A felsőoktatás és az idegen nyelvű képzés kiemelt fontosságú a kormány számára – jelentette ki Trócsányi László a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Frankofón Egyetemi Központjának tanévnyitó ünnepsége előtt.

A kormány azzal a céllal hozta létre a központot, hogy megteremtse a magyarországi francia nyelvű felsőoktatás intézményi kereteit – mondta az igazságügyi miniszter a tanévnyitó előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A világon 270 millió ember beszél franciául és a nemzetközi kapcsolatokban ez a második legfontosabb nyelv – mondta a Szegeden professzorként is oktató miniszter. Hozzátette: az egyetem az évente érkező 40 millió forintos kormányzati támogatást saját forrásaival egészíti ki, emellett frankofón szervezetek, a francia kormány is hozzájárul a központ működéséhez.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Trócsányi László kifejtette, a szolidaritást számon kérve Magyarországot méltatlan támadások érik. Az ország azonban szolidaritását a központ négyéves sikeres munkájával is bizonyítja. A Szegedre különböző országokból, köztük Nyugat-Afrikából érkező diákok Európáról tanulnak, közben a magyar hallgatók és oktatók is jobban megismerhetik Afrikát.

A kormánynak számos előremutató kezdeményezése van, melyek azt mutatják, Magyarország nyitott ország – hangsúlyozta a miniszter.

Az ide érkező diákok jól érzik magukat, a Szegedi Tudományegyetemről kikerülő diplomások pedig helytállnak majd a nemzetközi kapcsolatokban, és az ország jó hírét viszik a világban – mondta.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Donald Obiang, Gabonból érkezett az SZTE nemzetközi kapcsolatok mesterszakjára, ahol a kétéves képzésen, Európa-Afrika specializáción többek között az Európai Unió politikai- és jogrendszerével ismerkedett meg. Újságíróknak elmondta, az elsajátított ismeretek mellett fontosnak tartja, hogy az interkulturális kommunikációban később is jól hasznosítható képességekre tett szert.

(MTI)