodás, az uniós joggal való összhang megvalósítása érdekében egyre gyakrabban vált szükségessé a kódex módosítása. Az eseti módosítások azonban nem mindig nyugodtak egységes elvi alapokon, és így nem vezettek egy következetes és szakmailag maradéktalanul helytálló normaanyag kialakulásához. A helyzetet nehezíti az is, hogy az uniós nemzetközi magánjog sem alkot teljes és koherens rendszert, az uniós rendeletek rendszerint megállapítanak kivételeket saját hatályuk alól, illetve a magánjogi jogviszonyok egyes csoportjaira nem is létezik uniós norma. Erre tekintettel is fontos viszont, hogy a magyar jogalkotó éljen a még fennmaradt jogalkotási hatáskörével, ugyanis egy, a mai jogi-szociológiai környezethez adaptált, progresszív nemzetközi magánjogi törvény az uniós jog viszonylatában is szilárd viszonyítási pontként szolgálhat.
A hatályos kódex megalkotása óta hazánk számos multilaterális nemzetközi egyezményhez is csatlakozott, amelyek szintén átrajzolták a belső jog képét. Ezen egyezmények némelyike a belső jogtól eltérő, újfajta szemléletet tükröz, ami szintén indokolja a belső jogi szabályok újragondolását. Emellett a tágabb nemzetközi szabályozási környezetbe való szerves illeszkedés is megköveteli az általánosan elfogadott, megújult jogi értékrendhez való igazodást. A nemzetközi, illetve az uniós jog által ilyen módon átszőtt hazai szabályozás olyan komplex jogi problémákat generál, amelyek gyakran a mindennapi jogalkalmazás számára komoly kihívást jelentenek.
A törvényjavaslat így a jogalkalmazás körüli bizonytalanságok feloldására, valamint az egyes kérdésekben esetlegesen divergáló, szerteágazó joggyakorlat korrigálására is hivatott. Fentieken túlmenően a hatályos kódex felülvizsgálatának igényét veti fel az új Ptk. és a nemrégiben elfogadott új Pp. is; az új nemzetközi magánjogi törvény megalkotása során biztosítani kell az ezekkel való harmóniát dogmatikai, terminológiai és rendszertani szempontból egyaránt.
A felsorolt körülmények meghatározó befolyást gyakorolnak a nemzetközi magánjogi szabályozásra, összességében elkerülhetetlenné téve a hatályos szabályozás átfogó megreformálását. E felismerés jegyében a magyar kormány 2015 májusában elrendelte az új nemzetközi magánjogi szabályozás kodifikációját és ennek érdekében a nemzetközi magánjogi kodifikációs bizottság felállítását. E bizottságnak a nemzetközi magánjog jeles elméleti és gyakorlati szakértői lettek tagjai, munkáját pedig egy további elismert szakértőkből álló munkacsoport is segítette. A munkacsoporttal kiegészült kodifikációs bizottság – az Igazságügyi Minisztérium rendkívül hozzáértő munkatársaival kiválóan együttműködve – dolgozta ki az új szabályozásnak a kormány által 2016 novemberében elfogadott koncepcióját és arra építve a most bemutatott törvényjavaslatot.
A kodifikációs munka alapvetően két alapra épült. Egyrészt a folyamatban részt vevő kiváló jogtudósok és gyakorlati szakemberek alapos tanulmányokban áttekintették a hatályos szabályozás elvi alapjait, az uniós és nemzetközi jog magyar jogra gyakorolt hatását, illetve felvázolták egy új nemzetközi magánjogi szabályozás lehetséges irányait. A kodifikációs munkálatok másik alapját pedig a hatályos szabályozás alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok összegyűjtése és értékelése jelentette. Ezek eredményeként feltérképezésre került – Mádl Ferenc szavaival élve – napjaink nemzetközi magánjogi domborzata, és az, hogy miként kell e tájat úgy ábrázolni és alakítani a törvényben, hogy az ne csak bejárható, hanem teljes egészében átlátható is legyen a jogalkalmazók számára. Más szavakkal kifejezve: meg kellett határozni, hogy melyik területeken és milyen irányvonalak mentén szükséges modernizálni a hazai nemzetközi magánjogi szabályozást.
Tisztelt Országgyűlés!
