A 1956-os forradalom és szabadságharc nem a múlté, hanem a jövőé - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter 2016. október 23-án Szegeden.

A politikus a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a megyei önkormányzat közös megemlékezésén úgy fogalmazott, mi még ahhoz a kiváltságos korosztályhoz tartozunk, amely elmondhatja magáról, hogy személyesen ismerheti az események résztvevőit, tanúit, hőseit.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Ezért fontos az emlékezés: csak ennek révén lehet továbbadni 1956 gazdag és sokrétű örökségét. Ezek közül különösen fontos az akkori fiatalok idealizmusa, hite, amelyből "mai szabadságunk kisarjadt", ahogy a nemzeti hitvallásban maga az alaptörvény megfogalmazza - mondta a miniszter, hozzátéve: 1956 eseményei és öröksége történelmi, ha úgy tetszik, alkotmányos identitásunk része.

Trócsányi László a Rerrich Béla téren, Melocco Miklós A szabadság pillangója című szobránál, a lengyel-magyar szolidaritás jegyében megrendezett ünnepségen hangsúlyozta, az 1956-os forradalom megmutatta, hogy a magyar nemzet a szabad Európához, nem pedig egy vasfüggöny mögé zárt, erőszakkal és félelemmel összetartott szövetséghez akar tartozni.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

A szegedi Mefesz (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) pontjai egyszerre fejezték ki az ifjúság lázadását a totalitárius elnyomás ellen, és Európa értékei, a szabadság és a demokrácia mellett - tette hozzá.

A miniszter a forradalom szegedi előzményeit, eseményeit és a megtorlás időszakát is felidéző beszédében kifejtette, mai helyzetünk minden nehézség dacára összehasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint amilyen hatvan évvel ezelőtt volt, amikor országaink - úgy tűnt - a teljes kiszolgáltatottság állapotában voltak. Ma - forradalmár elődeinknek is hála - egy egységesülő, szabad Európának vagyunk részei.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Trócsányi László közölte: ez az állapot nem jelenti azt, hogy nincsenek vitáink akár az Európai Unió intézményeivel például arról, milyen tagállami hatásköröket akarunk közösbe adni, s melyeket nem. Ebben a folyamatban azonban szuverén, egyenrangú félként akarunk és tudunk is részt venni - szögezte le a politikus.

(MTI)