Nemzetközi kitekintéssel és a külföldi jogot is elemezve végezhető a leghasznosabban és legeredményesebben a jogi oktatás, a jogtudomány és a jogalkalmazás – mondta Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára.

A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója versenyének megnyitóján Berke Barna arról beszélt: a nemzetközi szerződések egyre jelentősebb forrásai a hazai jogalkotásnak és jogalkalmazásnak.

Kép letöltéseFotó: Szilágyi Dénes, NKE

Hozzátette: az Emberi Jogok Európai Egyezménye „egyfajta párhuzamos alkotmányosság forrásaként bír relevanciával”; az Európai Unió jogalkotási folyamatában legutóbb a digitális gazdaság kiépítésének programja érint fontos, hagyományosan nemzeti keretben kifejlődött jogterületeket.

Másik aktuális példaként az európai ügyészség megteremtésének gondolatát említette, amelynek részeként megteremtenék a büntetési alku több államban, így Magyarországon sem ismert jogintézményét; ennek keretében az ügyész szabhatna ki pénzbüntetést amellett, hogy az okozott kárt meg kell téríteni.

Kép letöltéseFotó: Szilágyi Dénes, NKE

Berke Barna kijelentette, a kétévente megrendezett verseny „az egyetemi élet olimpiája”, hiszen a hallgatóknak megszokott környezetüket hátrahagyva kell megmutatniuk munkájuk eredményét. Hozzátette: a verseny mindemellett jelképe a generációk összefonódásának és ünnepe azoknak az elkötelezett embereknek is, akik segítették a hallgatók eredményes felkészülését.

A rendezvényen amelynek fővédnöke Trócsányi László igazságügyi miniszter Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora arról beszélt: hungarikum az országos tudományos diákköri verseny, hiszen sehol a világon nem létezik ilyen jellegű, szervezett és ellenőrzött keretek között zajló erőpróba.

„Akik itt vannak, már nyertesek” jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy a résztvevők erős mezőnyből jutottak a döntőbe.

(MTI)