Engedjék meg, hogy e bevezető gondolatokat követően röviden ismertessem a kodifikációs munka eredményét tükröző törvényjavaslatot.
A hatályos kódex már megalkotásakor figyelemre méltó sajátossága volt, hogy a külföldi elemet tartalmazó jogviszonyok kapcsán felmerülő valamennyi kérdéskört rendezte, így nem csak a szoros értelemben vett nemzetközi magánjogi, vagyis alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat állapított meg, hanem nemzetközi polgári eljárásjogi rendelkezéseket is, így joghatósági, eljárási normákat, és maga határozta meg a külföldi határozatok elismerésének és végrehajtásának feltételeit is.
Az érintett kérdéskörök szoros kapcsolódása következtében e megközelítés megőrzése továbbra is indokolt, így a törvényjavaslat is ennek megfelelően állapítja meg hatályát, amely tehát kiterjed annak meghatározására, hogy egy releváns külföldi elemet tartalmazó ügyben melyik állam jogát kell alkalmazni; mikor járhat el magyar bíróság, hatóság; ha eljár, milyen eljárási szabályokat kell követnie; végül pedig kiterjed arra is, hogy külföldi határozatokat milyen feltételekkel lehet Magyarországon elismerni és végrehajtani. Meglátásunk szerint a jogalkalmazók feladatát is megkönnyíti, ha nemzetközi vonatkozású ügyekben továbbra is egyetlen jogszabályban találják meg a követendő szabályokat.
A törvényjavaslat magánjogi jogviszonyokra alkalmazandó, függetlenül attól, hogy bíróság vagy más hatóság eljárásának tárgya az adott jogviszony. Ennek megfelelően a törvényjavaslat szabályait kell alkalmaznia nemcsak a polgári jogvitában eljáró bíróságnak, de például a közjegyzőnek hagyatéki ügyben, a gyámhatóságnak gondnoksági ügyben vagy az anyakönyvi szervnek a születés anyakönyvezése során az apaság megállapítására.
Ugyanakkor korábban utaltam már arra, hogy a hatályos szabályozás felülvizsgálatának egyik legfontosabb indoka az uniós és a nemzetközi jogi környezet dinamikus változása, aminek következtében a nemzeti jog szabályozási és alkalmazási területe beszűkült. A törvényjavaslat ezzel összefüggésben általános jelleggel kimondja, hogy annak szabályait csak olyan kérdésekre kell alkalmazni, amelyekre uniós rendelet vagy nemzetközi szerződés hatálya nem terjed ki.
A kodifikációs munkák egyik fontos eleme volt a továbbra is a magyar jogalkotás által szabályozható kérdések körülhatárolása. Ez korántsem egyszerű feladat, hiszen az egyes rendeletek nem minden esetben körvonalazzák egyértelműen saját tárgyi-személyi hatályukat. Ezen túlmenően az uniós jog a nemzetközi kollíziós magánjog szférájában és a nemzetközi polgári eljárásjog terén is eltérő irányokat jelenít meg.
A kollíziós jogi tárgyú uniós rendeletek az univerzális alkalmazás igényével kerültek tehát megalkotásra, ennélfogva ezek az adott területet felölelő körben teljesen egységes jogként érvényesülnek, mind az uniós, mind harmadik államokat érintő tényállások tekintetében, teljesen kiváltva a létező hazai szabályokat, a magyar jog kollíziós szabályaivá lényegülve át. Ebből következően a hazai kollíziós jogi jogalkotás csak az uniós jog időbeli és tárgyi hatálya által le nem fedett jogviszonyok tekintetében kaphat teret. Hasonló megközelítés jelenik meg egyes eljárásjogi rendeletekben is, amelyek a joghatóságot szintén univerzális jelleggel szabályozzák, viszont ezzel szemben más uniós eljárásjogi normák kizárólag a tényállás uniós kapcsolatát követelik meg az uniós rendeletek alkalmazásához, ami egy párhuzamos nemzeti eljárásjogi szabályozást tesz lehetővé, illetve szükségessé, így más joghatósági szabályok érvényesülhetnek az Unión belüli, illetve azon kívüli relációban. Ugyanez igaz a határozatok elismerésére és végrehajtására is, hiszen az ezekre vonatkozó uniós szabályok csak uniós tagállamok viszonylatában érvényesülnek. Tehát e kérdésekben továbbra is kétsíkú szabályozási rendszer fog létezni. A jogalkotóra hárul az a feladat, hogy a nemzeti szabályozást olyan irányba fejlessze, hogy az az uniós joggal való harmonikus és átlátható egységet alkosson, ugyanakkor a szabályozás indokolatlan duplikálódását és töredezettségét elkerülje, így a nemzetközi magánjog domborzati viszonyai mentesek legyenek a mély szakadékoktól és megmászhatatlan hegycsúcsoktól.
Az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályozás tekintetében a törvényjavaslat számos területen elmozdul a hatályos kódex által képviselt irányoktól. A nemzetközi tendenciákkal összhangban a törvényjavaslat nagyobb teret biztosít a felek autonómiájának a jogválasztás szélesebb körben történő megengedésével. Mindazon területek kivételével, ahol jogdogmatikailag nem indokolt a felek kezébe adni az alkalmazandó jog kijelölésének lehetőségét, így például a családi jogállás vagy az örökbefogadás területe, a törvényjavaslat legalább korlátozottan biztosítja a jogválasztás lehetőségét.
A törvényjavaslat külföldi, illetve uniós mintákból inspirációt merítve egy általános kitérítő klauzulát is megállapít, amely alapján az eljáró bíróság vagy más hatóság kivételesen mellőzheti a törvényjavaslat által egyébként kijelölt jog alkalmazását, feltéve, ha az adott ügy egy másik állam jogával nyilvánvalóan szorosabb kapcsolatot mutat, amikor is ez utóbbi jog alkalmazható. Ez a megoldás lehetővé teszi az ügyek egyediesített, rugalmasabb kezelését, előmozdítva az igazságosabb és méltányosabb döntést.
A magyar nemzetközi magánjogi szabályozással szemben értelemszerűen nem lehet elvárás, hogy a külföldi jogokban található valamennyi magánjogi jogintézmény tekintetében specifikus kollíziós szabályokat állapítson meg. A jogalkalmazónak azonban adott esetben szükséges lehet megállapítania azt a jogot, amely alapján az elé kerülő, magyar jogban nem ismert jogviszony elbírálható. A törvényjavaslat ezért egy általános kisegítő szabályt is megfogalmaz: e generálklauzulának a rendeltetése az, hogy a törvény specifikus, egyedileg megszabott rendelkezése hiányában elvezesse a jogalkalmazót az ahhoz az ügyben alkalmazandó joghoz.
A törvényjavaslat a hatályos kódexhez képest kibontja a magyar közrend védelmére vonatkozó rendelkezést, lényegében a közrend definícióját adva annak kimondásával, hogy a törvényjavaslat által kijelölt külföldi jogot mellőzni kell, ha alkalmazásának eredménye nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar jogrendszer alapvető értékeit és alkotmányos elveit.
Emellett a törvényjavaslat – uniós mintára – a feltétlen alkalmazást kívánó, úgynevezett imperatív szabályok, normák védelméről is rendelkezik. E normák az állam politikai, gazdasági, szociálpolitikai érdekeinek a védelmét célozzák, és feltétlen alkalmazást kívánó jellegüknél fogva nemzetközi vonatkozású magánjogi ügyekben is biztosítani kell érvényesülésüket, még akkor is, ha az adott ügyet a törvényjavaslat szerint valamely külföldi jog alapján kell elbírálni.
A közrend és az imperatív normák védelméről szóló szabályokkal a törvényjavaslat a magyar jog által védett értékek és érdekek, az alkotmányos identitás, önazonosság megóvására irányuló eszközt kíván a hazai jogalkalmazó kezébe adni.
A nagyobb jogbiztonságot szolgálja a törvényjavaslat statútumváltásra vonatkozó rendelkezése is, amely a korábbi, csak egyes részterületeken megállapított hasonló szabályokhoz képest általános jelleggel rögzíti, hogy az alkalmazandó jogot megalapozó körülmények, így ebből követezően az alkalmazandó jog megváltozása sem érinti a korábban érvényesen létrejött jogviszonyokat.
A törvényjavaslat lényeges változtatásokat kíván elérni a természetes személyek státuszára vonatkozó kollíziós szabályok területén is. A hatályos szabályozás alkalmazási tapasztalatainak felmérése során a legfontosabb gyakorlati problémának az bizonyult ugyanis, hogy a más állam állampolgárságával is rendelkező, illetve külföldön élő magyar állampolgárok családi jogállása, családi állapota vagy neve eltérő lehet Magyarországon és a másik állampolgárság, illetve a lakóhely, tartózkodási hely szerinti államban. Ennek oka esettől függően lehet különböző államok jogának alkalmazása, vagy az is, hogy valamely külföldön hozott határozat nem felel meg az elismerés magyar jog által megállapított feltételeinek, de ezek végső soron mindig visszavezethetők arra, hogy a hatályos szabályozás a másik állampolgárság, illetve a külföldi tartózkodás figyelembevételét nem engedi meg. Úgy gondolom, nem szükséges azt bemutatni, hogy az érintett személyekre nézve milyen hátrányokkal és nehézségekkel jár az, ha önhibájukon kívül, a jogrendszerek összeütközésének ártatlan sértettjeiként eltérő identitással rendelkeznek két különböző államban. Erre figyelemmel a törvényjavaslat egészét áthatja az a szándék, hogy az ilyen méltánytalan helyzetek elkerülhetők legyenek.
Ennek megnyilvánulása a természetes személyek jogviszonyaira alkalmazandó jog meghatározása kapcsán központi szerepet betöltő személyes jog fogalmának újszerű meghatározása is. Amíg ugyanis a hatályos kódex az olyan magyar állampolgárok esetében, akik más állampolgársággal is rendelkeznek, kizárólag a magyar állampolgárságot tekintette a személyes jogot megalapozó körülménynek, a törvényjavaslat már a másik állampolgárság figyelembevételét is megengedi, ha ahhoz az érintett személyt szorosabb kapcsolat fűzi. Így minden olyan esetben, amikor a személyes jog alapján kell valamely jogviszonyt megítélni, lehetővé válik, hogy Magyarországon is a másik állampolgárság szerinti állam joga kerüljön alkalmazásra. Így az érintett személy azonos jogviszonya ugyanúgy kerül rendezésre mindkét államban. Ugyanilyen korrekciós hatása lehet a már említett általános kitérítő klauzulának is.
Ugyancsak a magyar állampolgárok helyzetének könnyítését szolgálja, hogy a törvényjavaslat szerint a külföldön bejegyzett születési és házassági nevet el kell ismerni Magyarországon, feltéve, hogy az érintett magyar állampolgár vagy házastársa a másik államnak állampolgára, vagy a magyar állampolgár ebben az államban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel; ugyanakkor az ilyen név elismerése nem járhat a magyar közrend sérelmével.
A törvényjavaslatnak a személyhez fűződő jogok megsértésére vonatkozó rendelkezései a hatályos kódexhez képest a sértett fél szempontjából előnyösebb irányvonalat követnek, hiszen a sértett szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát rendelik alkalmazni a jogsértés helye szerinti állam joga helyett, illetve egyoldalú, bár korlátozott jogválasztást is engednek a sértettnek.
S akkor kiemelném a családjog területét is, ugyanis a családjog területén a leglényegesebb változásokat a gyermekeket érintő jogviszonyokra vonatkozó szabályozásban irányozza elő a törvényjavaslat. A hatályos kódexhez képest így általánossá teszi a gyermekre nézve kedvezőbb magyar jog alkalmazásának lehetőségét, mint ahogy az apai jogállás betöltése érdekében is megengedi az egyébként alkalmazandó jogtól eltérő, az ügyhöz szorosan kapcsolódó másik állam jogának alkalmazását is. A nemzetközi szabályozási gyakorlatnak megfelelően a szülő és gyermek közötti jogviszonyokra a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát rendeli alkalmazni, ami a joghatósági szabályokkal együtt nézve a legtöbb esetben a fórum jogának alkalmazását eredményezi, ezáltal hozzájárul a gyermeket érintő eljárások gyorsabb lefolytatásához. A törvényjavaslat tehát a maga eszközeivel hozzá kíván járulni a gyermekek érdekeinek fokozottabb védelméhez is.
További újítás, hogy a házastársaknak, illetve a házasulóknak jogválasztást tesz lehetővé vagyoni viszonyaikat illetően.
A dologi jogi területre vonatkozó rendelkezések kiegészítik a hatályos szabályozást, így jobban megfelel napjaink szabályozási igényeinek. Kiemelendő a kulturális javak védelmét a kollíziós szabályok szintjén is fokozó rendelkezés.
A kötelmi jog kollíziós szabályait döntően uniós rendeletek szabályozzák, így a törvényjavaslat a nemzeti szabályozás számára fennmaradt szűk szabályozási területen arra törekedett, hogy a belső jog szabályai az uniós rendeletekhez igazodjanak, aminek köszönhetően a jogalkalmazónak bármely jogforrás alkalmazása esetén hasonló normákat kell majd alkalmaznia.
A hatályos szabályozásnál részletesebb szabályok kerülnek azonban megállapításra az értékpapírokra, ami azok szerepére tekintettel feltétlenül indokolt. További újítás a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jog rendezése.
A törvényjavaslatnak a vállalkozások szempontjából fontos újítása, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokkal összefüggő nemzetközi magánjogi szabályokat is megállapít.
A törvényjavaslat törekszik a nemzetközi együttműködés jogi feltételeinek javítására is, ennek jegyében pedig egyes eljárásjogi aspektusok szabályozása is átalakul, a jelenleginél részletesebb és cizelláltabb formát nyerve. Ennek megfelelően a nemzetközi perfüggőségre vonatkozó rendelkezések is kibővülnek, egyértelműbben meghatározva a külföldi eljárások figyelembevételének feltételeit, illetve ezzel összefüggésben a jogalkalmazók feladatait. A joghatóságot szabályozó uniós rendeletekből vett minta alapján a törvényjavaslat lehetővé teszi joghatóság hiányában is ideiglenes intézkedés meghozatalát a magyar bíróságok, hatóságok számára, amennyiben ezt Magyarországon lévő személy vagy vagyon azonnali intézkedést igénylő védelme szükségessé teszi.
A törvényjavaslat nemzetközi jogsegélyre vonatkozó, a hatályosnál kimerítőbb szabályai a bíróságok és más hatóságok számára jó alapul szolgálhatnak a külföldi bíróságokkal, hatóságokkal való együttműködés megvalósításához. Az eljárásjogi rendelkezések között kapnak helyet az eddigieknél részletesebb tartalommal a nemzetközi jogon alapuló immunitással kapcsolatos külön szabályok, amellyel a törvényjavaslat a gyakorlatban felmerült nehézségekre kívánt adekvát választ adni.
A törvényjavaslat átalakítja a joghatósági szabályozást is. A vagyonjogi ügyekre irányadó joghatósági okok rendszere kis mértékben változik csak, ugyanakkor a hatályos kódex rendszerében összefoglalóan „személyi állapotot érintő ügyek” csoportjára nézve általánosságban kiterjedő joghatósági szabályok helyett ügyfajtánként elkülönülten állapít meg joghatósági normákat.
A tematikus megközelítés a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályozásban is megjelenik, ami lehetővé teszi az eltérő típusú jogviszonyokat érintő határozatok elismerésével összefüggő sajátosságok fokozottabb figyelembevételét. Utaltam már a hatályos szabályozás azon következményére, hogy magyar állampolgárok eltérő családjogi jogállással, személyi állapottal, névvel rendelkezhetnek Magyarországon és más államokban, aminek egyik oka, hogy a magyar állampolgárokat érintően külföldön hozott döntések sok esetben nem ismerhetők el a belső jogban megállapított kizárólagos joghatóság miatt. Az ilyen helyzetek előfordulását a joghatósági szabályok átalakítása az állampolgárságon alapuló kizárólagos joghatóság megszüntetésével alapvetően segít majd megelőzni, de mivel az állampolgárság részben továbbra is megmarad a joghatóságot megalapozó okként, a törvényjavaslat a határozatok elismerésének területén is több rendelkezést tartalmaz az elismerés megkönnyítésének céljával. Ennek megfelelően lehetővé válik majd a magyar állampolgár másik állampolgárságának figyelembevétele, de említhető azon rendelkezés is, amely szerint a törvényjavaslatban meghatározott feltételek teljesülése esetén a külföldi határozat hazánkban akkor is elismerhető és végrehajtható, ha ez a vonatkozó nemzetközi megállapodás szerint nem lenne lehetséges. A külföldi határozatok hazai elismerése és végrehajtása kapcsán előrelépést jelent az is, hogy a viszonosság fennállása immár nem általános feltétel, hanem csupán a vagyonjogi ügyekben hozott határozatok tekintetében követelmény.
A törvényjavaslat által alkalmazott megközelítés révén összességében könnyebbé válik a külföldi határozatok hazai érvényre juttatása.
Tisztelt Országgyűlés!
Az átfogó és magas színvonalú kodifikációs munka eredményeként született törvényjavaslat a nemzetközi magánjog hazai szabályozását új, korszerű alapokra helyezi. Elfogadása biztosíthatja, hogy a határon átnyúló magánjogi viszonyok rendezésére vonatkozó magyar szabályozás választ ad mindazokra a kihívásokra, amelyeket korunk a jogalkotással és jogalkalmazással szemben támaszt, és egyben megfelelően illeszkedik az uniós és nemzetközi jogi környezetbe is. Mádl Ferenc metaforájával élve úgy is fogalmazhatnék, hogy a törvényjavaslattal a magyar nemzetközi magánjog domborzati térképét sikerült úgy átrajzolnunk, hogy az széltében-hosszában nehézségek nélkül bejárható, és a minket körülölelő világ domborzatába is belesimul. Kérem ezért, hogy a törvényjavaslatot, annak megvitatását követően, támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
***
Nagyon szépen köszönöm a támogató szavakat. Úgy látom, hogy itt egyfajta támogatottsággal állunk szemben. Nyilván vannak kritikai felhangok, azokra majd megpróbálok válaszolni. A legfontosabb talán az, hogy többen is felvetették azt a kérdést, hogy történt-e szakmai egyeztetés. Történt; volt társadalmi és közigazgatási egyeztetés az OBH-val, a Kúriával, az ügyvédi kamarával. Ezeket a kérdéseket igenis tisztáztuk az érintett hivatásrendekkel.
Csak egy-két mondatot emelnék ki, amit itt hallottam. Nyilván, ahogy többször is elhangzott, ez nekem az első ilyen meghallgatásom, ezért lehet, hogy egy kicsit más formában fogok erre reagálni, mint ahogy ehhez hozzászoktak. Jó, rendben van, akkor ezzel nem lesz semmi gond.
Olyanokat hallottam, hogy magas szintű szakmai, jól sikerült javaslat, jól megírt javaslat. Alapvetően úgy érzem, hogy ha ez az ellenzék szájából hangzik el, akkor ez mindenféleképpen nagyon pozitív, és tényleg nagyon örülünk ezeknek a dicséreteknek.
Azt is hallhattuk, hogy ez szakmai és nem politikai javaslat. Lehet, hogy ebből is következik az, hogy nem feltétlenül ragaszkodtunk politikai egyeztetéshez, amikor ezt a törvény nem kívánja meg. Ezt is látni kell, hogy ez, ahogy alapvetően önök is látják, effektíve egy szakmai kérdés.
És akkor talán három kérdést emelnék ki a közrenddel kapcsolatban. Pontosan az a célja az új szabályozásnak, hogy jogbiztonságot teremtsen a jogalkalmazónak. A jogalkalmazóval e tárgyban konzultációt folytattunk le; az észrevételeiket figyelembe vettük. Tehát a törvényjavaslatban így alakult ki ez a szabályozási kérdés.
Akkor – és lehet, hogy mást talán nem hagynék ki – felmerült a családkapcsolás kérdése. Itt látni kell, hogy a jogválasztás intézménye kapcsán később azért lehet ezen változtatni, illetve a kitérítő klauzula szerepe pontosan itt jön képbe. Úgy érezzük, hogy ezek a rendelkezések fogják tudni orvosolni az aggályokat.
A második kérdés, ami negatívumként is felmerült, hogy az állampolgárság kérdésében személyes jog-e a magyar jog vagy nem. Itt is azt kell látni, hogy a bíróság dönthet az eset körülményeire való tekintettel, és itt is a kitérítő klauzula fontosságára és jelentőségére hívnám fel a figyelmet. Tehát amennyiben az ügy lényeges részei a magyar jogot érintik, akkor a bíróság dönthet úgy, hogy igenis a magyar jog alkalmazandó.
Köszönöm szépen.
(Igazságügyi Minisztérium)